Elegáns férfi szalad fel egy vörös szőnyeggel borított lépcsőn. 62 éves, és most vezényelte le Mahler IX. szimfóniáját. A szimfóniát, ami egyesek szerint megtanít sírni. Az utolsó tíz percet az élet és a halál peremén töltjük, minden moccanás és minden levegővétel bűn. A végén minden könnyfacsaró, borzongató forte éteri rezgésbe vonul vissza, majd jön a lassított felvétel. A karmester karjai lassan ereszkednek le, mi pedig a mozdulat ívével együtt húzódunk vissza. A pillanatot aztán kettétöri a taps. Standing ovation az amszterdami Concertgebouw nézőterén, a furcsa, magas pódiumon az idén harmincéves Budapesti Fesztiválzenekar zenészei és Fischer Iván. Ezen a ponton nehéz elfogulatlannak maradni. Főleg, ha öt napot együtt tölt valaki a zenekar tagjaival egy turnéhelyzetben, ahol nem egy megközelíthetetlen karmestert látunk megközelíthetetlen zenészekkel, hanem a társadalom színes keresztmetszetét. Kicsit olyan, mint egy cigányzenekar Bár Fischer Iván szerint a zenekar életében a lényeg a számokon és a helyezéseken túl húzódik, nem érdektelen, hogy a Fesztiválzenekart a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara között tartják számon, idén pedig a Figaro házassága előadásukat a New York Magazin 2013 legjobb komolyzenei eseményének választotta. Öt nap alatt megpróbáltuk megfejteni a zenekar sikerének titkát, de a vállalkozás első pillanattól kezdve halálra volt ítélve, racionális válasz ugyanis nem létezik. Egy biztos: Fischer Iván nélkül a varázslat nem működne, pedig ő a saját bevallása szerint a mai napig nem döntötte el, hogy karmester akar lenni. A Fischer Ivánnal készült interjúnkat itt olvashatják el. "A Fesztiválzenekar kicsit olyan, mint egy cigányzenekar. Az különbözteti meg a többi világhírű zenekartól, hogy a működése nem a pénzéhségről szól, és nem arról, hogy világelsők akarnak lenni. Itt elsősorban minden a zenéért történik. Szinte már vallásos módon idealista, és a kreativitásnak nincsenek benne határai" – mondja Vladimir Fanshil, aki hónapok óta segédkarmesterként dolgozik Fischer Iván mellett. A fiatal orosz karmester szerint a művészetben akkor jönnek létre igazán nagy dolgok, ha egyetlen ember tiszta vízióját valósítja meg sok tehetséges ember, Fischer Iván pedig egy nagyon egészséges magot ültetett el harminc évvel ezelőtt. Így születtek meg Gaudi épületei is, és így építette fel az Apple-birodalmat Steve Jobs is – az utóbbi hasonlatot már Dénes Roland ütős osztja meg velünk. "Ivánhoz hasonlóan Steve Jobs is valami olyat akart csinálni, amilyet korábban még senki nem csinált, ennek a víziónak pedig mindent alárendelt." Mitugrász fiatalemberből lett az etalon A zenekarnak van olyan tagja, aki már a nyitókoncerten is ott volt. Lajhó Géza nagybőgős úgy fogalmaz: "Annak idején a saját életünkért küzdöttünk, hogy bizonyítsuk: szükség van erre a zenekarra. Iván is kapott pofonokat, én is. Ennek ellenére puhán szóltunk, nem volt görcsösség. Akkor Budapest kultúrbotránya volt, hogy meg merte csinálni ezt a dolgot Iván, aki akkor még egy mitugrász fiatalember volt. Nekem megnyerő volt az első pillanattól fogva, hittem benne, ma pedig már ő az etalon. Ez bizalmi dolog." Lajhó úgy emlékszik vissza, Fischer