A hatalmas apparátusú, rendkívüli követelményeket támasztó művek közös sorsa, hogy ritkán szólalnak meg. A különleges alkalom ezúttal különleges minőséggel párosult. Csengery Kristóf kritikája a Revizor online-on.
Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar élén nem véletlenül volt éveken át a Müpával közösen megrendezett Mahler-ünnep művészeti vezetője, s nem véletlenül aratott ez a 2005-től 2012-ig minden ősszel megismétlődő eseménysor nagy és lelkes közönségsikert, jelentős lendítőerővel táplálva a Mahler-zene magyarországi elfogadtatásának folyamatát. Fischer ugyanis korunk egyik legnagyobb Mahler-karmestere, akinek működésében az elkötelezettséget a zeneszerző iránti maximális affinitás, a teljes életmű fölényes birtoklása és magasrendű megértése hitelesíti.
Még a számára oly fontos Mahler-életművön belül is különleges helyet foglal el egy kultuszmű, a 2. szimfónia, hiszen a karmester és zenekara ennek 2005 szeptemberében, a Müpában készült felvételéért (megjelenés: 2006, Channel Classics) 2007-ben Gramophone-díjat kapott. Tizenhárom év telt el a zenekar életében a Feltámadás-szimfónia nélkül, így aztán nem csoda, ha a zárótételében Klopstock Feltámadás-ódájának szavait (és Mahler saját szövegét) megzenésítő, öttételes alkotás újbóli megszólaltatása nemzetközi nyilvánosságot kapott: az egymást követő napokon lezajlott három hangverseny közül a középsőt élő adásban közvetítette a Mezzo televízió, s így feltehetőleg hatványozott létszámú hallgatóság élvezhette a Fischer Iván vezényelte Fesztiválzenekar előadását.
Jelen sorok nem a tévéközvetítésben sokak által látott-hallott produkcióról számolnak be, hanem az ezt követő, harmadik nap délutánján lezajlott utolsó megszólaltatásról. Hatalmas erejű, megrázó és megtisztító tolmácsolást hallottunk: Fischer Iván vezénylése, úgy érezhettük, mindent felmutatott a mű gondolat- és érzésvilágának árnyalatai közül. Óriási súllyal nehezedett a hallgatóra a nyitótétel gyászzenéjének sötét tömbje a maga kérlelhetetlen hangsúlyaival, feszes ritmusával és előrefúródó lendületével – no és persze epikus kiterjedésével, amelynek ez a muzsikálás intenzitásával, szuggesztivitásával és maximalista igényű részletgazdagságával minden pillanatát tartalmasan tudta kitölteni.
