De vajon mi volt a rendkívüli és váratlan a zenekar  szerdai,  második, egyben utolsó  hangversenyén az Avery Fisher Hallban? A ráadásként előadott hatszólamú kórusmű, Brahms Abendständchenje, amelyet a zenekar elbűvölően énekelt – igen, igen: énekelt? Netán Mozart A-dúr, „török” hegedűversenye a kitűnő Pinchas Zukermannal, akinek játéka viseltes eleganciájú, intonációja pedig itt-ott megkopott már, produkciója azonban annál inkább tiszteletet parancsoló? Nem. A legrendkívülibb Brahms első szimfóniájának szenzációs, látnoki előadása volt. Vegyük a zenekari ülésrendet: valamennyi, az Avery Fisher Hallban először fellépő zenekar szembesül azzal a problémával, hogy hogyan tudná ellensúlyozni a terem kedvezőtlen  akusztikáját és  kiemelni saját egyéniségét.  Fischer Iván a pódium mélyén egy dobogón sorba állította  a nagybőgőket, így teremtve meg a hátteret a többi vonós számára, a fúvósokat pedig a vonós szólamok között helyezte el. Ez egy ritka ülésrend – egyébként a bécsi Musikvereinben gyakran alkalmazzák – ami pedig a hatását illeti, talán nem is több placebónál. Ezzel együtt sikerült felülkerekedni a terem doboz-akusztikáján, és az elrendezés a látvány izgalmával is gazdagította az élményt, aminek fontos szerepe van abban, hogyan halljuk a hangot. A Fischer Iván kezéből elinduló mozdulat folytatódott a nagy odaadással játszó első csellista, Szabó Péter és Fejérvári Zsolt, nagybőgő szólamvezető  játékában, mi pedig újra és újra meggyőződhettünk róla, milyen fontosak a mély szólamok Brahms zeneszerzői szándékainak megvalósításában. A Bülow-Furtwängler-Karajan-hagyomány jegyében vett rugalmas, a mű struktúrájához illő tempóknak köszönhetően erőteljesen kirajzolódott a Brahms-szimfónia hihetetlen drámája. De ezekhez a makulátlan tempókhoz Fischer Iván vezényletével még más is párosult, további rétegekkel gazdagodott az előadás. Az első tétel elkeseredettségét panaszos hangú fúvósok és kongó vonósok színezték át, Victor Aviat oboaszólójában és a hegedűk súlyosságában pedig volt valami különösen magyaros mélabú. A finálé kürthangjaival aztán behatolt a fény, megkönnyebbülést, felfrissülést hozva. Más szóval, az előadás minden eleme egységesen, kiegyensúlyozottan hatott. Egy este munkájával megmutatták,  milyen lehet a világ legjobb zenekara. Amely ráadásul kórusnak sem rossz. Az eredeti cikket itt olvashatják el.