hun/ eng
keresés
kosaram
Mozart-maraton a Művészetek Palotájában

Hír

Mozart-maraton a Művészetek Palotájában

A Budapesti Fesztiválzenekar a korábbi Dvořák-, Csajkovszkij-, Beethoven- és Schubert-maraton után idén február 26-án újabb egész napos koncertsorozatot szervez a MÜPÁ-ban. A főszereplő ezúttal Wolfgang Amadeus Mozart.
Február 26-án hallhat a közönség Mozart által alkotott szimfóniát, versenyművet, kamarazenét, áriát, sőt Mozart ifjúkori operáját, a Bastien és Bastienne-t is. A zárókoncerten Mozart Requiem –jének Süssmayer által befejezett verzióját mutatja be a Fesztiválzenekar a Szent Efrém Férfikar, valamint a Schola Cantorum Budapestiensis közreműködésével. A zenehallgató közönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban élvezheti Mozart muzsikáját, az előadóteremben pedig koncert- és operafilmeket vetítenek, köztük egy Salzburgban felvett különleges marionettes előadást is. (A Requiem előadását a koncert termen kívül rekedtek élő közvetítésben nézhetik végig a Fesztiválszínházban. A jegy ára 500 Forint. Jegyek vásárolhatók a zenekar titkárásgán a MüPa jegypénztáraiban és a www.jegymester.hu webáruházban. ) „A maratonokra választott zeneszerzők csakis szorgalmas alkotók lehetnek. Mozart pedig igen szorgalmas szerző volt, akinek a kincses ládájából könnyű válogatni" – mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója. „Mozart bölcs személyiség volt. Operáiban nincsenek csak jók és csak rosszak. Még a Don Giovanni végén is a megbocsátás hangjai csendülnek föl. Nem futamodik meg a drámáktól, de bölcsességgel kezeli azokat, és a magyar közönségnek erre a bölcsességre most nagy szüksége van "- tette hozzá. A maraton részletes műsora az alábbi: Zenekari hangversenyek: 10h30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Non temer, amato bene – koncertária, K.490 + c-moll zongoraverseny, K.491 közreműködik: MR Szimfonikus Zenekar koncertmester: Rolla János szólisták: Sébastian Droy (tenor), Alekszej Ljubimov (zongora) 12h30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Esz-dúr kürtverseny. K.447 + g-moll szimfónia, K.550 közreműködik: MÁV Szimfonikus Zenekar karmester: Takács-Nagy Gábor szólista: Szőke Zoltán (kürt) 15h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem F-dúr divertimento, K.138 + Esz-dúr Sinfonia Concertante, K.364 közreműködik: Budapesti Vonósok művészeti vezetők: Bánfalvi Béla és Botvay Károly szólisták: Kelemen Barnabás (hegedű), Kokas Katalin (brácsa) 17h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A varázsfuvola – nyitány, K.620 + C-dúr („Jupiter”) szimfónia No.41.K.551 közreműködik: Filharmóniai Társaság Zenekara vezényel: Kovács János 19h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Ch’io mi scordi di te – koncertária, K.505 + A-dúr klarinétverseny, K.622 közreműködik: Pannon Filharmonikusok vezényel: Vass András szólisták: Wierdl Eszter (szoprán), Ács Ákos (klarinét) 21h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Requiem, K.626 közreműködik: Budapesti Fesztiválzenekar, Szent Efrém Férfikar, Schola Cantorum Budapestiensis vezényel: Fischer Iván szólisták: Fodor Gabriella (szoprán), Mester Viktória (mezzo), Sébastien Droy (tenor), Kovács István (basszus) Kamarazenei hangversenyek: 11h30 Fesztivál Színház F-dúr szonáta, K.377 + B-dúr szonáta, K.454 közreműködik: Szabadi Vilmos (hegedű), Kovalszki Mária (zongora) 13h30 Fesztivál Színház Bastien és Bastienne – opera, K.50 közreműködik: Lux Aeterna-Budapest Bach Consort karmester és rendező: Philipp György szólisták: Csereklyei Andrea (szoprán), Varga Donát (tenor), Mikecz Kornél (bariton) 16h Fesztivál Színház g-moll vonósötös, K.516 közreműködik: Eckhardt vonósnégyes (tagjai Eckhardt Violetta – hegedű, Sipos Gábor – brácsa, Bodolai Cecília – brácsa, Sovány Rita – gordonka), Czenke Csaba (hegedű) 18h Fesztivál Színház D-dúr fuvolanégyes, K.285 + D-dúr vonósnégyes, K.575 közreműködik: Pulzus vonósnégyes (tagjai Pilz János – hegedű, Lesták-Bedő Eszter – hegedű, Rajncsák István – brácsa, Kousay Mahdi – gordonka), Pivon Gabriella (fuvola) 20h Fesztivál Színház Gluck-variációk, K.455 + a-moll Rondó, K.511 + F-dúr Rondó, K.494 közreműködik: Rados Ferenc (zongora)