Fiatal hegedűművészek Takács-Nagy Gáborral – 1.

Takács-Nagy Gábor Kossuth-díjas karmester az elmúlt évek Haydn–Mozart-koncertjei után most ízig-vérig romantikus programmal jelentkezik. Elsőként Schubert nyitánya szólal meg, amelyet szerzője több színpadi bukásból (A varázshárfa, Rosamunda) is kimentett, mielőtt elfoglalta volna helyét a koncerttermek népszerű darabjai között. Ezt követően Bruch 1. hegedűversenyét hallhatja a közönség. A hangszer lelkének legmélyét feltáró mű szólistája, Kóbor Éva 2024 óta dolgozik a Fesztiválzenekarral az Európai Zenekari Akadémia tagjaként. A fiatal művész a felkérést azután kapta, hogy 2026 januárjában másodmagával megnyerte az együttes Végh Sándor Versenyét. A hangversenyt Schumann 2. szimfóniája zárja – a küzdelmes zene a szerző testi-lelki betegségből történő felépülésének lenyomata.

Amikor a zeneszerző érzi, hogy jobb zenét írt annál, mint hogy rajta kívülálló okok miatt veszni hagyja, a kompozíciót gyakran igyekszik átmenteni másik darabba. Pontosan ez történt Schuberttel is, aki 1820-ban mindössze két hét alatt vetette papírra A varázshárfa című melodráma tételeit. A darab nyolc előadás után örökre lekerült a színház műsoráról, a komponista pedig három évvel később a Rosamunda kísérőzenéjéhez használta fel újra a mű nyitányát. Ez a színmű még nagyobb bukás lett – csupán két előadást élt meg –, a nyitány viszont önállósult, és népszerű koncertművé vált. A kezdetben hallható baljós c-mollt hamar felváltja az életvidám és fürge C-dúr főrész, amelyben fülbemászó dallamok és frappáns hangszerelés várja a hallgatót.

Max Bruch 1864 és 1867 között írt hegedűversenye ritkán hallható koncerttermekben. Bár korában kedvelték munkáit, igen kevés műve állta ki az idő próbáját. A fantáziának induló és ezért igen szabad formájú alkotás azonban kivételes darabja a műfajnak. A szerző hegedűsként jól ismerte a hangszert, ez érződik a melodikus, hol érzéki, hol felettébb virtuóz ütemekből is. A részletek kicsiszolásában a mű címzettje és első előadója, Joachim József segített. A felütésszerű első tétel után szünet nélkül érkezik a hegedű szívéből szóló lassú rész. Ezt szikrázó finálé követi, amely kiváló képet ad arról, hogyan próbált (és tudott) Bruch a közönség kedvére tenni.

Schumann 2. szimfóniája elsősorban Bach hatását mutatja. Nem csoda, hiszen a szerző feleségével, Clarával behatóan tanulmányozta a barokk mester stílusát, amiképpen Beethoventől is elleste a komor sötétből a heroikus fény felé vezető út zenei lefestését. A nyitótétel korálszerű rezes hangzásai, a perpetuum mobile jellegű scherzo B-A-C-H motívuma vagy a lassú tétel ellenpontos szerkesztése Bach előtt, a boldog finálé Beethoven-idézete a klasszikus példakép előtt tiszteleg. A Mendelssohn vezényletével bemutatott C-dúr mű írásának kezdetekor Schumann fizikailag és mentálisan is mélyponton volt: hangulatingadozás, memóriaproblémák, fülzúgás gyötörte. Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniája hallatán mégis komponálásba kezdett, és mire eljutott a fináléig, a gyógyulás reményét magában hordó pozitív hangra lelt.