Szeptember 29-én és 30-án rendkívül ambiciózus, virtuóz zenék szerepelnek az évad első barokk koncertjének programján, melyet a Fesztiválzenekar a Zeneakadémián ad. Elhangzik az egyetlen szopránhangra és trombitaszólóra írt Bach-kantáta, valamint Telemann Ino című kantátája is. A BFZ Barokk Együttesét a korszak brit specialistája, Jonathan Cohen vezényli.
Váradi Júlia: Miért van az, hogy a Brandenburgi versenyben játszott trombitaszóló ilyen különös hangmagasságokban szól? Mit akart kifejezni a zeneszerző azzal a különleges hangzással? Megmagyarázható?
Jonathan Cohen: Ennek valószínűleg az az oka, hogy a Brandenburgi versenymű szokatlan hangszercsoportokra van hangszerelve. A szólóban nemcsak trombita van, hanem egy szóló oboa, egy szóló hegedű és egy szóló blockflöte is. Ez egy szólistákból álló kvartett. Nagyon nehéz játszani, és feltételezem, hogy Bach, akinek nagyon jó zenészek voltak a zenekarában, ki akarta próbálni őket különleges hangfekvésekben, amelyeket a legkülönbözőbb koncerthelyzetekben használt. A trombitának egyedi szerepe van ebben a szólóban. Tényleg rendkívül magas, és különleges tudást igényel, hogy jól játsszák. Tudjuk, hogy Bachnak remek trombitásai voltak. Ez inspirálhatta.
V.J.: Ez azt jelenti, hogy Hara Fruzsinának különleges, speciálisan képzett szájra van szüksége ahhoz, hogy ezt a zenét játszani tudja?
J.C.: Ez olyan, mintha valaki az olimpián a legjobb sprinterek között futna. Vagy megmászná a Mount Everestet. Fizikailag rendkívül megterhelő. Sokszor kell játszani, és többet kell gyakorolni, mint bármi mást. Fruzsina rendkívüli trombitás, képes erre.
V.J.: A programban Telemann is szerepel. Mit gondol róla? Mennyire értékelik Telemannt azon a szinten, amire a zenéje érdemesítené?
J.C.: Pontosan az volt a szándékom, hogy jobban felhívjam rá a figyelmet, mivel Telemannt ma alábecsülik.. Bach és Telemann egy időben éltek. Telemann volt Carl Philipp Emmanuel Bach keresztapja. És tudvalevő, hogy Telemann felajánlotta Bachnak a neki ígért lipcsei állást, mert úgy gondolta, hogy Bach alkalmasabb a kántori posztra. Miközben ő maga is fantasztikus zenész volt. Zeneszerzőként hatalmas életművet hagyott maga után. Több mint 3000 művet komponált. Háromszor annyit, mint Bach. Persze nem a mennyiség számít.
V.J.: Már 84 éves volt, amikor megírta az Ino című drámai kantátát, amit önök is előadnak Budapesten…
J.C.: Igen, ez volt az utolsó kompozíciója. Olyan aktív volt idős korában is, mint Haydn. Öregkorában teljesen elvarázsolódott. Hitt a virágok és a növények erejében. Sokat tanult, folyamatosan a növénytant tanulmányozta. Emellett még verseket is írt. Élettörténetét Haydn és Mozart, és a poszthumusz felfedezett Bach sikerei, tehát a hamarosan utána következő nagy tehetségek alapvetően beárnyékolták. Egyre inkább háttérbe szorult. Szerintem sokkal jobban kellene értékelnünk, a zenéje nagyszerű. Az Ino, ez a csodálatos kantáta tényleg nagyon érdekes. Azt nem állítom, hogy könnyű zenemű, nagyon drámai, sok recitativo van benne, sok változó érzelem. Az elején Ino egy szikláról a tengerbe veti magát, menekül a férje elől, aki megölte a fiát. Nagyon ambíciózus törekvése a zeneszerzőnek, hogy ezt a hatalmas drámát zenében ábrázolja. És nem vall szégyent vele.
