A Hugo Wolf Goethe Anakreón sírja című verse alapján írt zenekari dalának rövid előjátékában felhangzó első néhány vonós akkord elegendő volt ahhoz, hogy melankolikus hangulatba hozza a hallgatóságot. Tökéletesen illett ehhez a hangulathoz a magas növésű, vékony bariton, Roman Trekel hosszú szabású, fekete kabátja, amelyben az énekes úgy festett, mintha a 19. század fantasztikus regényvilágának egyik szereplőjeként tért volna vissza a múltból. A Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar háromnapos vendégszereplésének első napján Wolf hat, magával ragadó zenekari dalát adta elő, amelyek hangulatához kitűnően illeszkedett Trekel szép baritonja, különösen a gyászba burkolózó dallamok éneklésekor, például Mörike Denk' es, o Seele című versének végén. Már ezeknél a daloknál feltűnt a zenekar különleges hangzása, az egyes csoportokra jellemző árnyalt rajzolatok, amelyeket Gustav Mahler 7. szimfóniájánál természetesen még erőteljesebben kellett a zenekarnak megvalósítania. Az, hogy itt is a vonósok adják meg az alaphangulatot, jól mutatja, milyen alapossággal állítja össze hangversenyei programját Fischer Iván, aki a nyolcvanas évek elején Kocsis Zoltán zongorista-karmesterrel alapította a zenekart. A zenekar teljesítményén és Fischer Iván dirigálásán megcsodálhattuk, milyen csodálatos egységet képes alkotni a hangzás és a zenei átláthatóság. A különböző effektek, például a csellók ötszörös fortéba hajszolt pizzicatói és a hátsó falnál elhelyezett nagybőgők szintén nagy hatást gyakoroltak. A magas széken félig ülve vezénylő Fischer Iván soha nem esik túlzásba, hanem mindig tartja magát a partitúrához. Különösen finomra sikerült az Andante amoroso, a második éjszakai dal szövete, amely a mandolinnak és a gitárnak köszönhetően egészen más szférába vezetett át, mielőtt a zenészek végül nagy hangerővel, mintegy kétségbeesett optimizmussal lezárták a művet. Ezért az ünnepélyes fináléért Mahler sok kritikát kapott. Egyes kortársai úgy érezték, hogy a Wagner Mesterdalnokok Festwiese-jelenetéből űzött gúnyt. Bonnban, a sajnos nem teltházas Beethovenhalleban azonban töretlen volt az ünnepi hangulat. Dohnányi Ernőnek, a magyar zeneszerzőnek és zongoristának tulajdonítják a következő jópofa mondást: „Ahol nagy a nehézség, ott a pedál a segítség.” Az 1914-ben zongorára és zenekarra írt Változatok egy gyermekdalra kétségtelenül sok nehézséget tartogat, de Várjon Dénes zongoristának nem volt szüksége túl sok pedálhasználatra a Beethoven-terembeli fellépése során. Tökéletes eleganciával és a hangzásbeli finomságok iránt tanúsított kiváló érzékkel játszotta el a rendkívül szórakoztató darabot. A Beethoven-fesztivál az All' ungarese címet adta Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar második esti fellépésének. A késő romantika korában alkotó Dohnányi Ernő művészete túlnyúlik Magyarország határain. Művei Wagner, Mahler, Brahms, Csajkovszkij vagy akár Debussy zenéjéhez mérhetők. Az ártatlan gyermekdalból („Hull a pelyhes fehér hó”) többek között keringő, korál és fúga változatokat írt. A szólista és a zenekar tökéletesen kiaknázta a darabban rejlő humor minden lehetőségét. Nem meglepő, hogy Alfred Hitchcock kedvencei között tartotta számon a gyermekdalra írt változatokat, amelyek időnként a hollywoodi zenék hangulatára emlékeztetnek, mindig izgalmasak, a háttérben pedig humorosak. Az este igazán „magyarosan” indult, Liszt Ferenc 1. Magyar rapszódiájával (14. zongorarapszódia), amelyet különleges módon cimbalom és zenekar adott elő. A feldolgozás tökéletesen hagyta érvényesülni a szólóhangszert, így Ökrös Oszkár fergetegesen, szinte eszelősen sziporkázhatott hangszerén. A programleírásból megtudhattuk, hogy a cimbalom varázslójának hívják, most már azt is tudjuk, miért. A Liszt darab előadása során Fischer Iván energikus, feszes, erősen ritmusos zenét vezényelt zenekarának, amely a nagy létszám mellett is finom, tiszta hangzást képes elérni. Ez a hangzás adta az ezt követő Brahms 4. szimfóniának is összetéveszthetetlen hangulatát: a hangszerek a drámai feszültség mellett is énekelnek. A ráadás is nagyon különlegesre sikeredett: Brahms Esti szerenádját a zenészek nem eljátszották, hanem elénekelték. A Budapesti Fesztiválzenekar mint profi kórus – csodálatos élmény!