Hector Berlioz

Hector Berlioz (1803-1869) francia romantikus zeneszerző, karmester, író, zenekritikus La Côte-Saint-André-ban, gazdag nemesi család sarjaként született. Orvosi tanulmányait félbehagyva beiratkozott a párizsi Konzervatóriumba. 1830-ben „La dernière nuit de Sardanapale" című kantátájával elnyerte az  áhított (a legígéretesebb francia művészhallgatók számára kiírt és a díjazott számára tartós párizsi tartózkodást biztosító) Római díjat. Még ugyanabban az évben megkomponálta egyik főművét, a „Fantasztikus szimfóniát”, amelynek bemutatóján a darab formai és tartalmi újításai óriási miatt óriási botrány tört ki. Műveinek franciaországi fogadtatása később is elmaradt német- és oroszországi népszerűsége mögött. Miközben Berlioz külföldön sikeres koncertturnékat bonyolított, hazájában könyvtárosként és zenekritikusként biztosította megélhetését. Zeneszerzői és kritikusi tevékenysége mellett megalkotta a 19. század egyik legfontosabb teoretikus művét („Traité d’instrumentation et d’orchestration modernes"). Az utókor a 19. századi zene egyik legfontosabb és legnagyobb hatású alakjaként tartja számon, aki számtalan új impulzussal gazdagította a zenetörténetet. A Fantasztikus szimfónia és a Harold Itáliában korszakhatárnak számít, jóllehet a programzene gyökerei a barokk korba vezetnek vissza, e művek az első igazán jelentős alkotásai. Berlioz zenéjében jelenik meg az állandóan visszatérő téma, az „idée fixe”, (a Wagner operák vezérmotívumainak előzménye), de Berlioz nélkül elképzelhetetlenek Liszt, és később Richard Strauss szimfonikus költeményei is. Legfontosabb művei között tartják számon az említettek mellett A trójaiak, illetve Benvenuto Cellini című operáit, a Rómeó és Júlia című programszimfóniát, a Faust elkárhozása című drámai legendát, A Krisztus gyermekkora című trilógiáját, és Requiemjét. Berlioz 1863-ban, Párizsban halt meg.