régen nagyon kemény volt, de most már megértőbb és sokkal nyitottabb. Ennek ellenére a maximalizmusa és a szigora magával és a zenekarral szemben semmit sem kopott. "A próbán Iván szigorúbb és kimértebb, de van, hogy ez a száz ember szétesik, és olyankor egyszerűen rendbe kell tenni a zenekart. A karmester a zenekar szíve, mi pedig a végtagjai vagyunk. Egyik a másik nélkül nem létezik" – magyarázza Budapest és Toulouse között repülve Kurcsák István ütős. Lajhó ugyanezt úgy foglalja össze: "Minden karmester sakkjátékos, és mi vagyunk a bábuk. Ha Iván fáradt, megbillen, felrobban a zenekar, ha pedig ez fordítva történik meg, fel tudja rázni a csapatot. Nagyon erős és nagyon nagy a tűrőképessége." "Ez egy idegharc, de ha valaki hibázik, vagy rossz passzban van, nem kerül automatikusan az utcára" – fűzi hozzá Fejérvári Zsolt, a nagybőgősök szólamvezetője. "Anya elővesz egy bőröndöt, és eltűnik egy időre" "Itt nincs megalkuvás, nincs felkészületlenség, ami a munkamorált illeti, nagyon magas szintről kell indulni. Iván nagyon szigorú és magasak az elvárásai, de ez azt is jelenti, hogy mindenki nagyon magas szinten foglalkozhat a szakmájával. Mindig van lehetőség a fejlődésre, ez csak rajtunk múlik" – mondja Bíró Ágnes, a hegedűszólam művésze, aki erre a turnéra 12 éves fiával és 7 éves kislányával érkezett. Reform, fejlődés Fischer Iván zeneigazgatóként több újítást vezetett be. A zenekari és kamarazenei koncertek mellett a korhű hangszereken muzsikáló barokk-együttes, valamint kortárs zenét játszó új zenei együttes is alakult. A zenekar tagjai közül a kétévente megrendezett Végh Sándor-verseny nyertesei szólistaként is felléphetnek. A Fesztiválzenekar kezdeményezéseit, egyedülálló próbamódszereit, új hangversenytípusait világszerte tanulmányozzák. Azért döntött úgy, hogy nem egyedül utazik, hogy meg tudja mutatni a gyerekeknek, mi történik, ha "anya elővesz egy bőröndöt, és eltűnik egy időre". A zenekarban nagyon sok embernek van gyereke, van, akinek négy is, nekik különösen nehéz egy turné. Télapó-dalokat énekelni egy két és fél éves kisfiúnak azért jobb otthon, mint egy szálloda halljában, Skype-on keresztül. A képhez hozzátartozik, hogy ha valakinek beteg lesz a gyereke, a zenekar azonnal intézi a repülőjegyet. A szorongás a szülőkben annál nagyobb, minél messzebb utaznak. A Távol-Kelet és Amerika például kritikusabb úti célok ilyen szempontból. Az édesanyák ugyanakkor ilyenkor többet tudnak pihenni és gyakorolni. Mindenki saját szobát kap a szállodákban, amelyek általában néhány percre vannak a koncerttermektől, így az utazás nem veszi el az időt a felkészüléstől. Kurcsák István, aki a MÁV Szimfonikusokban is zenél, azt mondja, ott nem ilyen jók a körülmények. "Mindenki túlterhelt, minden fáradt, fonnyadt, előfordul, hogy egy 1000 kilométeres út után úgy esünk be a koncertterembe, ez pedig a zenélésen is meglátszik." "Ebben az életformában nehéz egyben tartani a családokat, sok az elvált" – mondja Lajhó Géza, akit 57 évesen már pszichésen megvisel egy turné. "Belefáradtam, tiszta ideg vagyok, amikor húzom elő a bőröndöt." Olyan zenekari tag is van ugyanakkor, aki csapatépítő tréningként fog fel egy ilyen utazást, és az összekovácsolódás