Aki megélhette azt a boldogító érzést, amelyet Fischer Iván csodálatos Budapesti Fesztiválzenekarának hallgatása jelent, nosztalgikus hangulatba kerül. Hiszen a zenekar hangzásának szellemesen földi valójában egy olyan zenei eszmény testesül meg, amely a simára csiszolt felületek korában már-már  elfeledettnek tűnik. Puszta csillogás helyett olyan mélységet és élességet kapunk, amely Furtwänglert idézi. Éneklő frazírozása, tempói, a zene áradása Wagner híres mondatát juttatja eszünkbe a „a legfinomabb átmenet művészetéről”. Nos,  ez valósul itt meg. Mindazonáltal Fischer Wagner-képe a legkevésbé sem régimódi. Melegség és ropogós részletgazdagság egyesül benne, amit a hangtechnika kongeniálisan ragad meg. Hatalmas vitalitás és drámai erő találkozik itt a meghitt lírával. - a Siegfried-idillben Wagner zenéje valósággal kinyílik Fischer gondos keze alatt. Elbűvölő. Petra Lang  Brünnhildéjének sötét színezetű középfekvése pedig azokat a régi  időket idézi, amikor a Wagner-hősnők még igazi debellák voltak.