Március második felében rendkívüli Prokofjev-turnéra indult a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével: a zenekar Budapest mellett három városban – Londonban, Bécsben és Heidelbergben – adott koncerteket, Igor Levit zongoraművész közreműködésével. A Müpában megrendezett Prokofjev-fesztiválhoz hasonlóan a bécsi és heidelbergi koncertsorozat különlegességét az adta, hogy a közönség három estén keresztül Prokofjev összes zongoraversenyét meghallgathatta.
A turné március 11-én indult a londoni Royal Festival Hallban, majd a budapesti három koncert után március 21. és 27. között Bécs és Heidelberg következett. A koncertsorozat a nemzetközi sajtót is lenyűgözte: a kritikák egyöntetű elismeréssel szóltak a zenekar kivételes előadásairól, Igor Levit fenomenális zongorajátékáról és Fischer Iván művészi víziójáról.
A londoni koncert műsorán a Héber témákra írt nyitány, a 2. zongoraverseny és válogatás a Hamupipőke-szvitekből szerepelt. A koncert után a Guardian így írt: „Fischer és Levit Prokofjev 2. zongoraversenyét még rejtélyesebbé és lenyűgözőbbé tették, mint valaha. A zenekar finoman beszivárgott Levit első dallama alá, a zene művészien homályos és éles pillanatok között váltakozott.” A The I Paper kritikája még tovább ment: „Levit Prokofjev legnagyobb kihívást jelentő versenyművét magabiztosan és eleganciával szólaltatta meg. Fischer és a zenekar bölcsen egyensúlyozták a zene forrongó tragikumát olyan pillanatokkal, amelyek vetekszenek egy Kandinszkij-festmény absztrakt játékosságával vagy Picasso groteszk világával.” A Hamupipőke-részletek sem maradtak visszhangtalanul: „Ez a Hamupipőke a csellószekció gyönyörű szaténjába volt öltöztetve, a hegedűk hangjának izzó vörösében táncolt a keringő – valódi bécsi ritmussal –, és aranyfonalakként szőtte bele magát a trombita, az ütősök gazdag gyöngysora, a fafúvósok elegáns szabása és a nagybőgők büszke lépte. A végén a celesta finom sóhajával együtt mi is boldogan sóhajtottunk.”
A Planet Hugill szerint a koncert egyenesen Prokofjev zenei világának esszenciáját ragadta meg: „A magyar zenekar csúcsformában volt ebben a lenyűgöző, teljes egészében Prokofjevnek szentelt koncerten, melyben Igor Levit előadása elképesztő technikai tudást ötvözött erővel és költőiséggel”. Fischer Iván és Igor Levit együttműködésének drámai erejét hangsúlyozta a The Art Desk kritikája: „A második zongoraverseny egy technikai monstrum, de Levit és Fischer teljes koncentrációval, zenei intelligenciával és virtuozitással valósította meg azt.”
A The Times cikke Fischer személyes kisugárzását és a zenekar kommunikációs erejét méltatta. A cikk szerint Levit megérdemli a dicséretet, amiért nem „bulldózerként” szántotta végig a nehéz Prokofjev-koncertet, hanem árnyalt és emberközeli módon szólaltatta meg a remekműveket.
A londoni koncert után Bécs és Heidelberg következett, ahol három este alatt hangzott el Prokofjev öt zongoraversenye, valamint további szimfonikus és balettművei. A Scherzo magazin így írt a bécsi koncertekről: „Fischer és Levit tökéletes összhangban voltak. A második tétel öt variációját magával ragadó finomsággal és technikai bravúrral vezették végig, a finálé párbeszéde pedig Levit legjobb formáját hozta.”
A Heidelbergi Tavaszi Fesztiválon a koncert élményét a közönség és a sajtó is emlékezetesnek találta. A Concerti kritikusa így fogalmazott: „Igor Levit nemcsak kivételes zongoraművész, hanem művészetének briliáns kommunikátora is. Fischer Iván nagyszerűen kézben tartotta az együttest, a zongora és zenekar szólamai szinte súrlódásmentesen szólaltak meg.”
A Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain Lotte Thaler úgy fogalmazott, hogy Levit nemcsak technikailag, de érzelmileg is hatalmas utat járt be, és olyan előadóként tűnt fel, aki „acélujjakkal, kézkalapáccsal és acélcsuklóval” rendelkezik – ehhez pedig szívet és szenvedélyt is társított. A Rhein-Neckar Zeitung szintén kiemelte Levit játékának érzékenységét és a zenekar mesélő erejét. A kritikus szerint Levit nem harcol Prokofjev világával, hanem „kifinomult komfortzónát teremt benne”, míg Fischer Iván nemcsak vezényel, hanem szinte táncolva, mimikával és gesztusokkal „színészként mesélte el” a Hamupipőke történetét.
A turné záróakkordja egy valódi Prokofjev-ünnep volt: Hamupipőke tánctételei, a Héber témákra írt nyitány és a Három narancs szerelme ikonikus részletei szólaltak meg energikus, mégis érzékeny előadásban. A kritikusok külön kiemelték a zenekar formaérzékét, stílusbiztonságát és dinamikai finomságait, Fischer Iván vezetését pedig következetesnek, mégis szabadnak, inspiratívnak nevezték.
Több rangos nemzetközi kritika is külön kiemelte Ács Ákos, a Budapesti Fesztiválzenekar klarinétművészének játékát. A londoni koncert kapcsán a The Times úgy fogalmazott, hogy „a Héber témákra írt nyitány szinte klarinétversennyé alakult át”, köszönhetően Ács Ákos „ragyogó, játékos előadásának” A Planet Hugill kritikusa méltatta a klarinétművész játékát, aki a Héber témákra írt nyitány szólamaiban hozott érzékeny, mégis színes megszólalásokat. A The Art Desk kritikájában pedig úgy fogalmaztak, hogy Ács „ízléses díszítései” különösen emlékezetessé tették a darabot. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint pedig a szólóklarinétos előadásában a Héber témákra írt nyitányban „egy pillanatra a zsidó tánczenék világa tört be a koncertterembe”.
A Budapesti Fesztiválzenekar Prokofjev-turnéja ismét magasra tette a mércét: ha valami világossá vált ezen az utazáson, az az, hogy – a Concerti klasszikus zenei portált idézve – Fischer Iván és együttese bármilyen csúcsot képes meghódítani. A zenekar sokszínű és izgalmas arcait mutatta, a műsorválasztás és Igor Levit játéka pedig igazi jutalom volt a Prokofjev-rajongóknak.
