Váradi Júlia: Az Ön különleges élettörténetét megismerve az az érzésem, hogy van néhány közös vonása Fischer Ivánnal. Részt vett az Iddo Bar-Shai zongoraművész által szervezett koncerten az emberiségért, ahol izraeli és palesztin békeaktivisták tartottak beszédet, a koncertet Schumann zongoraötösének első tételével nyitotta meg Martha Argerich-csel. Fischer Iván majdnem ugyanezt tette nemrég Magyarországon, reagálva a szörnyű izraeli helyzetre. De az a sok különböző téma, amivel foglalkozik a csellójáték mellett, a tanítás, a zeneszerzés, az írás és a moderálás. Joggal érzékelünk itt némi párhuzamot?

Steven Isserlis: Zenei szempontból mindenképpen nagyon közel érzem magam Fischer Ivánhoz! Persze nem úgy, hogy megközelítettem volna az ő hatalmas eredményeit és sikereit, de a neveltetésünkben vannak erős hasonlatosságok. Például nagyon nagy hatással voltak rám olyan nagy magyar zenészek, mint Végh Sándor, Rados Ferenc, Kurtág György, de a különböző zenei stílusokhoz való hozzáállásunkban is úgy érzem, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Ja, és hát persze Iván is csellistaként kezdte a zenei pályáját!

V. J.: A weboldalán „csellistaként, íróként, zenei felfedezőként és általános rajongóként" azonosítja magát. Ha nem bánja, szívesen kérnék magyarázatot mindezekre a tevékenységekre és életvitelre.

S. I.: Nos, szeretek széles zenei skálát bejátszani, amelynek középpontjában Bach, Beethoven, Schumann művei állnak. De beletartozik néhány kortárs zenemű is, kevéssé ismert darabok a cselló- és kamara-repertoárból. Szeretek ritkaságokat felfedezni, és megpróbálom beépíteni őket az előadói gyakorlatomba. Négy könyvet írtam – kettőt gyerekeknek (könyvenként hat nagy zeneszerzőről), egyet fiatal zenészeknek (egy Robert Schumann nevű „tehetséges társszerzővel”)! És egyet minden zenekedvelőnek Bach csellószvitjeiről. Három gyermekmeséhez is írtam szöveget, Anne Dudley zenéjével. Nagy örömömre Simon Izabella, kedves barátom lefordította, és elég gyakran elő is adja őket Magyarországon.

V. J.: Köztudott, hogy Önt élénken érdeklik az autentikus előadások. Megtudtam például, hogy részt vett egy különleges előadáson Schiff Andrással a bonni Beethoven-házban, ahol Beethoven saját csellóján játszott. Milyen volt rajta játszani? Másképp szólt?

S. I.: Gyönyörű a hangja és a formája! Rendkívül lágy, de nagyon különleges. Emlékszem, hogy amikor Schiff András először elintézte, hogy kipróbálhassam, egy másik magyar barátom, Várjon Dénes is ott volt és hallgatta. Nagyon meghatotta a cselló hangjának minősége, és a története is.

V. J.: A közelgő budapesti koncerten Brahms a-moll kettősversenyét játssza. Mondana néhány fontos tudnivalót a darabról, amivel még közelebb hozhatjuk a hallgatósághoz?

S. I.: Nos, ha egy zeneműről lehet azt mondani, hogy valamiről szól, akkor azt mondanám, hogy Brahms kettősversenye a barátságról szól. Eredetileg Joseph Joachim (Joachim József) hegedűművésznek ajánlotta, miután sok évre eltávolodott egymástól a két férfi. A zene sok személyes üzenetet tartalmaz, néhány magyaros motívumot is, amelyek Joachim saját magyar versenyművére emlékeztetnek. Gyönyörűséges darab!

V. J.: Játszott már együtt Veronika Eberlével? Ő egy 1693-as Stradivarin játszik majd. Ön milyen csellóval érkezik?

S. I.: Az 1726-os Marquis de Corberon Stradivarin fogok játszani. És igen, Veronika és én már játszottuk együtt Brahms kettősét. Nagyon várom az újabb találkozásunkat – amellett, hogy csodálatos zenész, az egyik legkedvesebb ember, akit ismerek.

V. J.: Hogyan gondol a budapesti utazásra?

S. I.: Mindig nagyon örülök, amikor Budapestre jövök, nemcsak azért, mert így alkalmam van találkozni különleges barátaimmal, például Dénessel és a feleségével, Izával (persze csak ha éppen nem utaznak el), anem azért is, hogy meglátogathatom idősebb barátaimat és mentoraimat, Kurtág Györgyöt és Rados Ferencet. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Kurtágtól négy új darabot kaptam, Radossal pedig sok közös koncertünk volt, mondhatom, hogy az alapvető repertoár nagy részét már lefedtük. Mindketten nagyszerű emberek!