Woody Allen még félprofilból ellenfényben sem hasonlít Federico Fellinire, de a Rómának szeretettel mégis számtalan ponton kapcsolja össze a két rendezőt. Például azzal is, hogy Fellini több filmjéhez hasonlóan a történet több szálon fut, ráadásul a négy történet közül az egyik már-már szemtelenül idézi fel Fellini 1952-es filmjét, A fehér sejket. Egy másik jelenetben Woody Allen az Annie Hall egyik jelenetére utal, amelyben a mozipénztárnál sorban állók éppen Felliniről beszélgetnek. Duplacsavar.

De ne vesszünk el az utalásokban! (Van belőlük bőségesen.) A történetekben közös motívum az elveszés, az eltévedés. A Piazza Venezia kellős közepén álló rendőr turisztikai és filmes közhely. Most azonban olyan, mintha ő lenne a mesélő. Nem is lehetne alkalmasabb személyt találni, hogy segítsen eligazodni Rómában. Az csupán bájos adalék, hogy a karaktert alakító Pierluigi Marchionne tényleg rendőr. Aki már látott egynél több Woody Allen-filmet, kihallhatta, megérezhette, hogy a rendező/író roppant erősen kötődik az óvilági kultúrához a görög drámáktól Shakespeare-en és Dosztojevszkijen át egészen Felliniig, Ingmar Bergmanig. (És akkor még Kertész Mihály Casablancájáról nem is szóltunk.) Amikor személyesen is felbukkan Rómában, kacagtató öniróniával szemléli amerikai önmagát. Mint nyugdíjas operarendező, rápróbálja az amerikai művészetmenedzselést egy istenadta tenorra, aki csak a zuhany alatt képes kibontakoztatni tehetségét. Nagyon vicces. És nagyon mély. Mert Rómának megvan a maga élete. Ha pedig Rómában élsz, élj úgy, mint a rómaiak. William Wyler Római vakációja Róma felfedezése újvilági szemmel. A Rómának szeretettel viszont laza és mulattató bolyongás egy olyan városban, egy olyan kultúrában, amelyben térképpel nem tudunk és nem is érdemes eligazodni.

Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Rendező: Müpa