„Az egynapos fesztiválok csúcspontját a nap végére tervezik" teóriát azonnal cáfolja a Schumann–Mendelssohn-maraton első koncertje. Pirosra tapsolják a nézők a tenyerüket már az első koncert után, Baráti Kristóf, a világhírű hegedűművész a Liszt Ferenc Kamarazenekar muzsikusaival Mendelssohnt játszik, ­h-moll vonósszimfóniát és ­d-moll hegedűversenyt a közönségnek. Amikor épp nem szólózik, Baráti nehezen állja meg, hogy ne vezényeljen, néha önkéntelenül finoman int a vonójával vagy a kezével. Az összes jóindulatomat összesöpörve is nehéz ráhangolódni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékeinek koncertjére. Ügyesek, tehetségesek, de Baráti után életveszély bármivel is előállni. A zeneművészetisek nemcsak Schumann-zongoraművekkel lépnek fel, hanem a nagykoncertek alatt az üvegteremben ingyenes koncertet is adnak. A fesztiválzenekar a maratonokon lehetőséget ad művészeinek, hogy kamaraformációban zenéljenek. Schumann Mese-elbeszélések és Oktett című művei alatt az jár a fejemben: ezek a művészek azért nem véletlenül tuttisták és nem szólisták. Kellemes 12 órányi német romantikus zenében fürdeni, de dobna a komfortfokozaton, ha nem akadályverseny-szerűen rohannánk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem és a Fesztiválszínház között oda-vissza. Az egyetlen hosszabb pauza alatt lehet ebédelni. Néhányan műanyag edényben otthonról szállított menüjüket lapátolják, mások a helyi falatokat keresik. Nem mindenki vágyakozik mind a 11 koncertre, sokan 2-3-mal is beérik. Minél előrébb járunk az időben, annyival fiatalodik a közönség. A merítés nemcsak azért izgalmas, mert a Müpa-maratonok 2008-as indulása óta először válogatnak két zeneszerző művei közül, hanem mert tényleg a legkiválóbbak zenélnek egymás után. Nagyon sokan válhattak Fejérvári Zoltán zongoraművész rajongóivá, aki ugyanis a Kovács János vezényelte, fúvósokkal bővített Budapesti Vonósokkal olyan szólókat játszik, hogy a közönség nem akarja hazaengedni. Nagy élmény Várjon Dénes hangversenye is: Mendelssohn zongoraműve, valamint Simon Izabellával közös négykezese. A főműsoridőben lépnek fel a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok is. Nehéz fejben rekonstruálni a helyzetet, amikor a művészi elképzeléseik összeegyeztethetetlensége miatt évtizedek óta egymást inkább csak kerülő két fesztiválzenekar-alapító megegyezik, hogy Kocsisék milyen művel lépnek fel a maratonon. A lényeg, hogy ők is zenélnek. A legnagyobb varázs idén is a zárókoncert, amely a Budapesti Fesztiválzenekar, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színész­osztálya és a Pro Musica Leánykar közös produkciója. Sorok állnak a nagyterem bejáratánál, hogy beülhessenek. A Szentivánéji álom című művet, Mendelssohn zenéjét és a Shakespeare-darabot kombinálták másfél órásra Fischerék. A zenészek között mozognak a piros ruhás színészek, akik bevonják néha a játékba a muzsikusokat is. Két kürtből lesz Zuboly szamárfüle, hegedű vonójából kard, és többször is elkérik Fischer karmesteri pálcáját, aki ha épp nem vezényel, a pulpituson ül, és szemmel láthatóan élvezi a műsort. A zenekoncentrátum után kíváncsiságból megnéztem a Facebookot, miről maradtam le vasárnap. Az első poszt, amibe belefutottam (Merényi Ágnes, a Cartaphilus Könyvkiadó főszerkesztője) tűpontosan visszaadta, amit éreztem: „Szerintem a Fesztiválzenekar ma esti Szentiván-éji álom-előadásán ott volt Mendelssohn mellett Shakespeare is, somolygott és elégedetten pödörte a bajuszát. Azt hiszem, láttam a sarokban." Hoppon maradt kíváncsiak November 4-én kezdték el árulni a jegyeket a maratonra. 48 óra alatt elfogyott minden belépő Baráti Kristóf és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjére a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, valamint Várjon Dénes és Simon Izabella hangversenyére a Fesztiválszínházba. Nem sokkal ezután már nem volt jegy a Nemzeti Filharmonikusok, valamint a Budapest Fesztiválzenekar koncertjeire sem. A maraton alatt többen arra is panaszkodtak, lehetetlenség volt bejutni Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Fenyő László és José Gallardo produkciójára.

Az eredeti cikk a Népszabadság oldalán jelent meg.