Anton Bruckner

Ősei a 15.század óta Felső-Ausztriában éltek. Nagybátyjától rövid ideig orgonát és generálbasszust tanul. 1836-40 között a St.Florian kolostorban énekesfiú, majd két évig a linzi tanítóképző növendéke. 1841-45 között kis falvakban, 1845-46 között St.Florianban segédtanító, később tanító. Közben autodidakta úton zeneszerzést tanul, a kolostor könyvtára és az ottani praxis révén megismerkedik az egyházi zeneirodalom legjavával és Bach orgonaműveivel. A muzsikus pályára véglegesen csak akkor szánja rá magát, amikor 1856-ban mint linzi dómorgonistát véglegesítik. Első jelentékeny művei ebből ebben a korszakban (1864-68) között készülnek. Wagner iránti rajongása egyre fokozódik, többször Bayreuthba látogat. 1868-ban Bécsbe költözik, az ottani konzervatórium tanára, később egyetemi előadó, 1878-92 között udvari orgonista. 1871-76 között négy, 1879-85 között három szimfóniát ír, ezeket többször átdolgozza, csiszolgatja. Bécsben akaratán kívül a wagneriánus-antiwagneriánus harcok közepébe csöppen, ez Brahms és Bruckner viszonyát -bár ők maguk személyesen nem avatkoztak a párharcokba- megrontotta. Művei nagyon lassan hódították meg a közönséget, csak 1884-től voltak zeneszerzői sikerei.Ettől kezdve hivatalos elismerésekben és kitüntetésekben is részesült. St.Florianban temették el. Bruckner szimfóniái akaratlanul-önkéntelenül a Musica Mundana-Humana középkori és ókori fogalmához közelítenek. Ez magyarázza gigantikus méreteiket, felfokozott pátoszukat. Művészetét kizárólag esztétikával nem lehet hitelesen értékelni, ehhez bizonyos etikai szemlélet is kell, a monumentális tartalamakat ugyanis néha ügyetlennek tűnő eszközökkel tudja csak kifejezni. Művészetét különbözőképpen értékelik. Két szélsőséges példát említve E.Kurth "a világtörténelem J.S.Bach óta legnagyobb zenei hatalmának" tartja, Riemann ugyanakkor állítólagos Wagner-epigonságát hangoztatja és megállapítja, hogy "műveiből hiányzik a szigorú belső logika".