Olyan mértékben elfoglalt, hogy alig sikerült időpontot találnunk a beszélgetésre. Többgyerekes apukaként és a karmesteri pályára nem olyan nagyon régen bekerült művészként hogy sikerül ennyi felkérésnek megfelelnie?

Nyilvánvalóan szerencsés vagyok, mert a koronavírus ellenére is nagyon sok a megkeresés. Miközben a vírus következtében sok koncertem elmaradt. Így azt az időt végre a családommal tölthettem. Így könnyebb volt az elmúlt időszak.

Londonban él, de ahogy látom, a világ szinte minden pontján felbukkan, hiszen oly sok helyre hívják.

Igen, Londonban élünk, de valójában három bázisom van. A kulturális bázis mindenképpen Budapest. Itt is van egy lakásunk, négy percre a Zeneakadémiától és három percre az Operától. A családi otthonunk kilenc éve London. A nagyobbik lányom ott jár iskolába, a kisebbik ott született. A feleségem, Győri Noémi fuvolista ott doktorált a Royal Academy of Musicon. Nekem a londoni Royal Opera volt az első munkahelyem. London fantasztikus város, nagyon szeretjük a dinamikáját, sok izgalmas emberrel lehet találkozni, persze most ez sem könnyű.

Gondolom, a harmadik bázis Belgium lehet, hiszen a Liège-i Királyi Filharmonikus Zenekar vezetője lett nemrég.

Igen, 2019 óta vezetem ezt a zenekart Liège-ben, amely város francia-Belgium kulturális és gazdasági központja. Így valóban az a harmadik bázisom. Egy évadban 12-14 hetet ezzel a zenekarral töltök. A többi időre jut a világjárás. Volt olyan év, hogy ötvenszer repültem, a vonatozást nem is számítom. Ez persze mostanában csökkent.

Amikor ennyi felkéréssel bombázzák, hogy dönti el, melyikre mondja esetleg azt, hogy nem?

Természetesen elsődleges a tartalmi szempont. Próbálok fiatal korom ellenére ragaszkodni ahhoz, hogy a mennyiség ne győzze le a minőséget.

A fiatal korát említette, s ezért kérdezem, hogy egy-egy ilyen visszautasítás esetén nem tekintik-e olykor nagyképűnek, ha azt mondja, hogy ezzel, vagy azzal a zenekarral inkább nem dolgozna?

Az a nagy szerencsém, hogy a felkérések többnyire organikusan épülnek föl. Tehát például a BFZ nem tíz évvel ezelőtt kért fel, hanem amikor már bizonyítottam más zenekarok esetében. Előfordulhat, hogy egy olyan zenekar, amely korábbi életszakaszaimban nagyon sokat jelentettek és nyújtottak nekem, ma már nem jelentenének igazán motiváló felkérést. Általában a mérlegelésem szempontjai elsősorban a repertoár, az időpont, a koncert komolysága. Persze az is számít, hogy tudok-e én hozzáadni valamit az adott zenekar teljesítményéhez, vagy hogy mit tanulhatok tőlük adott esetben. Azonban ha egyszer már igent mondtam, akkor nem tarthat vissza semmi.

Az eddigi szakmai életében nem egy olyan híres muzsikus bukkant fel, akikre igazán büszke lehet. Tanárai voltak, illetve, együtt dolgozhatott velük. A Luzerni Akadémián Pierre Boulez asszisztense volt, de dolgozott Eötvös Péterrel, George Benjaminnal, James Levine-nal, hogy csak a világhírű neveket soroljam.

Ez valóban impresszív névsor és természetesen vannak köztük olyanok, akiknek a neve igazán jól mutat egy életrajzban. Büszke vagyok arra, hogy mellettük lehettem. Van azonban köztük olyan is, akinek talán nem cseng olyan hangzatosan a neve, mégis úgy érzem, hogy a legtöbbet tőlük kaptam. Ilyen például Sir Mark Elder, akit a mentoromnak tekintek. Nemcsak zenei apafiguraként, hanem kollégaként is remek ember. Bármilyen kérdésben bármikor megkereshetem.

A budapesti koncertre készülve mennyire volt nehezítő körülmény, hogy más szólistára készült, mint akit végül is hallani fogunk, még ha Perényi Miklósra a csodálatos csellóművészre esett is a választás?

Ez számomra azért különösen izgalmas csere, mert bár eddig már a legjelentősebb magyar szólisták közül szinte mindenkivel volt szerencsém együtt fellépni, sőt néhányukkal rendszeresen dolgoztam, két embert kivéve, Schiff Andrást és Perényi Miklóst. Nagy álmom volt, hogy velük is együtt léphessek fel valamikor. Perényi Miklóst már többször hallottam, csodálatos muzsikus, alig várom, hogy találkozzunk.

A repertoárt maga válogatta?

Igen. De Fischer Ivánnal sokat konzultáltunk előtte. Ami azért is volt különösen jó számomra, mert ugyan nagy teamek dolgoznak Iván és a zenekara mögött, nekem is van három menedzserem, ennek ellenére ezt a repertoárt csak mi ketten egyeztettük. Ebből is látszik, hogy Fischer Iván szereti rajta tartani a kezét a számára fontos dolgokon. A megbeszéléseink alatt sokféle szempont merült fel, de ezeket megfontolva nagyon jól ki tudtuk alakítani a közös elképzelésünket. Végül az általam javasolt darabok kerültek a műsorba.

A két francia komponista, Fauré és Saint Saëns mellé miért éppen Schumann?

Fontosnak tartottam, hogy a francia háttér erős legyen, lévén, hogy én magam évek óta elsősorban francia vidékeken dolgozom. Egyébként mindkét francia zeneszerzőnek van belga háttere. Arra is gondoltam, hogy Magyarországon talán érdekes lesz a francia repertoárt hallgatni, amelyre nincs nagyon sok tapasztalat. Schumann pedig úgy kerül a kalapba, hogy hozzám a korai német romantika, a bécsi klasszika áll nagyon közel. Talán azért, mert – Fischer Ivánhoz és Fischer Ádámhoz hasonlóan – én is Bécsben tanultam vezényelni. Ezen túl pedig azt is gondolom, hogy Schumann szimfóniáit méltatlanul ritkán tűzik műsorra, mert azt állítják, hogy nem elég jó a hangszerelésük. Szerintem ez egy hülyeség. Én kifejezetten jónak tartom a hangszerelést. Csak nehezebb kihozni belőle a finomságokat, a nüanszokat. Erre pedig a Fesztiválzenekar szerintem nagyon is képes.

Ismerte őket korábban?

Karmesterként még nem, de nagyon sokukat jól ismerem és elárulom, hogy a Kakaókoncerteken nőttem fel. Ráadásul általános iskolás koromban egy osztálytársam apukája, aki a zenekar egyik bőgőse volt, rábeszélt, hogy menjek el a Fesztiválzenekar próbájára. Ugyanis tudta, hogy én vagyok az osztály zenebohóca (ötéves koromtól kezdve zenéltem). Megengedték, hogy beüljek a második hegedűszólam-vezető mellé. Épp Bartók Concertóját próbálta Solti György. Ezen a próbán döntöttem el, hogy karmester leszek.