Váradi Júlia: Már sokszor találkoztunk és az a benyomásom, hogy ha netán egy ideig nem lenne alkalma Magyarországra jönni, hiányérzete támadna. Jól gondolom?

Dejan Lazić: Igen, pontosan így van, s hadd mondjam angolul, elnézést is kérve érte, már biztosan sokat hallották ezt a szójátékot, hogy I am hungry for Hungary. Magyarországra jönni számomra olyan, mintha hazaérkeznék, persze elsősorban a BFZ és Fischer Iván állnak igazán nagyon közel hozzám, őket akár a tágabb családomnak is nevezhetem.

V. J.: Tudjuk, hogy a magyar zenei világhoz nagyon sok szállal kötődik, s talán ez is teszi oly otthonossá ezt az országot a z Ön számára.

D. L.: Így igaz, hiszen a szülővárosomból, Zágrábból az első zenei képzésemre Salzburgba mehettem, a Mozarteumba, ahol a magyar Rohmann Imre volt az első és legkiválóbb tanárom. És persze amit Kocsis Zoltántól kaptam Szombathelyen, az is meghatározó volt a zenei képzésemben.

V. J.: Igen, egyszer mesélte is nemrég, milyen nagy hatással voltak Önre fiatal korában a Szombathelyi Nemzetközi Bartók Fesztiválon az akkori „nagy magyar muzsikusok”.

D. L.: Nemcsak Kocsis, de Eötvös Péter, Perényi Miklós is és persze Kurtág György is. Úgyhogy nyugodtan mondhatom, a magyar zenén nőttem föl. Ezért is minden alkalommal hatalmas öröm visszatérnem Magyarországra.

V. J.: Legutóbb azt mondta, hogy Liszt a legfontosabb idoljai közé tartozik, aki óriási hatással volt a művészi karrierjére. Akkor az első zongoraversenyt játszotta. A mostani koncerten pedig a másodikat. Hogyan gondol most Lisztre és erre a két csodálatos, de egymástól igen különböző nagy műre?

D. L.: Nemcsak a remek zeneszerző és a kiváló zongoraművész jut ilyenkor az eszembe, hanem Liszt egész személyisége. A szimfonikus költészet atyjaként gondolhatunk rá és sokféle tekintetben úttörőnek tarthatjuk. Ahogyan Bartók, Liszt is sokkal komplexebb személyiség volt annál, minthogy elég lenne csak egy-egy oldalát figyelembe venni. Hiszen komponistaként, előadóművészként, és a zenéről gondolkodás különös képviselőjeként egyszerre nyújtott nagyon sok újat a közönségnek. Legutóbb a BFZ-vel közösen az első zongoraversenyt vittük nagyon sikeres, emlékezetes turnéra. Talán azért is érzem oly közel magamhoz Lisztet, mert mint zongorista előadóművész, magam is komponálok, s át tudom érezni ezt a furcsa, kettős állapotot. Épp a közelmúltban vettem lemezre az új zongoraversenyemet. Ezért is érzem úgy, hogy Liszttől nagyon sokat tanulhattam, például abból, ahogyan a saját darabjait az idők során módosította.

V. J.: Miben különbözik jelentősen a második zongoraverseny az eredetileg komponált műtől?

D. L.: A concerto, amit most fogunk előadni, nagyon sok változáson ment keresztül. Amit játszani fogunk a mostani koncerten, valójában a negyedik verzió az elsőhöz képest. Liszt húsz éven keresztül újra és újra hozzányúlt a darabhoz, és átkomponálta. Amikor az első változat született, még fiatal ember volt, aki rengeteget utazott a világban és virtuóz zongorajátékával hódított, amerre csak járt. Nem volt még YouTube, ő maga vitte el a nagy műveket egyik helyről a másikra. Például Párizsban ő mutatta be Beethoven szimfóniáit óriási sikerrel. Évek alatt sokat változott a saját darabjához való viszonya. Valahányszor közönség előtt eljátszotta, minden alkalommal úgy érezte, módosítania kell rajta. Végül 22 év után döntött úgy, hogy eljutott az érett, végleges verzióhoz. Én egyébként ugyanígy voltam a saját zongoradarabommal. A 24 évesen írt zongoraversenyem kilenc évvel később már egészen máshogy hangzott.

V. J.: Ebben a Liszt-műben nagyon sokféle érzelem szólal meg, az ember olykor úgy érzi, ezek egymásnak szinte ellent is mondanak. Néha szélsőségesen szenvedélyes, néhol pedig mintha nem akarna érzelmeket kifejezni, csak visszafogott gondolatokat.

D. L.: Pontosan ezt érzem én is. Liszt nemcsak a zongorázás módját forradalmasította, hanem az előadás formáját is újjáalakította. Ennek a darabnak a hallgatásakor azt érezzük, mintha képeket váltogatna, szinte filmszerűen egymás után. Új és új helyzeteket és érzéseket teremtve és kollázzsá alakítva. Ettől úgy tűnik, mintha egy felgyorsított eseménysorozatot élnénk át. Sokan jelentősen rövidebbnek is érzik a darabot, mint amilyen valójában. Azt is szoktuk mondani, hogy ez a zenemű egy különös építészeti alkotás hatását kelti.

V. J.: A Liszt-zongoraversenyt Bartók Csodálatos mandarinja követi. Érez-e kapcsolatot Liszt és Bartók között?

D. L. : Természetesen Bartókra nagy hatást tett Liszt, ahogy még sok más zenei nagyságra is. És hát Bartók legalább akkora, ha nem még nagyobb jelentőségű úttörője volt a zeneművészetnek, mint korábban Liszt. A részletek iránti hihetetlen figyelmük és érzékenységük miatt is érezzük oly közel egymáshoz a két hatalmasságot. S ha már Lisztről beszéltünk, szerintem ő az, aki a hidat jelenti Haydn és Stravinsky között.