Ami pedig Bruckner jelenlétét jelentheti Budapesten. Egyszer majdnem hallottam. Egy hétvégi délelőttön irodalomtörténész kollégáimmal bejutottunk az Erkel Színházban, amint próbált Barenboim a Berlini Filharmonikusokkal. Bruckner V. szimfóniáját kezdték, majd elakadtak. Más-más nyelven szólalt meg a zenekar és mást akart a karmester. Félórás birkózás következett, majd a próba abbamaradt. Félelmetes volt. Többet jelentett számunkra, mintha magának a hangversenynek a résztvevői lehettünk volna. Kemény ellenállás, nehéz küzdelem szemtanúi lehettünk. Most egy hozzászólásban akadtam rá ennek a próbának a folytatásáról egy megjegyzésre az interneten: „Van még rajtam kívül olyan fórumozó, aki emlékszik rá, hogy ment szét a Berlini Filharmonikus Zenekar 1991-ben az Erkelben Bruckner V. szimfóniájával?” Tehát akkor jól emlékezem. Fiatalabb kollégámmal, akivel ezt a próbát hallgattuk, 2007-ben a Müpában együtt csodáltuk aztán a Bécsi Filharmonikusok Barenboim irányította játékát Bruckner VII. szimfóniájának előadásakor. Megérett közben a karmester? A bécsiek inkább ráéreztek a bécsi zeneszerző jellegzetességére? Egyik legszebb hangverseny-emlékemmé nemesedett az ekkori karmester-zenekar összhang. Együtt zenélés. (Ez volt az a csodálatos február 19-i hangverseny, amelyiknek első részében Lang-Lang zongorajátékával Bartók II. zongoraversenyét hallhattuk.)
A mostani hangverseny karmestere a külföldön sem ismeretlen Takács-Nagy Gábor volt.
Brucknert tehát nehéz vezényelni, mint ahogy nehéz értelmezni, elhelyezni a tizenkilencedik század zenei térképén. Mostanra állandó hangversenydarabbá váltak szimfóniái, de előadásuk mindig nehézségekbe ütközik. A hangverseny karmestere figyelmes, pontos követő, a tizenkilencedik századi zene romanticizmusának dallamvilágát nagy rajongással elővarázsolni akaró személyiség. Egyszerre pontos figyelője a zenészeknek és ugyanakkor a muzikalitás élvezője is. Az előadás során persze ez a kettős karakter ütközést is mutat. Vigyázni, hogy a nehezen összeszerkesztett mű nehogy szétessen. Mert Bruckner legfőbb veszélye egy széteső előadás. De ugyanakkor ez a minden részletre oly pontosan odafigyelő, állandóan minden egyes zenészével különös kontaktusra törekvő karmester mintha éppen saját igényét korlátozná, a felszabadult muzikalitást. Nehéz feladatot vállalt, végül is szerencsésen tudta levezetni a különleges hangulatú szimfóniát. Zenészei átvették lelkesedését, igényes muzikalitását, de nem egyszer éppen a fegyelmezés kényszerével önmaguk korlátozásában vesztegeltek. Egészében örömmel hallgattam az előadást. Bruckner nehezen összeálló sajátos szelleme megjelent az előadásban. Méltán ünnepelte közönsége.
