Budapesti Fesztiválzenekar/Fischer Iván a Lincoln Centerben – Bach & Rachmaninov – Várjon Dénes Beethovent játszik
2018. január 14., vasárnap, David Geffen Hall, Lincoln Centre, New York
Lewis M. Smoley kritikája, Classical Source
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar kiegyensúlyozott műsort hozott. Bach h-moll zenekari szvitjét egy csembalóval kiegészült, kis létszámú együttes szólaltatta meg, amelyet Fischer szemből, a billentyűk mögül irányított. Pivon Gabriella ragyogóan fuvolázott. Fischer jól megválasztott tempókkal, elegáns könnyedséggel dirigált, a tánctételek élénkek, lendületesek voltak.
Beethoven c-moll zongoraversenyét kiváló előadásban hallhattuk, amelybe tökéletesen olvadt bele Várjon Dénes mesteri technikájú és szenzibilis zongorajátéka. Az első tételben intenzív, nyomatékos előadásmódja ötvözte az erőteljes magabiztosságot a finom expresszivitással. A meditatív Largo tételben magával ragadó volt álomszerű hangulatot teremtő, érzékeny játéka, a zárótételt pedig szellemesen, virtuózan hozta. Várjon és Fischer stiláris összhangja művészi kidolgozottságot és technikai pontosságot eredményezett. Ráadásként Várjon eljátszotta Bartók Három csíkmegyei népdalát.
A szünet után Fischer és a BFZ Rachmaninov 2. szimfóniáját adta elő. Ez a mű gyakran szerepel a hangversenytermekben, de legtöbbször nem igazán értő előadásban. Fischer következetesen figyelt a részletekre, kiemelve a hangsúlyokat, és kitűnően megformált lírai frázisaival előcsalogatta a „belső hangokat”. A bevezető Largo végén Marie-Noëlle Perreay gyönyörű angolkürtszólója készítette elő az Allegro moderato részt, s a terjedelmes első tétel egy szempillantás alatt véget is ért, anélkül, hogy szélsőségesen rohanó lett volna. A pergő, szenvedélyes játékmódot ösztönző Fischer elementáris erővel közelített a csúcspontok felé, mégis óvakodott attól, hogy túl gyors tempót diktáljon.
A székhez szegező, szinte az őrület határáig feszített Scherzo költői pillanatai bővelkedtek az érdekes mozzanatokban, az Ács Ákos bámulatos klarinétszólójával induló rapszodikus Adagio tétel pedig tele volt szenvedéllyel, mégsem fulladt szentimentalizmusba. A zárótétel előtt, a csodálatosan halk hangon megszólaló hegedűktől mintha megállt volna az idő. A finálét Fischer vitalitással és életörömmel töltötte meg. A nem mindennapi koncert befejezéseként a BFZ női tagjai még elénekelték Rachmaninov Vocalise című dalát (op. 34., No. 14).
