Mád Magyarország távoli szögletében fekszik, a település alig két utcányi, pici szálloda, füstös kávézó. Autók nemigen járnak errefelé. A képeslap-tájat idéző gólyafészekben két gólya kelepel. Nem könnyű megtalálni a falut a térképen. Közelebb van a szlovák, az ukrán és a román határhoz, mint a fővároshoz, ahonnan három órás buszutazás után érkeztünk meg ide. És ott, a pusztaságban, a semmi közepén, ott áll az egyik legdíszesebb, legfinomabb zsinagóga, amit csak el tud az ember képzelni. Ezt a csodálatos templomot választotta a híres Budapesti Fesztiválzenekar története egyik legambiciózusabb projektjének első helyszínéül. A rangos együttes a múlt héten három estén adott hangversenyt elhagyott, gazdátlan zsinagógákban a helyi lakosoknak. Csak összehasonlításképpen, Nagy-Britanniában egy hasonló vállalkozás azt jelenthetné, hogy mondjuk a Londoni Szimfonikus Zenekar Shetland pajtáiban turnézna. Hetven évvel a holokauszt után ezek az üres zsinagógák a meggyilkolt zsidókra emlékeztetnek, egész közösségek kiirtására, és arra, hogy a zsidó élet a magyar vidéken mindörökre eltűnt. Mádon egykor 800 zsidó élt, egy ötöde a helyi lakosságnak. A zenekar turnéja által érintett települések – Keszthely és Albertirsa - fiatalabb lakói számára e templomok nem jelentenek semmit. A hangversenykörutat Fischer Iván, a zenekar zeneigazgatója kezdeményeezte, mintegy válaszképpen arra, hogy Magyarországon és Európában felütötte a fejét az antiszemitizmus és megerősödtek a szélsőjobboldali erők. A koncertek koncepcióját Köves Slómó rabbival közösen dolgozták ki. A hangversenyek a zenekar ama országos sorozatába illeszkednek, amely Magyarországon a kulturális örökség különböző rétegeire hívja fel a figyelmet és a fiatalokat próbálja inspirálni. A zenekar ügyvezető igazgatója, Stefan Englert a projekt társadalmi jelentőségét hangsúlyozza: „Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy hassunk, hogy nyomot hagyjunk. És a mi megközelítésünk zenei, nem politikai természetű. Támadhatatlan.... Hozzá akarunk járulni, hogy az emberek megértsék egymást, hogy a vidéki embereknek legyen valami elképzelésük a zsidó életről.” De Fischer Iván számára ez személyes vállalás is. „Zsidó családból származom”, meséli a buszon, útban Mádra. „A nagyszüleim egy ugyanilyen faluban éltek, mint amilyen ez is, és őket is Auschwitzba deportálták. Egyetlen gyermekük, anyám bujkált, ennek köszönhette az életben maradását” - mondja. „A magyar holokauszt kivételesen tragikus volta abban áll, hogy az áldozatok száma hihetetlenül magas volt – a 800 ezres magyar zsidóságból mintegy 500 ezer embert gyilkoltak meg. Egész települések teljes zsidóságát megölték. A zsidók szinte teljesen eltűntek a falvakból. Így maradt ránk ez a rengeteg gazdátlan, üres, vidéki zsinagóga.” Fischer „baráti gesztusnak” szánja a koncerteket a falvak lakóinak. Zenekara bizonyára nem jutna el soha olyan Isten háta mögötti helyekre, mint Mád. A muzsikusok ahhoz szoktak, hogy Londonban, a Promson, Tokióban, Los Angelesben, és a világ többi nagy zenei központjában lépjen fel. De – mint elmondta – a reakció egyértelműen és egyhangúan pozitív volt. A közönség is lelkesen fogadja a kezdeményezést : „az ott élő emberek csak az üres épülettel találkoztak eddig. Most megismerhetik a történetét és megtudhatják, mi volt az eredeti funkciója... Talán ha megértik, hogy itt nem valami kannibálok éltek, hogy ezek voltak az ő szomszédaik, és hogy a gyerekeik együtt játszottak, sokat enyhíthetne az antiszemitizmuson és az ellenségességen. Ha ettől csak néhányan elkezdenének gondolkodni, mielőtt gyűlöletbeszédbe kezdenek, már sokat elértünk!” A mádi zsinagóga barokk belső tere lélegzetelállító. Díszített boltívei, arany díszítései és betűi, a bima fölötti tetőt tartó négy kőoszlop, s körülötte a fából faragott Dávid-csillagokkal. Az épületet tíz évvel ezelőtt a New York-i székhelyű World Monuments Fund and American Jewry segítségével újították fel. Roppant impozáns látványt nyújt – s azt az állapotot tükrözi, ahogy megnyitásakor, 1795-ben kinézett. A koncert közönségének soraiban ott ült egy 78 éves mádi katolikus férfi, Fehér Barnabás, aki még emlékszik rá, hogy kisfiúként egykor együtt játszott a szomszéd zsidó gyerekekkel. A családban olyan erős volt a zsidók iránti szeretet, hogy ötven éven át őrizte a gazdátlan templomot, gyakorlatilag gondnoki munkát végzett. „Egy kicsit amolyan tiszteletbeli zsidónak érzem magam” , meséli mosolyogva Fehér Barnabás. Errefelé nincsenek zsidók. Ezért is nagyon jó érzése, hogy ezek a ragyogó emberek a Fesztiválzenekartól meglátogatnak bennünket. Ez most egy egészen különleges nap az életünkben.” A falu apraja-nagyja, több mint száz ember van jelen, minden korosztályból, a gyerektől az öregekig, hogy meghallgassa a – zsidó szerzők műsorából összeállított – műsort. „Csodálatos, egészen csodálatos”, sugárzik Fischer Iván az örömtől, amikor átadja a szót Köves rabbinak. Két órával korábban a karnagy még aggódott, hogy lesz-e közönség. A rabbi a boltív előtt állva arra kéri az embereket, hogy emlékezzenek azokra, akik egykor itt imádkoztak, majd áttekintést adott a zsinagóga történetéről, funkcióiról éss díszeiről. Amikor aztán a falu lakói a hűvös esti levegőben hagyományos zsidó süteményeket kóstolgatnak, Köves Slómó elégedetten nyugtázza, hogy a régóta tervezett esemény nagyon gyümölcsözőnek bizonyult, és azt latolgatta, hogy az efféle programok mennyiben akadályozhatják meg a kisebbségek elelni gyűlölet terjedését. Kérdés, hogy ha a szélsőjobboldali Jobbik a múlt hónapban lezajlott Európai Parlamenti választásokon három képviselői helyet tudott szerezni, vagyis kis híján megszerezte a szavazatok 15 %-át, nem naivitás-e azt gondolni, hogy zenei rendezvények meg tudják változtatni a politikai realitásokat? „Hagyományunk és vallásunk arra tanít bennünket, hogy minden apróság, minden jelentéktelen lépés összeadódik – kivált az ilyen helyeken, mint amilyen ez is.” - véli Köves rabbi. „Mélyen hiszem, hogy az antiszemitizmus legfőbb oka a tudatlanság. A tudatlanság a legnagyobb ellenségünk. Azt tanultuk, hogy a sötétséget a fénnyel lehet legyőznünk, és azt hiszem, ma este elhoztuk ide a fényt.”