Elképesztően nehéz Mozart-áriákkal áll a magyar közönség elé Olena Tokar. A fiatal ukrán szoprán szerint a darabok éneklése közben a legfontosabb a játékosság és a könnyedség. A koncerteket Takács-Nagy Gábor vezényli a Zeneakadémián, akivel az énekesnő szerint együtt dolgozni hatalmas sikerélmény, és rendkívül inspiráló. Interjú.
Hamarosan Budapesten lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral. Hogy készül a koncertekre?
Olena Tokar: Mind a közeli budapesti előadás, mind pedig az, hogy ismerhetem a Budapesti Fesztiválzenekart, isteni ajándék számomra. Először két évvel ezelőtt jártam ebben a csodálatos országban, ahol a magyarok rendkívül barátságosan és nyitottan fogadtak. Most lépek fel először Budapesten, számomra óriási megtiszteltetés, hogy Takács-Nagy Gábor, a nemzetközi zenei szcéna egyik sztárja engem hívott meg. Néhány évvel ezelőtt adtunk elő először Mozart-műveket együtt. Nagyon szeretek Mozartot énekelni, ezért nagy öröm erre a koncertre készülni, de egyáltalán nem könnyű. A tanárommal és egy zongoristával több énekórán át gyakoroltam a darabokat. Mozart nagyon sok figyelmet kíván, miközben azt sem hagyja, hogy elrejtőzz a saját érzelmeid mögé.
Azt olvastam, hogy ezeket a Mozart-áriákat nagyon nehéz előadni. Különösen a „Bella mia fiamma” kezdetűt, amelyet a legenda szerint Mozart egy szobába bezárva komponált, miután Josepha Duschek arra kényszerítette, hogy írjon neki egy darabot. Mozart azzal bosszulta meg az énekesnő erőszakosságát, hogy egy csaknem elénekelhetetlen áriát írt neki. Ez nem rémítette meg?
O. T.: Mozart nagy szakértelemmel és odaadással komponált olyan műveket, amelyek énekhangra készültek, így aztán minden énekes darabja rendkívül nehéz az előadó számára. Hogy énekelhetetlenek lennének, azt nem hiszem, nagyon erősek, bonyolultak, de nyugtatóan hatnak az emberi hangra.
Ahhoz, hogy egy énekművész jól tudja előadni Mozart darabjait, milyen különleges tudás, vagy képesség birtokában kell lennie? Vannak speciális kritériumok, akár a hangját, akár a személyiségét illetően?
O.T.: Fiatal énekesként arra jöttem rá, hogy egy Mozart-darab előadásakor semmiképp sem szabad erőlködni, a legfontosabb minden esetben a játékosság, a könnyedség. El kell tudni képzelni, vajon a szerző mire gondolhatott, amikor a darabot komponálta. A hangok által meg kell csillogtatni az éneklés örömét, és az énekesnek meg kell mutatnia a saját hangulatát is.
Azt mondják, hogy az Ön hangja és hangfekvése különösen alkalmas a Mozart-darabok előadására.
O.T.: Igen, ez talán annyit jelent, hogy a hangomnak meghatározható karaktere van. Természetesen én sem tudok jól énekelni minden Mozart koncertáriát, de ez a három, amelyeket kiválasztottunk, megnyitja a hangomat Mozart felé.
Takács-Nagy Gáborral már többször lépett fel együtt. Közismerten rendkívül lelkes karmester. Ez segíti az énekművészt, vagy igazából szinte mindegy, hogy mennyire lelkes a dirigens, az énekes igyekszik mindig a legjobbat kihozni magából?
O.T.: A karmester számomra minden koncerten nagyon fontos szerepet játszik. Gáborral dolgozni különösen nagy sikerélményt jelent. A lelkesedése mellett a tudása, a muzikalitása, és főleg az interpretációs módszere engem rendkívüli módon inspirál. A legeslegelső közös próba óta úgy érzem, vele folyamatosan épülök. A zene egyébként is állandó interakciót kíván a muzsikusoktól – ebben az esetben a karmester, az énekes és a zenekar között. És ami ilyenkor létrejön, az varázslatos. Gáborral pedig a mozarti varázslat valósággá válik.
