hun/ eng
keresés
kosaram
Hétezren hallgatták a Hősök terén a BFZ európai bemutatóját

Közlemény

Hétezren hallgatták a Hősök terén a BFZ európai bemutatóját

Személyesen üzent Philip Glass a Fesztiválzenekar szombati koncertje alkalmából, amelyen a világhírű zeneszerző monumentális darabjának európai ősbemutatóját tartották. Az öt év után a Hősök terére visszatérő BFZ évadzáró koncertjén a becslések szerint hétezren vettek részt.

„Nagy örömmel tölt el, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar mutatja be Európában először a Rámakrisna-passió című művemet Magyarországon és Olaszországban. Remélem, Rámakrisna szavai utat találnak az új közönséghez. Köszönöm!” – üzente a világhírű amerikai zeneszerző, Philip Glass, akinek oratóriumát Fischer Iván vezényletével hétezer fős közönség hallgatta a Hősök terén szombaton. A 2006-ban írt nagyszabású mű fő szerepeiben közreműködött Peter Harvey (bariton), Maria Stella Maurizi (szoprán), Szilágyi Szilárd (tenor), Földesi Ildikó (szoprán) és Magyar Péter (kontratenor), illetve Szabó Soma karigazgatásával a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar. A darabot a zenekar pár nap múlva Olaszországban, a spoletói fesztivál nyitóeseményeként is előadja, ott a több mint ötszáz éve alapított római Santa Cecilia Akadémia Kórusa lép színpadra a BFZ-vel.

A világ tíz legjobb zenekara között számontartott Fesztiválzenekar közel három évtizede rendez ingyenes, szabadtéri koncerteket Budapesten. A Hősök terére öt év elteltével tértek vissza a Szent István tér és a Tabán után. A zenekar Spoletót követően nyári szünetet tart, de a fellépések nélküli időszakban is Britten A csavar fordul egyet című operáját próbálják, majd legközelebb augusztusban Svájcban, Németországban és Olaszországban zenélnek, de ígérik, kisebb magyarországi meglepetéskoncertek formájában a balatoni közönség is találkozhat velük. A nyári turnékról bővebben itt olvashat.