Paolo Sorrentino filmje, A nagy szépség 2014-ben elnyerte a legjobb nem angol nyelvű filmnek odaítélhető Oscar-díjat (Federico Fellininek 1962-ben ez nem jött össze), és vagy félszáz más díjat is. Pedig nem szól semmiről. Pontosabban fogalmazva: a semmiről, az ürességről szól. Főhőse huszonhat évesen jött Rómába, most éppen hatvanöt éves. Ajnározott író, újságíró. Életművész, szoknyapecér. Az édes élet Marcellójának modern és korosabb változata. És – tetszik, nem tetszik – e jeles születésnap alkalmából számba kell vennie, mivel is múlatta az elmúlt fél évszázadot.

Sorrentino filmjének hátterében nem nehéz észrevenni Fellini filmjét. Erre utal a keret: emelkedett, egyszerre szakrális és profán indítás, és a végén a tenger, az elérhetetlenség. Közötte pedig Róma, a Trasteverétől a Colosseumig. A nagy szépség játékos, vicces, fanyar, ironikus és végtelenül fájdalmas. A fene se érti, mi a baja hősünknek, Jep Gambardellának, hiszen római élete maga volt a „dolcsevita”, a felhőtlen szórakozás és siker. Egyetlen – negyven éve írt – kötete írói piedesztálra repítette, azóta mindenki epedve várja újabb művét. Kell ennél több? A Fellini által 1960-ban feltett kérdések, úgy tűnik, még mindig érvényesek. A nagy kanállal habzsolt élet egyszerre csak ízetlennek tűnik. Csömör? Vagy vágyakozás az elérhetetlen után, amit hősünk talán soha nem is akart igazán elérni? Fél évszázad nagy idő… Lehet, hogy érdemes A nagy szépség előtt újranézni Fellinitől Az édes életet?

Az Európai Hidak fesztivál a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénye.