Ugye jól tudom, hogy Bartók Béla az életének egyik meghatározó szereplője? Kevés embert ismerek, akihez ennyire közel áll a bartóki és kodályi életmű. Mi ennek az oka?

Sebestyén Márta: Egyszerűen megkerülhetetlen nemcsak a magyar, hanem a világ zenészei és zenehallgatói számára is. A 20. század legnagyobb zsenije Bartók Béla, de mellette azonnal meg kell említenem Kodályt is, mert abban a csodálatos tevékenységben működtek együtt, amiben hitem szerint én is követem a példájukat. Ez pedig a népzenekutatás- és feldolgozás. Az, hogy az általuk kutatott és megismert zeneműveket úgy dolgozták fel, hogy azt ma már az emberek széles tömege ismerheti az egész világon, elmondhatatlanul nagy tett. Bartók és Kodály idején szerencsére még virágzott az a népi kultúra, amelyet ők ketten útlevél nélkül bejárva az akkori Magyarország teljes területét, a helyszíneken fedezhettek fel. Bartókra – ahogy ő maga megfogalmazta – olyan hatással volt a népzene és a paraszti élet megtapasztalása, hogy élete legboldogabb tíz évét töltötte közöttük. Mindenféle mesterkéltség nélküli, őszinte emberekkel találkozott, nem voltak köztük „magukat megjátszó uracskák” – ahogy mondta. Eleinte ugyan gyanakodva néztek rá, tartva a nadrágos embertől, aki ha a városból jön, vagy adószedő, vagy valami más gyanús figura – gondolták, de ahogy beszélgetni kezdett velük, (megadva azt a tiszteletet, hogy a szlovák faluban szlovákul, a románokhoz románul szólt), hamarosan szót érthetett velük és barátságot kötöttek. Bartókról tudni lehet, hogy igen zárkózott ember volt, de ebben a természetes közegben feloldódott. Ezeknek a találkozásoknak emberi és zenei élményei adták az impulzusokat az ebből született zeneművek számára.

Bartókot nem ismerhette, de úgy tudom, Kodállyal kislányként találkozott. Talán ebből is adódik az a kiváló képessége, ahogyan a népdalok felé fordul, és autentikus módon interpretálja őket. Ez mennyiben kötődik Kodályhoz?

S.M.: Nagy helyzeti előnyt jelentett, hogy édesanyám, aki később népzenekutató lett, népzene főtanszakos hallgatója volt Kodály Zoltánnak. Még akadémista volt, amikor megszülettem, tehát elmondhatom, hogy már magzati korban találkoztam Kodály Zoltánnal. Aztán anyám a karján is többször bevitt a Zeneakadémiára, így igazán otthonosan érezhettem magam a Kodály által vezetett épületben. Ötéves koromban minden magyar gyerek nevében köszönthettem őt a nyolcvanadik születésnapján. Forrai Kati néni volt a zeneóvodai óvónénim, aki jól emlékezett a meghatott Kodály Zoltán szavaira, aki azt mondta, „ha minden gyerek ilyen szépen énekel, mint te, akkor érdemes volt megírni ezt a sok zeneművet”.

Így indult a karrierje?

S.M.: Biztosan fontos igazolás volt nekem is kisgyerekként, de a családnak és a környezetemben lévő felnőtteknek is, hogy a nagy zeneszerző és tanár így megdicsért. Kodály ugyanis fukaron bánt a dicsérő szavakkal, de a tiszta énekléstől mélyen meghatódott.

Sokszor említette a Bartók-féle „tiszta forrást”, ennek a filozófiai háttere mozgatta a későbbi döntéseit, hogy ilyen mélyen elköteleződjön a népzene iránt?

S.M.: Tulajdonképpen már kisgyerekként belesodródtam ebbe a világba. Anyám egész gyerekkoromat végigkísérte a gyönyörű éneklésével. Egyébként nyolcvanöt évesen sem adja fel, ma is folyton énekel. Ma is tart kóruspróbákat azoknak a tanítványainak, akiket még az ötvenes évek végén kezdett el énekre oktatni. Elképzelhető, hogy milyen hatások értek engem amellett, hogy szerencsére meg voltak a zenéhez, az énekléshez a fizikai adottságaim is. Amióta csak emlékszem, a legerősebb önkifejezési módnak az éneklést és a zenét tartottam. Amikor már nem találom valamihez a szavakat, eldúdolom.

Hosszú időn keresztül alábbhagyott annak a hatása, amit Kodály és Bartók öröksége hagyományozott a gyerekekre Magyarországon: hogy az éneklés mennyire fontos és felszabadító dolog. Mintha mára kezdene újjáéledni ez a felismerés. Ön is így látja?

S.M.: Ezt én is látom, de ha már a Budapesti Fesztiválzenekarban tervezett szereplésem a fő témánk, hadd mondjam el, hogy a legutóbbi közös turnénkon ámultam el először azon, hogy ez a fantasztikus zenekar, amely csodásan használja a hangszereket és kiválóan muzsikál, milyen kristálytisztán énekel, ahogy ezt Fischer Iván az utóbbi időben bevezette. A Bartók-műben, amelyben máskor egy kórus szokott énekelni, most maguk a zenészek váltak kórussá, méghozzá tökéletes pontossággal és gyönyörűen. Ebből is látszik, hogy ízig-vérig zeneművészekről van szó. Ez óriási emberi és zenei élmény volt számomra. És igen, ők is segítenek abban, amiről az előbb beszéltünk, hogy az éneklés visszakapja igazi rangját.

Hogyan készül az újabb közös koncertekre és a turnéra, amelyen magyar népdalokat énekel a Bartók-művek előtt?

S.M.: Az volt Fischer Iván elképzelése, hogy a Bartók-koncert legelején autentikus formában jelenjenek meg a későbbiekben Bartók feldolgozásában hallható népdalok. Ezt a 15 magyar parasztdalból álló összeállítást Kádár István, a BFZ kiváló hegedűművésze – aki maga is erdélyi származású – fogja kísérni két muzsikustársával, Szabó Andrással és Fejérvári Zsolttal. Ezek főként ugrós dallamok, dudanóták. Tehát az énekes ezeket nem szabadon, saját rögtönzéssel adja elő, hanem ahogyan azt az eredeti helyen, az ott megismert éneklő asszony vagy férfi előadta. A népzenei csokor a koncert elején azt a célt szolgálja, hogy a közönség számára megteremtse a későbbi komolyzenei hangulatra való felkészülés lehetőségét. Az a tapasztalat, hogy a közönség nagyon jól fogadja ezt a kis összeállítást, tapsviharban törnek ki, amikor befejezzük, és sokszor kérnek ráadást. Talán az is hozzájárul ehhez a nagy sikerhez, hogy én magam is nagyon fontosnak tartom, hogy ismerjem és értsem azt a közösséget, ahonnan a dalok származnak. Sokszor jártam olyan vidékeken, ahol Bartók gyűjtötte a népdalokat, és én is átéltem annak a gyönyörűségét, amit egy-egy ilyen dal előadása kelt az emberben. Ilyenkor úgy éreztem, hogy ugyanabba a folyóba léptünk mindketten, csak ő 100 évvel korábban.

A Budapesti Fesztiválzenekar Bartók-koncertjét március 23-án 15:30-tól élőben közvetítjük Facebook-oldalunkon és honlapunkon.