"Az én drága szüleim tehetnek mindenről. Még csak hatéves voltam, amikor elkezdtek velem koncertekre járni, persze eleinte csak az első félidőt hallgattuk meg. Rutinos hangversenyre járó kislány voltam, és nem tagadom, hatalmas vonzereje volt a Zeneakadémián a szünetben elfogyasztott kaviáros szendvicsnek. Citromkarikával… Emlékeznek, ugye? Az íze most is itt van a számban. Minden jelentős eseményen ott voltunk, matematikus apukám mindig találkozott egy-egy kollégájával. Egyik este izzott a levegő. Nem voltam tudatában, inkább csak éreztem, hogy most valami sorsfordító dolog történik. Tizenkét éves voltam akkor. Ha valaki aznap este, amikor a Fesztiválzenekar megalakult, azt mondta volna nekem, hogy huszonkilenc évvel később majd ebben a zenekarban fogok játszani, egészen biztosan nem hittem volna el. Később, diákéveim alatt rengeteg koncertjükön voltam, rongyosra hallgattam a lemezeiket. Aztán jött a rémes izgulás a próbajáték előtt. Aki nem élte át, nem tudja elképzelni, milyen erős ilyenkor a szorongás. Két dolgot azonban sosem fogok elfelejteni. Az egyik, hogy Major Tamás milyen készségesen ugrott lejjebb tenni az én „alacsonyságomhoz” a kottaállványt, a másik pedig, hogy Iván jelenlétében minden izgalmam elszállt. Csodálatos érzés volt így megnyugodni attól a pár szótól, amit mondott. Egy évvel később tagja lettem ennek a fantasztikus zenekarnak. Elmondhatatlanul hálás vagyok érte."

Eszter pályaképét itt olvashatják el. A barokk koncertjeinkről itt osztotta meg a gondolatait, de egy régebbi barokk koncertajánlóját is érdemes felidézni.