A magyar sajtó szívesen foglalkozott az előadással, érzékelte, és szemléletesen körül is írta, mennyire nem szokványos színrevitelnek volt tanúja. Az alább kiválasztott idézetekből az is kitűnik, hogy a magyar kritikusok nem tudták kivonni magukat Zerbinetta életszerető bölcsességének, és a karaktert életrekeltő Anna-Lena Elbert eleven színpadi jelenlétének hatása alól.

Fáy Miklós: Illetlenek, faymiklos.hu, 2024. szeptember 9.

„Aztán jön Fischer Iván, és neki is feltűnik, hogy kevés a zenész, idegesen int, hogy jöjjenek már. Jönnek, nevetünk, elkezdenek játszani, de nem az operát. És nemcsak zenélnek, de pantomimesek is vannak, szaladgálnak, ugrándoznak, halványkék fejfedőket osztanak ki, egy kalapot a karmester is kap. És közben egyre többen lesznek, és megy a móka, Fischer Iván is megtántorodik, lefektetik egy műsziklára, fekve vezényel. Meg táncol, de a többiek is élik világukat. Mikor hallja úgy Az úrhatnám polgár-szvitet az ember, hogy az első hegedűs egy négykézláb álló pasas hátán ülve húzza a vonót?”

Fittler Katalin: Jött, láttatott és győzött – Naxosi kirándulás a Müpában, Gramofon.hu, 2024. szeptember 11.

„Szolidan mosolygok a „szcenírozott koncert” meghatározáson, hiszen a minimális díszletnek és a frappáns jelmezeknek köszönhetően látványként is teljes értékű színpadi élmény részesei lehettünk. És érdemes felfigyelni a kellékek élménykeltő hatására; a kalapok, amelyeket a komédiázó, színészként is remeklő énekesek, és az akrobatikus ügyességű színészek a zenekari játékosok fejére raktak, azzal a tartalmi „üzenettel” is bírt, hogy a hangszeresek egyenértékűen részesei a játéknak. (Hogy mindeközben zeneileg is tökéletesen kidolgozott interpretációt produkáltak, a Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek kiváló kvalitását bizonyítják – habár ez, az elmúlt évtizedek gyakorlatának ismeretében, evidenciának tekinthető.)”

Rákai Zsuzsanna: Problémás viszonyok, Élet és irodalom, 2024. szeptember 13.

"Zenei értelemben és a színpadi mozgást tekintve egyaránt szép produkció volt ez így, Zerbinetta, Truffaldin és a többiek vásári pantomimje, a hol lehengerlő virtuózt, hol koldus utcazenészt mímelő zenekari tagok apró jelenetei, a játék az opera díszleteivel, a szín fokozatos berendezése mind jól működtek, még annak ellenére is, hogy a kísérőzenéből összeállított, színes és fanyar szvit formai dramaturgiával egyébként nemigen rendelkezik."

Agnes Kory: Ariadne auf Naxos is presented in an unusual and highly innovative form by Iván Fischer in Budapest, Seen and Heard International, 2024. szeptember 18.

„Fischer Iván teljes mértékben részt vesz a színpadi mulatságban. Egy ponton két színész felemeli, fekvő helyzetben viszik néhány lépésnyit, majd leengedik, hogy letakarva feküdjön egy alacsony szikladíszleten, de ezalatt Fischer mindvégig vezényel, előbb csak egyik kezét, majd egész karját kidugva a takaró alól. A zenekar csak néhány ütemet játszik vezénylés nélkül. Az szvit utolsó tételében a csellista Fischeren ül – bár ez remélhetőleg csak vizuális trükk, nem valóság –, miközben emlékezetből játszik, magas színvonalon. És hogy minden elképzelhető színpadi képességet megcsillantson, Fischer a megfelelő drámai pillanatokban felszökken és táncra is perdül.”

Seres Gerda: Imádnivaló túlzás, ahol mindent szabad, Kultúra.hu, 2024. szeptember 11.

"Az átöltözésjelenetben Anna-Lena Elbert nemcsak lenyűgöző színészi bátorságról tesz tanúbizonyságot, hanem hihetetlen könnyedséggel énekli el a nehéz szólamokat. Ez a jelenet valódi bravúr, amelyben az éneklés és a hatásosan megkomponált színpadi játék egymást erősíti. A zenekar mindvégig precíz, szép játékával, és a színpadi történésekkel tökéletes összhangban játszik."

Müller Dávid: Ariadné félúton Naxosz felé, Momus Café, 2024. szeptember 12.

"Tökéletesen szemléltette, hogyan gúnyolja ki Zerbinetta karaktere Ariadné szenvelgését. Ugyanakkor elmondja, őt magát hogyan használták ki többször is a férfiak, és miként tudott továbblépni, és jó kishúg módjára próbálja meg rávezetni Ariadnét az élet szépségeire, és arra, hogy akadnak még más férfiak is. Zerbinetta ebben az értelmezésben szinte pszichológus vagy még inkább life coach, amivel érdemi ellensúlyt képez a címszereplő tragikus szándékaihoz képest. A rendezés is nagyon kedvezett Elbertnek, aki – valószínűleg a kortárs operáknak köszönhetően – operaénekesekhez képest példátlanul jó mozgáskultúrával és tánctudással rendelkezik, és ezt mind a szvitben, mind az operában meg tudta mutatni, ezzel is színesítve a saját drámáin is könnyeden túllendülő Zerbinetta karakterét. Monológját nem csak Ariadnénak címezte, hanem egyetemes érvényű tanulságként a közönségek is, beletörődő félmosollyal, szinte A rózsalovag Marschallinjához hasonlatosan."

Vági Barbara: Mit csináljon egy nő, ha elhagyja őt valami gazember?, Origo.hu, 2024. szeptember 14.

"Káprázatos, ahogyan énekli ezt a rendkívül nehéz és hosszú áriát. Csupa könnyedség, báj, játékosság, mintha valami egyszerű gyerekdalt énekelne, pedig ez az ária az operairodalom egyik legnehezebb darabja. Ráadásul nemcsak énekli, hanem át is öltözik a színpadon, közben végig mosolyog, szerepe szerint élvezi az életet. Ahogyan Anna-Lena Elbert is élvezi Zerbinetta szerepét. Bravúros 25-30 perc, amit látunk. Azt hiszem, életem egyik legkiemelkedőbb Zerbinettáját hallom."

Csabai Máté: Komoly komolytalan, Magyar Narancs, 2024. szeptember 18.

"Annál szívesebben hallgattuk a Zerbinettaként tündöklő müncheni szoprán, Anna-Lena Elbert énekét, aki a tizenkét perces áriája (Großmächtige Prinzessin) közben levetkőzött, átöltözött, s mellesleg hibátlanul énekelt – annak, aki még tudott erre is figyelni. Lehet, hogy a voce, amely cseppet vékonyabb, alulmaradna az összevetésben Kathleen Battle, Edita Gruberová vagy Ágai Karola mellett, de ott és akkor mégis azt követeltük, hogy az énekesnő csicseregjen még szerelemről, férfiakról, újrakezdésről."

A fotót Posztós János készítette.