Tudták, hogy a sötét, nap nélküli időszakoknak jó hatása is van? Vagy hogy az észteknek sem mindennapos élmény az északi fény? Szeptember 25-én egy autentikus észt karmester vezényel a Fesztiválzenekar élén friss és mai észt darabokat. Olari Elts-szel beszélgettünk.
Megfogalmazható-e az észt zene lényege, megkülönböztethető-e lelki hatása más népek muzsikájától?
Olari Elts: Ha a kortárs klasszikus zenére gondolunk, rögtön közelebb kerülünk a válaszhoz. 25-30 évvel ezelőtt az emberek még kevesebbet mozogtak a világban, így nem is rendelkeztek olyan sok információval, mint manapság – így születtek az említett kortárs klasszikus darabok. A múlt században jó ötven éven keresztül zárt határok között éltünk. Ezzel is magyarázható talán, hogy az észt zene akkoriban sokkal könnyebben felismerhető volt, mind a zenei témákat, az intonációt, a ritmust, mind pedig a zenei formákat tekintve. Az iskolai zenetanítás is zártabb rendszerben történt, a muzsikusokat sokkal kevesebb impulzus érte.
Ma az észt zeneművek egyetlen közös vonása, hogy észt komponisták írják, vagy legalábbis olyanok, akik Észtországban élnek. Minden zeneszerzőnk különböző háttérrel rendelkezik, különböző zenei oktatásban vettek részt és ez teszi a palettát igazán színessé Erki-Sven Tüür-től Helena Tulve-ig. Az északi beütés ugyanakkor érződik a mai zeneműveken is, hiszen itt fönt északon a dolgok kicsit lassabban történnek. Nem csak a természet változik lassabban, hanem az élet is. A hosszú, sötét, nap nélküli időszakok történelmileg bizonyíthatóan mindig is több időt engedtek az élet alaposabb végiggondolására. Az észt nemzeti identitás emellett tagadhatatlanul erősen kötődik a régiónk népzenéjéhez és népdalaihoz.
Szeptember 25-én az Európai Hidak fesztiválon vezényli a Budapesti Fesztiválzenekart a Müpában. A koncert első felében Tõnu Kõrvits Himnusz az északi fényhez című darabját dirigálja. El tudná magyarázni azoknak, akik ezt a csodát nem ismerik, hogy mi is az északi fény? Mi itt, Magyarországon sohasem találkozunk még csak hasonló jelenséggel sem. Körvits hogy ábrázolja ezt a nálunk elhangzó darabjában?
O.E.: Bár Észtországban nagyobb az esélye annak, hogy az ember elkap egy ilyen pillanatot, higgye el, nálunk is csak nagyon-nagyon ritkán látható ez a különös fényjelenség. Pláne azok számára, akik a városban élünk, ahol még akkor sem látható az északi fény, ha éppen megtörténik. Én magam Norvégiában és Finnországban tapasztaltam meg a csodás látványt, amikor közel jártam az Északi-sarkhoz. De valóban ezek voltak a legerősebb természeti élmények az életemben. Tõnu Kõrvits csodálatosan jeleníti meg a darabjában ezt az élményt a hangok segítségével.
A második mű Erkki-Sven Tüür marimbaversenye. Lehet tudni, miért éppen a portugál Pedro Carneiro számára írta ezt a művet?
O.E.: Azért épp neki írta, mert a kiváló muzsikus megkérte rá. Egy olyan darabot szeretett volna, amely lehetőséget nyújt bemutatni mindent, amit a marimbán elő tud adni. Így aztán Erkki-Sven neki szentelte ezt a csodás zeneművet, amely hasonlóan sok másik darabjához egy önmagával ellentmondásban álló hidat képez a szonorisztikus (kizárólag a hangzás színbeli kifejezési lehetőségein alapuló zeneszerzési technika – a szerk.) és a minimálzene között, miközben érezhető a szerző rockzenei múltja is a műben. Ez a darab tele van hatalmas ellentmondásokkal, de a szólórész tökéletesen integrálódik a zenekar többi hangszerének játékába. Eközben mégis jól érzékelhető ennek a fantasztikus hangszernek a fénye és lírikus volta.
Az utolsó darab, amit az esten vezényel, Eduard Tubin 7. szimfóniája. Mennyiben hatott Tubin zeneszerzői stílusára és habitusára az a tény, hogy Észtországból Svédországba kellett menekülnie a szovjet hatalom elől?
O.E.: Nagyon is érezhető ez a törés. Ha összevetjük az első négy szimfóniáját és azokat, amelyeket később írt, egyértelmű, hogy meghatározó drámai változás következhetett be az életében. Tubin valószínűleg inkább egy Rachmaninov-típusú személyiség volt, aki nem vágyott arra, hogy kozmopolitaként éljen. Mindketten külföldre kényszerültek, de egyikük sem volt boldog, erős vágyat éreztek az elhagyott hazájuk után, ellentétben Stravinsky-val. Van egy könnyen nyomon követhető zenei hatás Tubin azon szimfóniáiban, amelyeket a 4. után írt, ami – más jellegzetességek mellett – biztos, hogy ehhez az új helyzethez volt köthető.
Másképp vezényel, ha észt szerző darabját vezényli?
O.E.: Azt hiszem, nincs különbség. Számomra legalábbis nem jelent mást, ha a saját országombeli komponista művét dirigálom, vagy másét. Fontos, hogy ismerjem a mű hátterét, és főleg, hogy elég időm legyen a próbákra.
