Azt hiszem, ez Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ötödik Mahler-szimfónia felvétele. Úgy fest, hogy e lemezekből Mahler szimfónia-ciklus áll majd össze. Ez az első általam hallott Mahler-előadásuk, és úgy hiszem, a csapat lemezre vette a hatodik szimfóniát is. Sok mindent megcsodálhatunk ezen a lemezen. A zenekari játék elsőosztályú, és a kitűnő felvétel világosan visszaadja a zenekar hangzását. A második szimfóniáról szóló írásában Michael Greenhalgh szólt Fischer minden részletre kiterjedő figyelméről. Ez ennek a lemeznek is evidensen jellemző vonása. Mahler polifonikus írásmódja itt is világosan hallható anélkül, hogy mesterségesen megpróbálnának kiemelni valamit. A lemez kísérőfüzetében olvasható megjegyzéseiben a karmester az ötödiket Mahler 'legzsidóbb' szimfóniájának nevezi. Állítása alátámasztására az első és az utolsó tételt említi. A fináléra majd még a maga helyén visszatérünk, de az első tétellel kapcsolatban Fischer „a zsidó sirató összetéveszthetetlen hangulatáról”. A megfigyelés érdekes, bár nem tudom, mennyire jön át  a sirató jelleg. Fischer e tételben nem ragadja úgy torkon a hallgatóját, ahogy teszi azt mondjuk Bernstein vagy Tennstedt. Mindazonáltal tolmácsolása  meggyőző . Tempója intelligens,  a zenekari hangzásnak pedig van egy kitűnő, cseppet sem túlzásba vitt súlya. Fischer nem játssza túl a szerepét ebben a tételben, ami meghozza a maga gyümölcsét. A második tételnek hallottam már jóval turbulensebb előadását – Fischer olvasata nem olyan pezsgő és magas feszültségű, mint helyenként Bernsteiné vagy Tennstedté, de a tétel „működik” a keze alatt. Amikor először hallgattam a mű központi tételét, a Scherzót, úgy éreztem, a tétel alaptempója egy kicsit lassú sok karmester ennél gyorsabb tempót vesz itt.  De a viszonylagos egyenletesség csak fokozat kérdése. Az előadás meggyőzött , mindenekelőtt talán azzal az élességgel, amellyel a budapesti muzsikusok a ritmusokat artikulálják. Élveztem finoman árnyalt játékukat,  intelligenciáját tükröző  olvasatukat. Nem látom a kísérőfüzetben a kürtszólista nevét, pedig ott lenne a helye, hiszen ragyogóan játssza meghatározóan fontos szólamát. Az évek során megtapasztalhattam, hogy a darab híres Adagietto-tételét milyen sokféleképpen közelítik meg a karmesterek. Akadnak közöttük – ilyen Bernstein és Tennstedt is – akik lassú, ráérős tempót vesznek, míg mások inkább a hömpölygő, kevésbé szentimentális tempók hívei. Én ez utóbbi megközelítést pártolom, nem utolsósorban azért, mert ezek segítenek megszabadulni azoktól a rémes „Halál Velencében” asszociációktól. Fischer 10:42 perc alaptt abszolválja a tételt és ezzel a tétel leglassabb előadói közé tartozik. Ezzel együtt nem éreztem úgy, hogy a zene indokolatlanul lassú lenne. Fischer nagyon szépen frazeál, vonósai és hárfása pedig gyönyörűen játszik. Korábban említettem, mit mond Fischer a szimfónia „zsidós” voltáról. A fináléról azt írja, hogy az „a messiási öröm gyermekes víziója”. Nem hiszem, hogy elmennék idáig, de tény, hogy ez a mahleri életmű legboldogabb, legextrovertáltabb tétele. Itt nagy lelkesedéssel, vidám hangulatban és virtuózan szólaltatják meg. Élveztem az ötödik szimfóniának ezt az előadását. Nem hiszem, hogy a nagy Ötödikekről felállított személyes panteonomból kiszorítaná Barsaj, Barbirolli, Bernstein vagy Tennstedt felvételét. Ezek a lemezek mind különböző perspektívákból világítják meg a partitúrát. De ez is sokat nyújt a hallgatónak, és biztos vagyok benne, hogy hallgatása sok örömöt jelent majd a jövőben is. musicweb-international.com, John Quinn