Jean-Philippe Rameau

Jean-Philippe Rameau (1683-1764) francia barokk zeneszerző korai éveiről viszonylag keveset tud az utókor. Dijonban született, tanulmányait is szülővárosában végezte, majd Milánóban folytatott zenei tanulmányokat. 1715-től orgonistaként vállalt állást a Clermont Ferrand-i katedrálisban. Az 1720-as évekig nem tett szert különösebb hírnévre, míg 1722-ben meg nem jelentette Traité de l’harmonie (Tanulmány a harmóniáról) című zeneelméleti értekezését, majd csembalóműveinek hosszú sorát, melyek Európa-szerte gyorsan népszerűvé váltak. Párizsba költözött, ahol a kor egyik befolyásos művészetpártolója segítségével kapcsolatba került a királyi udvarral és a királyi operaházzal. Első operáját, az Hippolyte et Aricie-t 1733-ban, kevés híján ötven éves fejjel írta. A mű forradalmi újításaival és szokatlanságával megütközést keltett a Lully stílusához szokott közönség körében, ezért Rameau heves támadások célpontja lett. A komponistának Lully emlékén kívül a kor olasz operáinak népszerűségével is meg kellett küzdenie. Mindazonáltal Rameau a kezdeti felfordulás után hamar elfogadottá, sőt divatossá vált, darabjait még a 18. század végén is játszották, majd a 20. század második felében indult el az életmű újrafelfedezése. A Napkirály 1750-ben a Compositeur de la musique du cabinet du Roy (a királyi kabinet zeneszerzője) címet adományozta neki. Zenetörténeti jelentőségét már saját kora felismerte. Az utókor az opera- és szvitirodalom, a modern zenei gondolkodás úttörőjét, a mai összhangzattan megalapítóját tiszteli benne.