Concertino – 2.

A szerzők intim zenekari hangzás iránti vonzalma örök – ezt az állítást a BFZ három korszak műveivel is igazolja Concertino sorozatának nyár eleji koncertjén. Az évadzáró programot két versfeldolgozás keretezi. A svájci Schoeck a világégés borzalmaira a szolidaritás üzenetével reagált legnépszerűbb hangszeres darabjában, a Nyári éjszakában. Schubert talán leghatásosabb kamaraműve, a d-moll vonósnégyes a romantika halálfelfogásába enged bepillantást. A kettő között Mozart egyetlen teljesen eredeti fuvolaversenye szólal meg – ennyi zenei báj hallatán alig hihető, hogy a szerző ki nem állhatta a hangszert. A szólót a zenekar meghatározó tagja, Pivon Gabriella játssza, az együttest a kamarazenekari játék szenvedélyes híve, a koncertmester Daniel Bard irányítja.

Az elsősorban dalairól ismert svájci szerző, Othmar Schoeck 1945 tavaszán zenekari mű komponálására kapott felkérést a Berni Zenei Társaságtól. Rossz egészségi állapota miatt kezdetben vonakodott, végül mégis igent mondott, és a mű meglepő gyorsasággal szaladt ki ujjai közül. A témát lánya, a tizenkét éves Gisela ajánlotta neki, akinek nagyon megtetszett egy iskolában tanult vers. Gottfried Keller költeménye egy régi falusi szokásról mesél: a fiatal férfiak nyári éjszakákon segítenek learatni azok földjét, akik egyedül képtelenek elvégezni a munkát. A háromrészes, jólesően tonális „pasztorális intermezzo” a mezőre érkezés, az éjszakai aratás és a reggeli távozás jeleneteit mutatja be számos hangutánzó gesztussal: tücskökkel, szentjánosbogarakkal, ezüstösen csillogó sarlókkal és hajnali madárdallal.

Három fuvolaverseny és négy fuvolanégyes mindössze két hónap alatt – ismerve Mozart komponálási sebességét, a holland üzletember, Ferdinand De Jean megrendelése korántsem tűnt lehetetlennek. Az örökké nyüzsgő szerző figyelmét azonban épp egy szenvedélyes szerelem kötötte le, ráadásul a hangszert sem szerette igazán. Végül két versenyművel és három kvartettel készült el határidőre. A concertók közül a második egy korábbi oboaverseny átirata, a G-dúr mű viszont eredeti alkotás, amelyben minden nehézség és vonakodás dacára tündököl a fuvola: gyönyörű magasságok, kifejező mélységek, mutatós kadenciák, „egyszerűen nagyszerű” megoldások, áriaszerű dallamok, kimért elegancia és szerénységet sugárzó halk befejezés jellemzi a háromtételes darabot.

Egészen más világ Schubert d-moll vonósnégyese, amelynek a végén hirtelen, könyörtelenül csap le a halál. Mathias Claudius német költő kiemelkedőnek aligha nevezhető versében a halál egy rémült lányt próbál meggyőzni arról, hogy nincs mitől félnie, karjaiban békés alvás vár rá. Schubert saját korábbi dalának zenei témáját és hangulatát emelte át 1824-es kvartettjébe; a komponistát ekkoriban igencsak foglalkoztatta saját elmúlása (ami csak négy évvel később következett be). A darab terjedelmes lassú tétele öt variációban mutatja be a híres témát, de a halál szele ott van a démoni d-moll hangnemben, a nyitótétel agresszív gesztusaiban, a ritmikus scherzo váratlan hangsúlyaiban és a finálé hömpölygő zenéjében, majd a váratlan lezárásban is. A műből Mahler készített vonóskari átiratot 1896-ban.