A Budapesti Fesztiválzenekar 2013-ban ünnepli fennállásának 30 éves évfordulóját. Alapító karmestere, főzeneigazgatója egy régi beszélgetésünkkor említette, hogy fiatal karmesterként különböző szállodákban az előadások után jegyzetfüzetekbe írogatta, hogyan működjön egy ideális zenekar. Fischer Ivánnak olyannyira sikerült megvalósítania álmát, hogy együttesét a világ tíz legjobb zenekara közé sorolják. (fidelio.hu)
- Ahogyan a londoni Times fogalmazott "Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából" hozta létre zenekarát. Ön arra törekedett, hogy megváltoztassa a karmester és a zenekar hagyományos viszonyát. A kreativitásra törekvő zenei nevelés, és a zenekari muzsikosoktól általában elvárt "személytelen" játék közötti ellentmondást milyen módon tudta feloldani?
- Ez a legfontosabb kérdés. