Samuel Scheidt

Samuel Scheidt (1587-1654) német orgonista és zeneszerző, a német barokk első generációjának kiemelkedő alakja. Zenei képzését szülővárosában, Halléban kapta, ahol 1603-ban a Moritzkirche segédorgonistája lett. 1607-től két éven át Amszterdamban, a kor egyik legnagyobb mesterénél, Jan Pieterszoon Sweelincknél tanult. Hazatértével a hallei udvar orgonistájaként Michael Praetorius mellett dolgozhatott, az orgonaépítésben szerzett szakértelmét pedig Hallén kívül is többfelé kamatoztatta. 1624-ben született Tabulatura nova című, billentyűs hangszerekre (orgonára és klavikordra) írott műveket tartalmazó gyűjteménye, amely mérföldkő az orgonazene történetében. Ezzel a billentyűs zene olyan újfajta tradícióját teremtette meg, amelynek csúcspontját Bach műve: A fúga művészete jelentette. 1620-ban tette közzé első vokális művekből álló sorozatát, a Cantiones sacraet, amelyet a következő évben a  Concertus sacri  követett. Az 1620-as években aztán sorozatban jelentek meg hangszeres művei, a Ludi musici. 1628-ban elveszítette udvari állását, ekkor lett a város három nagy templomának zeneigazgatója. 1630-ban ezt a posztot is elveszítette, ettől kezdve „privatus”-ként tanításból és alkalmi zenélésből élt. 1631-ben adta közre vallásos koncertjeinek négy kötetét, 1644-ben pedig 70, a vallásos koncertek betétjének szánt symphoniát. Utolsó, a Görlitzer Tabulatur című, négyszólamú egyházi énekgyűjteménye 1650-ben jelent meg.