hun/ eng
keresés
kosaram

Három a szimfónia

A Budapesti Fesztiválzenekar március 10-én, 11-én és 12-én Mahler 3. szimfóniáját adta elő a Müpában. Kíváncsiságom és a mű iránti kötődésem sarkallt arra, hogy mindhárom koncertet meghallgassam. (Playliszt/Horváth Pál)
Mahler harmadikja nagy erőpróba az előadók számára. A szerző szimfóniái leginkább monumentalitásukról híresek, de – ha szabad ilyet mondani – a harmadik a nagyok közül is kivételes. Egyrészt hossza miatt: a 2010-ben kiadott, Fülöp Péter szerkesztette Mahler-diszkográfiát lapozgatva – amely többek között számba veszi a hangfelvételek időtartamát is – igazolódott be sejtésem, miszerint ez a szerző leghosszabb műve, legalábbis a 20. század második felének előadói hagyománya alapján biztosan. Előadási ideje 90 és 100 perc között van, de számos esetben meg is haladja a 100 percet, és csak néhány kivételes esetben hangzott el másfél óránál rövidebb interpretációban. (Csak érdekességként: az „Ezrek szimfóniája”-ként emlegetett, hatalmas apparátust követelő 8. szimfónia csupán két felvételen éri el és haladja meg kevéssel a 90 perces időtartamot.) Kivételes darab azért is, mert mondandójában nagyon sűrű. Mahler levelezéséből, valamint a hozzá közel állók visszaemlékezéseiből nyolc különféle programvázlatot ismerünk, amelyek a tételekhez szánt feliratokat tartalmazzák, azonban ezek egyike sem szerepel a 3. szimfónia 1899-ben kiadott partitúrájában. A programhoz kötődve vagy attól függetlenül a szimfónia hat tétele hat különböző, mégis összekapcsolható világot tár elénk. Nem csak a tételek között van tematikus összefüggés, de Mahler előző kettő és következő szimfóniájából is felfedezhetünk benne részleteket. Hatalmas és szövevényes szálait megérteni és megfejteni szinte lehetetlen, ám a Fesztiválzenekar nagyon sok mindent feltárt és megmutatott nekünk ezekből. Kifejezően és bátor kézzel nyúltak a zenei anyaghoz, az első tétel naturalisztikus, helyenként egészen nyers hangzásától indulva jutottunk el az utolsó tétel éteri magasságaihoz. A három hangverseny nagy élményt nyújtott, és tanulságokkal is szolgált számomra, ugyanis – mint az természetes – a koncertek nem voltak egyformák. Ami közös volt, az a Fesztiválzenekartól megszokott és már-már elvárt minőségi hangzás, valamint Fischer Iván a darabról kialakított koncepciója és annak megvalósítási szándéka. Ez utóbbit azért emelem ki, mert hallhatóan mindhárom alkalommal azonos cél vezérelte pálcáját, mégpedig a hangok mögött rejtőző történet közvetítésének szándéka – többek között ez az, ami miatt rajongani lehet a Fesztiválzenekarért: nem csak muzsikálni, de üzenni is akarnak nekünk. Ami pedig a különbségeket illeti, mindhárom koncertet más jelzőkkel illetném. Az első lehengerlően merész és lendületesen intenzív volt, ahogyan az egy bemutató előadáshoz illik. A második este kissé fáradtabbra sikerült, amelyet a szimfónia negyedik tételétől kezdve lehetett érzékelni. Innentől ugyanis a zenekar játéka és Fischer vezénylése is kevesebb ihletettséget mutatott. Ezt leginkább az utolsó tétel hallgatása közben sajnáltam, ugyanis azt a nyugodt és egészen megrendítő atmoszférát, amelyet játékával a zenekar első alkalommal megteremtett, ezúttal nem sikerült maradéktalanul hozni. A harmadik koncert hordozta az előző két estéből levonható tanulságokat, egyfajta szintézise volt az előzményeknek. Bár a zenekar sokkal tudatosabban építkezett, mint az első előadáson, a csoda megtörtént, és a libabőr-hatás sem maradt el. A megérdemelt tapsvihar közepette hálás meghatódottságot véltem felfedezni egy-egy zenész arcán – azt hiszem, ez a szimfónia nagy mérföldkő lehet a zenekar életében. A következőkben illik megemlítenem a vokális erőket, így Gerhild Romberger alt szólista hölgyet, aki telt tónusú hangjával és kivételesen kifejező szövegmondásával járult hozzá a szimfónia sikeres interpretálásához, valamint a Bajor Rádió Énekkarát és a Nyíregyházi Cantemus Gyermekkart, akik angyali módon teljesítették hálás zenei feladatukat mindhárom alkalommal. Örömmel értesültem a BFZ Facebook-oldaláról, hogy már meg is kezdték Mahler 3. szimfóniájának lemezfelvételét, amelyet egy több országot érintő turné után folytatnak. A zenekar felkészültsége és Fischer Iván koncepciója jelentős hangfelvételt ígér, amelyet érdemes lesz akár évtizedek múltán is visszahallgatni.

Az eredeti cikket a Playliszt blogon olvashatják el.