hun/ eng
keresés
kosaram
"MINDIG A VÁRATLAN FORDULATOK A LEGIZGALMASABBAK” – INTERJÚ DUBÓCZKY GERGELY KARMESTERREL

"MINDIG A VÁRATLAN FORDULATOK A LEGIZGALMASABBAK” – INTERJÚ DUBÓCZKY GERGELY KARMESTERREL

Dubóczky Gergely a Budapesti Fesztiválzenekar fiatal karmestereket bemutató sorozatának egyik dirigense, a Bartók Béla Konzervatórium szimfonikus zenekarának vezetője, emellett pedig saját zenei együtteseivel is dolgozik. Első diplomáját matematikusként szerezte az ELTE-n, majd csak ezután végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet. Ösztöndíjasként számos helyen tanult, többek között New Yorkban és Bécsben is. A karmesteri létről, a kezdetekről, a legemlékezetesebb zenei élményeiről, valamint a jelenleg futó projektjeiről beszélgetett vele Lesták Zsófia. (PS Magazin)
Kezdjük azzal a kérdéssel, ami valószínűleg mindenkiben megfogalmazódna életutad áttekintésekor: miért döntöttél úgy, hogy a matematikus diplomád megszerzése után inkább karmester szeretnél lenni?
Gyerekkorom óta zenélek, de egy darabig úgy gondoltam, hogy tudom ezt anélkül is csinálni, hogy ebből élnék. Aztán persze kiderült, hogy nem, és a matematikai tanulmányok alatt már sokféle olyan dologgal foglalkoztam, amelyek később a karmesteri pályámat segítették elő. Ilyen volt például a korrepetitori munka vagy a fagottozás. Ami az elhatározást illeti: egyszer beültem egy Bach: János passió-előadásra lapozni a csembalistának, az akkori tanárnőmnek, és amikor megszólalt körülöttem a zenekar, abban a pillanatban nem volt több kérdés. Mi volt az eddigi legemlékezetesebb koncerted, projekted, amin dolgoztál? Nagyon sok kedvencem van, de különösen közel állnak hozzám a saját projektjeim, amikor saját ötlet alapján dolgozom. A Budapest Sound Collective névre hallgató társulással kísérleti koncertformákat hozunk létre, valamilyen szempontból mindig különleges programokkal állunk a közönség elé. Az egyik legutóbbi ilyen volt például a Hét utolsó szó című produkció, amelyben együtt dolgozhattam Esterházy Péterrel és Mácsai Pállal is, de érdemes megemlíteni a Café Budapesten bemutatott Elemek első részét. Ez a sorozat remélhetőleg idén folytatódik. Karrier szempontjából az eddigi csúcs természetesen a Budapesti Fesztiválzenekarral való együttműködés, egy pályája elején lévő karmesternek ez óriási lehetőség. Te vezeted a Medikus Zenekart, ami a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatóiból álló szimfonikus együttes. Hogyan jött létre ez a zenekar? A Medikus Zenekart nem én alapítottam, hanem az egyetemisták találtak meg engem. Akkor egy kedves, lelkes csapat voltak – most is azok – , akik nem igazán tudták, hogy hogyan álljanak neki egy zenekar megvalósításának. Nekem a hivatástudatomhoz hozzátartozik, hogy az amatőr zenei világban is valamilyen módon szerepet vállaljak, főleg egy olyan korban, amikor ennyire küzdenek a zenészek a közönségért, illetve azért, hogy a közönséggel való kapcsolat megmaradjon. Emiatt nagyon fontosnak tartom tudatosítani az emberekben, hogy a zene akkor is lehet az élet szerves része, ha egyébként nem ez biztosítja a megélhetést. Milyen a munka a Bartók Konzervatóriumban? Jól megtalálod a hangot a diákokkal? Leendő zenészeket tanítani teljesen más feladat. Bár ugyanúgy ifjúsági zenekar, mint például a medikusoké, de ebben az esetben jól körülhatárolható pedagógiai koncepció alapján dolgozom. Vannak bizonyos alapvetések, amiket feltétlenül el kell sajátítani már ebben a korban ahhoz, hogy az ember később jól tudjon működni egy zenekarban. Ezt megosztani és átélni a fiatal muzsikusokkal fantasztikus feladat, ugyanakkor kemény munka is, hiszen később komoly tétje van az itt megszerzett tudásnak. A Medikus Zenekarnál ez egyszerűbb, ott tiszta örömzenélés folyik. Van-e példaképed a kortárs zenei életből? Kik azok az