Ám mégis, éppen ez az az érzés, ami az emberen Fischer Iván Mahler-ötödik tolmácsolásának hallgatása közben mindinkább elhatalmasodik. Nagyon keveset érezni például a második tételben abból az agresszív dinamikából, amit Solti Györgynek a Chicagói Szimfonikusokkal készített lemezén olyan páratlanul szabadít el. „Stürmisch bewegt. Mit größter Vehemenz“? Fischernél a tétel, minden, csak nem viharos és vehemens! A karmester ehelyett finom érzékkel közelít a műhöz, sok szeretettel bontakoztatja ki a zene dallamvonalait. Csodálatraméltó rubato-kultúrával vezényel, az artikulációt helyenként puha, de soha túlzásba nem vitt portamentókkal gazdagítja, amelyekről az emberfiának a régimódinak tetsző (Musil regényéből ismert) „kákániai” jelző jut az eszébe. Természetesen fölvetődik a kérdés, hogy vajon egy ilyen visszafogott, lágy kezdés után nem téveszti-e legalább egy kicsit a célját a mű alap-mondanivalója. Ám az efféle kifogások legfőképpen Fischer azon képessége miatt alaptalanok, amelynek segítségével minden egyes szakaszt pontosan definiál, és a tételek egyes részeit kötelező logikával egymásra vonatkoztatja. Mindemellett a fináléban meghúzott tematikus összegzésben az előző tételek felidézése Fischer interpretációjában jóval világosabban ki van dolgozva, mint ahogy azt eddig megszoktuk. És ha e mellé még vesszük a Budapesti Fesztiválzenekar összehasonlíthatatlan hangzáskultúráját, arra az eredményre jutunk, hogy Mahler sokat játszott ötödik szimfóniájának meglehetősen szokatlan, de lenyűgöző felvételét halljuk. FONO FORUM, Thomas Schulz