lehetőségét látja benne. Lekerülnek a hétköznapi álarcok Ha kívülállóként ránézünk a repterek és szállodák között ingázó zenekarra, nem látunk mást, mint az osztálykirándulások kedélyes hangulatát hozó csapatot, Fischer Iván szerint azonban a lényeg nem ez, hanem ami a színpadon történik. Az a valódi metamorfózis. "Ott lekerülnek a hétköznapi álarcok, és lehull a lepel" – fogalmaz Kurcsik István. Arról, hogy a metamorfózishoz mi kell, és a zenekar ereje miben rejlik, Bíró Ágnes például úgy gondolkodik: a magyar ember temperamentuma és szíve a profizmussal párosítva a kulcs, de Kurcsik is a szenvedélyességről beszél. Szerinte is ez különbözteti meg a Fesztiválzenekart a német vagy japán zenekarok hideg, merev, spontaneitást nélkülöző profizmusától. Azt többen elmondják, hogy Fischer Iván mindennap másképp dirigál (ezt öt nap után mi is tanúsíthatjuk), folyamatosan meglepetéseket okoz, ezzel pedig konstans koncentrációra sarkall, inspirál és pezsegtet. Lajhó Géza szerint ez azzal párosul, hogy a zenekar a folyton változó zenei utasításokra nagyon gyorsan reagál. "Iván zenei nyelvezete annyira jól érthető, hogy egy másodperc alatt tudjuk, mit akar. Tiszta fej, tiszta kéz, tiszta ütéstechnika, ha valaki ezt nem érti, szégyellje magát." "Nem ragad rá az idegbaj" A nagybőgős azt mondja, zenében biztos, hogy világhatalom vagyunk, ahhoz a bizonyos pluszhoz pedig – főleg Mahler esetében, aki rengeteget foglalkozott a halállal – hozzátesz a fájdalom és a történelmi veszteség, ami benne van a vérünkben. "Itt egy év öt évnek számít tapasztalatban, emberileg és zeneileg is. Iván nem kis lépésekkel megy előre." Oláh Gyöngyvér, aki szintén hegedűművész, ugyancsak Fischer Iván személyiségében látja az egyik magyarázatot a zenekar különlegességére. "Hagyja megnyilvánulni az egyéniségeket, és mindig lehet fejlődni. Olyan, mint egy jó családfő: szigorú és kedves, pedig a karmesterek általában megközelíthetetlenek." Ezt támasztja alá Fischer megfogalmazása is, amelyet a hvg.hu-nak adott interjújában mondott el: "A jó karmester az egység őre és felszabadítja az energiákat az emberekben. Ezzel szemben a rossz karmester az, aki lenyomja a tagok egyéniségét és szolgaként utasítja őket." Többen egyetértenek azzal, hogy Fischer Iván épp jól tartja az arányt a karmesteri tekintély megőrzése és a közvetlenség között. "Menet közben, a színpadon is tudja oldani a feszültséget, nem ragad rá az idegbaj, de azt sem engedi, hogy a fejére nőjünk." Együtt utazik a zenekarral, egy szállodában lakik a zenészekkel, a lobbiban leül velük bridzsezni, és bármikor oda lehet menni hozzá beszélgetni. Amszterdamban például meghívta a hegedűsöket az ottani házába – ha ott vannak, mindig mást lát vendégül a zenekarból. A tekintélyelvű távolságtartáshoz hasonlóan a VIP-körülmények sem érdeklik, az amszterdami Concertgebouw-ból biciklivel tekert haza, itthon pedig Trabanttal jár. Azt mondja, ő akar lenni az utolsó trabantos. Az utazóládájában a koncertekhez szükséges ruhákon kívül van egy kávéfőző, egy vasaló, és több karmesteri pálca. A pozíciója sokrétű tehetséget igényel, ahogy azt a nagybőgősök szólamvezetője, Fejérvári Zsolt megfogalmazza: azon kívül, hogy valaki zenész