hun/ eng
keresés
kosaram
Ilyen lehet a világ legjobb zenekara

Ilyen lehet a világ legjobb zenekara

Fischer Iván és zenekara, a Budapesti Fesztiválzenekar a hagyományos repertoárt játssza, ha New Yorkban koncertezik. Ebben a tekintetben a többi együtteshez hasonlítanak, amelyek – érthető módon – a zeneirodalom törzséhez tartozó művekkel akarnak imponálni a közönségnek. Fischer Iván azonban fáradhatatlan és invenciózus elme, muzsikusai pedig szemlátomást mindenre hajlandók. Így aztán általában számíthatunk rá, hogy valami rendkívülivel lepnek meg bennünket. David Allen, New York Times
De vajon mi volt a rendkívüli és váratlan a zenekar  szerdai,  második, egyben utolsó  hangversenyén az Avery Fisher Hallban? A ráadásként előadott hatszólamú kórusmű, Brahms Abendständchenje, amelyet a zenekar elbűvölően énekelt – igen, igen: énekelt? Netán Mozart A-dúr, „török” hegedűversenye a kitűnő Pinchas Zukermannal, akinek játéka viseltes eleganciájú, intonációja pedig itt-ott megkopott már, produkciója azonban annál inkább tiszteletet parancsoló? Nem. A legrendkívülibb Brahms első szimfóniájának szenzációs, látnoki előadása volt. Vegyük a zenekari ülésrendet: valamennyi, az Avery Fisher Hallban először fellépő zenekar szembesül azzal a problémával, hogy hogyan tudná ellensúlyozni a terem kedvezőtlen  akusztikáját és  kiemelni saját egyéniségét.  Fischer Iván a pódium mélyén egy dobogón sorba állította  a nagybőgőket, így teremtve meg a hátteret a többi vonós számára, a fúvósokat pedig a vonós szólamok között helyezte el. Ez egy ritka ülésrend – egyébként a bécsi Musikvereinben gyakran alkalmazzák – ami pedig a hatását illeti, talán nem is több placebónál. Ezzel együtt sikerült felülkerekedni a terem doboz-akusztikáján, és az elrendezés a látvány izgalmával is gazdagította az élményt, aminek fontos szerepe van abban, hogyan halljuk a hangot. A Fischer Iván kezéből elinduló mozdulat folytatódott a nagy odaadással játszó első csellista, Szabó Péter és Fejérvári Zsolt, nagybőgő szólamvezető  játékában, mi pedig újra és újra meggyőződhettünk róla, milyen fontosak a mély szólamok Brahms zeneszerzői szándékainak megvalósításában. A Bülow-Furtwängler-Karajan-hagyomány jegyében vett rugalmas, a mű struktúrájához illő tempóknak köszönhetően erőteljesen kirajzolódott a Brahms-szimfónia hihetetlen drámája. De ezekhez a makulátlan tempókhoz Fischer Iván vezényletével még más is párosult, további rétegekkel gazdagodott az előadás. Az első tétel elkeseredettségét panaszos hangú fúvósok és kongó vonósok színezték át, Victor Aviat oboaszólójában és a hegedűk súlyosságában pedig volt valami különösen magyaros mélabú. A finálé kürthangjaival aztán behatolt a fény, megkönnyebbülést, felfrissülést hozva. Más szóval, az előadás minden eleme egységesen, kiegyensúlyozottan hatott. Egy este munkájával megmutatták,  milyen lehet a világ legjobb zenekara. Amely ráadásul kórusnak sem rossz. Az eredeti cikket itt olvashatják el.