emberek, akikre felnézel? Nem tudnék egyetlen példaképet mondani, de ez talán jó is, hiszen az embernek inkább a saját személyiségét kell kitalálniaViszont van jó pár olyan mester, akikre felnézek, ezek között mindenképp első helyen említendő Claudio Abbado. Ő olyan alázattal közeledik a zenéhez és olyan ellenállhatatlan erővel hozza elő a muzsikosokból a kreatív vénát, hogy az fantasztikus. Leonard Bernstein és Carlos Kleiber számomra szintén megkerülhetetlen. Valójában mindig az szimpatikus, ha valaki a zenét helyezi középpontba. Noha a karmesterség exhibicionista szakma, rendkívül fontos, hogy a karmester ne uralkodni akarjon, hanem a zenészekkel közösen létrehozni valamit. A női karmesterekről mit gondolsz? Alapvetően egy férfi területről van szó, vagy a karmesterség genderfüggetlen? Azt gondolom, mára már elidegenedett a szerepektől ez a szakma, sőt, külföldön kifejezetten divatosak lettek a női karmesterek. A karmesteri kommunikáció eltávolodott a sztereotípiáktól, de alapvetően maszkulin szakmáról beszélünk, ezért egy nő sokkal nehezebb helyzetből indul ezen a terepen. Ugyanakkor a kórusok vezetésével sok esetben nők foglalkoznak, mivel az olyasfajta empátiát igényel, ami sok férfi kollégában nem feltétlenül található meg. Szóval ez fordítva is megjelenik, így szerintem nem diszkriminációról van szó. Milyen volt együtt turnézni a Budapesti Fesztiválzenekarral? Már a második turnén vettem részt velük, ezúttal az Egyesült Államokban voltunk. A legerősebb élményem a zenekar munkájával kapcsolatban az, hogy nem történik semmiféle felesleges dolog, hanem pillanatok alatt meg vannak oldva a problémák és ki vannak javítva az esetleges hibák. Nagyon hálás vagyok, hogy Fischer Iván sokféle feladat elé állított engem, hiszen mindegyik új kihívást jelentett számomra. Egyrészt sok vendégkarmester jön, akiknek segédkezni kell, sokféle darabot játszanak: legyen szó kortárs, nehezebben befogadható, komplikált darabról vagy egy alaprepertoárhoz tartozó romantikus szimfóniáról. Jó volt az is, hogy beülhettem a zenekar háziversenyének (Végh Sándor Verseny – a szerk.) zsűrijébe. Azon túl, hogy ezekkel a muzsikosokkal tényleg nagyon jó dolgozni, pályakezdő karmesterként különösen érdekes megtapasztalnom, hogyan működik egy ilyen komplex rendszer. Rengeteg programból áll össze a tevékenységük: maratonok, turnék, kakaókoncertek, TérTánc-koncert, kamaraprogramok – elképesztő, ahogyan Fischer Iván átlátja, a szervezőcsapat pedig összefogja mindezt. A turnékra visszatérve: külföldi utazásaim során számos helyen megfordultam, de a BFZ-vel jutottam el olyan helyekre, mint a Scala, a Royal Albert Hall vagy a Carnegie Hall. Jelenleg milyen projekteken dolgozol? Folytatódni fog a Budapest Sound Collective kortárs zenei projektje, amelyben a zenei hang alkotóelemei, alaptulajdonságai állnak a középpontban: az első volt a tér, most pedig a hangszínnel foglalkozó rész következik. Bár úgy tűnhet, messze van, valójában nagyon közelinek érzem a novemberi zeneakadémiai koncertet a Fesztiválzenekarral. Ez elképesztő lehetőség, az embernek az a benyomása, hogy nem lehet rá eléggé felkészülni. A Medikus Zenekarral nemsokára Svájcba látogatunk egy Beethoven-misével, a berni egyetem kórusával fogunk együttműködni. Várom már az idei Wagner-napokat is, ahol ismét vezénylő korrepetitorként fogok dolgozni Fischer Ádám mellett, valamint részt veszek a Miskolci Operafesztiválon, ahol az Erkel Ferenc Kamarazenekarral Bartókot fogunk játszani. Vannak még más terveim is a következő évadra, de ezekről még korai lenne beszélni – szerencsére tervekkel és munkával mindig tele vagyok. Persze sose lehet mindent biztosan látni; van, ami rögtön megvalósul és van, amire éveket várni kell. Mindig a váratlan fordulatok a legizgalmasabbak.

Az eredeti interjút itt olvashatják el.