és karmester, közgazdásznak, pszichológusnak és szponzormenedzsernek is lennie kell. Néhányan azért nem bánnák, ha a karmesteren kívül is lenne saját pszichológusa vagy kineziológusa a zenekarnak, aki oldja az érzelmi blokkokat. Nincs ellenvetés, nincs sértődés Az esetleges blokkok ellenére senki nem gyomorfekéllyel megy próbálni, sőt. Fischer Iván szerint nagyon ritka, hogy valaki a Fesztiválzenekart ott akarná hagyni, kicsi a fluktuáció. Amikor arról kérdezzük a zenekar tagjait, a sok pozitívuma mellett nincsenek-e negatív tulajdonságai a karmesterüknek, nem tudnak ilyet említeni, ezt pedig meg is magyarázzák: aki itt van, az mind őt fogadja el karmesternek. Akkor is, ha például fél órával egy koncert előtt azt mondja az ülőpróbán: minden nagyon egységesen szól. Egységesen csúnyán. Ilyenkor a karmesternek egyszerűen igaza van. Nincs ellenvetés, nincs sértődés. Csak profizmus van, amibe nem férnek bele a hangulatingadozások. "Olyan a zenekari lét, mint a foci, mi pedig tétmeccseken nagyon jól játszunk. Vagy mint egy fridzsider, amit el kell tudni adni" – magyarázza Fejérvári, aki annak ellenére, hogy a kiugrás nem jellemző a zenekarban, már kétszer is megtette. Aztán mindig visszatért. A második visszatérésnek már tíz éve, és most már nem is akar sehova menni. Első alkalommal azért váltott, mert inkább szólókarrierre vágyott, másodszorra pedig olyan nehéz anyagi helyzetbe került a zenekar, hogy megijedt, és inkább elment Genfbe. Ma az anyagiakkal nincs probléma. A zenekar az állam, a fővárosi önkormányzat, a támogatók és a szponzorok finanszírozásából él, de a tagok egyhangúan állítják: a Fesztiválzenekar tagjaként magyar viszonylatban kiemelkedően jól meg lehet élni. Ahogy Oláh Gyöngyvér fogalmaz: még fizetnek is azért, hogy jól érezzük magunkat. Rajongás Ha eddig meg voltunk győződve arról, hogy rajongói csak a pop-rock zenekaroknak vannak, akkor hatalmast tévedtünk. Van például egy müncheni házaspár, akik ahova csak lehet, követik a Fesztiválzenekart, akár évi nyolcvan alkalommal is – így még a Kanári-szigetekre is elmentek velük. Mindig az első sorban ülnek, mindig középen, és minden egyes alkalommal egy tizenhárom szál vörös rózsából összeállított csokrot adnak át Fischer Ivánnak. Természetesen a magyarok között is vannak komoly rajongók. Ehhez a turnéhoz hárman csatlakoztak a harmadik állomáson, Amszterdamban, mert mindenképp szerették volna látni egyszer a zenekart az impozáns Concertgebouw-ban. Azt mondják, ha a Fesztiválzenekarról van szó, "nem csak duma, hogy minden koncert ünnep", többek között azért, mert repertoárjukkal és Fischer Iván zeneértelmezéseivel "kiemelkednek a klasszikus zene katyvaszából". Amit kapnak, az egy "sehol máshol nem tapasztalható atmoszféra, amiben egyszerűen jó benne lenni, és ahol érződik a zenészek egymás iránti szolidaritása, melynek következtében ők maguk lesznek a zene". Az elmúlt hónapok során szintén a zenekar rajongójává vált Sólyom András film- és tv-rendező, aki, mivel filmet forgat a Fesztiválzenekarról, rengeteg időt tölt el velük. Ő egyetlen frappáns mondatban fogalmazta meg, miben látja a zenekar működését: "Van itt egy zseni." hvg.hu, Tossenberger Adél fotó: Tossenberger Adél