Bachot, ha reggeltől estig hallgatjuk, akkor sem lehet megunni, és hatalmas erővel világítja meg a különbséget égi és világi, jó és rossz között. A Fesztiválzenekar (BFZ) minden próbáját (napját) egy Bach-korállal indítja. Ahogy Fischer Iván karmester fogalmazott, áhítatként, lelki cezúraként a zajos külvilág és a zenével való foglalatoskodás között, függetlenül attól, hogy a korál miről szól, hogy valaki vallásos-e vagy sem. Hozzáteszem, számomra a lényeg ugyanaz: Istent meghívják a próbáikra. Az eredmény önmagáért beszél, ezt mutatta a BFZ február 2-i Bach-maratonja is a Művészetek Palotájában. A 13 órás zenefolyam rendkívüli élményt jelentett, számos csemegével és kiváló vendégművészekkel, köztük neves belga régi zenészek, a Kuijken família tagjaival. Felvonultattak slágereket is, és hogy össze lehessen hasonlítani a historikus és a mai előadásmódot, a brandenburgi versenyek közül az első hármat a Budapesti Vonósok modern, a második hármat az Aura Musicale korabeli hangszereken tolmácsolta. A két esti koncert volt talán a csúcspont. A Fesztiválszínházban három zseni mutatta meg, mit gondol Bachról. Elsőként Várjon Dénes zongorázott, lenyűgözően, és az a-moll angol szvit elrepített a végtelenségbe, majd Baráti Kristóf hegedülte a d-moll partitát, mesebeli hangon, a fény útjain járva, végül Perényi Miklós játszotta csellón a C-dúr szvitet, bearanyozva a kedvünket és megtisztítva a földi valóságot minden piszoktól. Ezután jött a nagyteremben egy pazar kettősverseny (Johannes Pramsohler és Marlene Ito hegedűszólójával), majd - mint pont az i-re - a Lukács evangéliumának Mária-énekére írott, ünnepi csillogású kantáta, a Magnificat a BFZ historikus előadásában, Fischer Iván vezényletével, remek énekesekkel, a Szent Efrém Kórus közreműködésével. Aprólékosan kidolgozott, magával ragadó muzsikálás volt. A terem a lipcsei Tamás-templommá változott, és a maraton végén a karmester egy záró Bach-korállal még a közönséget is megénekeltette. Ahogy a Fesztiválzenekar a napjait kezdi, úgy is fejezi be: a magasban, a felhők fölött, ahol süt a nap. Onnan érdemes glóriát kiáltani. És feljebb már nemigen lehet jutni.