Ismét úton vagyunk: előbb Bruges-ből busszal Brüsszelbe, onnan repülővel Frankfurtba, majd újfent busszal a szállodába utaztunk. Ha bárki azt gondolná, hogy ez luxusutazás volt, ki kell, hogy ábrándítsam: csak a megérkezés volt az. Tegnap este adtuk elő utoljára a csodálatos cseh és szlovák énekesekkel közösen a Ruszalkát, egyben ez volt az utolsó fellépésünk Bruges-ben. A zenekar három hétig játszotta az operát, ami az egyébként is gazdag Dvořák repertoár részévé vált. Az eredeti nyelven játszott műveknek az az előnye, hogy anyanyelvű énekesek szinte minden, számunkra idegen nyelven megírt művet bensőséges, személyes történet meséléssé változtatnak. A végtelenségig pergetett R hangok, a kitörően kiejtett Sestrički és az ünnepélyes kórus bepillantást adott a szláv lélek mélységeibe a sokszor már-már közhelyes előadásokkal szemben. A brnói kórus, ahogyan mindig, úgy ismét első osztályú teljesítményt nyújtott tiszta artikulációjával és meleg hangzásával, ami szinte mintha kinyúlt volna az óceán mélységéből, hogy megragadja Ruszalkát. A finálé őszinte és rendkívül higgadt volt a legbájosabb Pavla Vykopalová (Ruszalka) előadásában. Ezután következett a gyászmenet, mely akár a Traviata tükörképe is lehetne, de itt a minden egyes mondatból kiáramló nyers fájdalom hullámzó mozgása, a szerencsétlen Ruszalka szenvedésének rejtett áramlata afféle hipnotikus állapotot eredményezett. A végső pianisszimó akkordok a vihar utáni csend nyugalmával szólaltak meg; a hosszú szünet teret nyitott, és a megtett út utolsó fényei felragyogtak. Vladimir Fanshil, asszisztens karmester

További posztok:

Intro Második nap Harmadik nap Negyedik nap Ötödik nap Hatodik nap Hetedik nap