Váradi Júlia: Ha jól tudom, önnek évek óta Belgium az otthona, de a szülei Ukrajnából származnak. Hol született?

Marc Bouchkov: Igazából nem Belgium a szülőhazám, hanem Franciaország. Kicsit bonyolult a családi hátterem, ugyanis orosz-ukrán szüleim vannak, Franciaországban születtem, de Belgiumban nőttem fel. Szóval nem olyan könnyű meghatározni, hogy hol az igazi otthonom.

V. J.: Azért kezdett el hegedülni, mert a szülei és a nagyszülei is hegedültek, tehát születésétől fogva hegedűzenét hallott maga körül?

M. B.: Igen, az életem és a környezetem teljesen átjárta a hegedűszó. Körülöttem minden a hegedűmuzsikáról szólt. Édesanyám és édesapám is nagyon-nagyon fiatalok voltak, amikor megszülettem. Ezért kicsi koromban a nagyszüleim gondjaira bíztak. Leginkább velük nőttem fel, s náluk a zene volt az életünk alapja.

V. J.: A nagyszülők Ukrajnából származnak?

M. B.: Igen, a nagyapám az ukrajnai Lvivben született és onnan került Belgiumba.

V. J.: Lviv, vagyis Lemberg nagyon szép város. Jártam ott és bele is szerettem abba a városba.

M. B.: Igen, nagyszerű város volt, sok osztrák-magyar lakossal és rengeteg kultúrával. Anyukám is ott született. A nagyapám ott volt tanár, sőt volt egy híres vonósnégyese Lvivben. Elég fontos ember volt akkoriban. Sokan jártak hozzá Moszkvából, például David Ojsztrach és később Jurij Basmet is. Szóval a nagyapám úgymond ott szerzett nevet magának. Azután, amikor a Szovjetunió felbomlott, nagyanyámmal és anyámmal elmentek egy turistaútra Franciaországba, és ott is maradtak. Szerencsére Montpellier-ben találtak lakást.

V. J.: Ön ott született, és ott szeretett bele kisgyerekként a hegedűbe?

M. B.: Igen, ott születtem. A nagyapám tanított hegedülni gyerekkoromtól fogva. De láttam édesanyámat is játszani. Azt tapasztaltam, hogy mindenki folyton hegedűt fog a kezébe. Így aztán egyértelmű volt számomra, hogy én sem tehetek másként.

V. J.: Már akkor kiderült, hogy nagyon tehetséges?

M. B.: Első perctől szinte elmerültem a hegedülésben. Láttam, hogy mindenki annyira el van foglalva ezzel a hangszerrel, én is ugyanezt akartam csinálni. Így aztán nagyon motivált voltam. A nagyapám épp nemrég küldött rengeteg fotót, amin gyerekként úgy hegedülök, mintha a hangszeremhez lennék kötve.

V. J.: Azért kezdett el hegedülni, mert a szülei és a nagyszülei is hegedültek, tehát születésétől Voltak is sikerei?

M. B.: Nem, egyáltalán nem. A nagyapám igen konzervatív volt abban az értelemben, hogy nem akarta, hogy túl korán és túl gyakran lépjek színpadra. Nem tudom, hogy ez pedagógiai vagy személyes okokból volt-e így. Néha még most is beszélek erről vele, de azt mondja, hogy számára nagyon fontos volt, hogy egészséges módon legyen elég időm a gyakorláshoz, és ez védelmet is jelentett számomra a külvilágtól. Csak elég későn kezdtem el a koncerteket, sőt a versenyeket is.

V. J.: Hány éves volt, amikor először lépett színpadra?

M. B.: Azt hiszem, a legelső versenyemen 15 éves voltam, és előtte csak nagyon-nagyon ritkán volt néhány kisebb koncertem, öt-tíz percet játszottam nyilvánosság előtt. A családban senki sem foglalkozott igazán a karrieremmel. Apámnak más dolga volt, elhagyta a családot, amikor még nagyon fiatal voltam, és új családot alapított Oroszországban. Nem volt túl sok kapcsolatom vele. Mondjuk úgy, hogy ez az „orosz részem”. Szóval viszonylag későn kezdtem a koncertezést.

V. J.: Most beszéljünk a jelenről. Hamarosan Budapesten fog fellépni a Budapesti Fesztiválzenekarral, amelyet ezúttal Takács-Nagy Gábor vezényel. Ha jól tudom, már többször dolgoztak együtt. Erős kapocs lehet önök között a zene iránti lelkesedés.

M. B.: Valóban mindketten mélyen és nagyon erős odaadással gondolkodunk a zenéről. Remekül megértjük egymást ebben is. Takács-Nagy Gábor nagyon közel áll hozzám abban is, ahogyan a hegedülésről gondolkodik.

V. J.: Hogyan gondol a budapesti koncertre, amelyen Mozart talán legismertebb művét, a G-dúr hegedűversenyt játssza? Mit tud majd hozzátenni ehhez a csodálatos zenéhez?

M. B.: Nagy rajongója vagyok Arthur Grumiaux-nak, a múlt század rendkívüli belga hegedűművészének, aki a maga korában Mozart egyik legnagyobb előadója volt. Nagyapámtól néhány évvel ezelőtt megkaptam újévi ajándékként a versenymű előadását Grumiaux hegedűjátékával bakelitlemezen. Számtalanszor meghallgattam! Szinte lehetetlen elérni az ő zenei teljesítményének szintjét, de én mindent megteszek, hogy sikerüljön. Őszintén szólva úgy érzem, óriási nyomás nehezedik rám, hogy a lehető legjobb legyek. Először is azért, mert ez a zenekar, a BFZ a zenei élet krémjét képviseli. Figyelembe véve, hogy kik alapították ezt a zenekart – Fischer Iván és Kocsis Zoltán –, a színvonal olyan magas, hogy ez óriási feladatot ró arra, aki, mint én, nagyon tiszteli ezeket a zenészeket és a zenekar minden tagját. És akkor ott van még Mozart, akinek ez a darabja szerintem a legtágabb perspektívájú zeneszerzői teljesítmény, amely valaha megszületett.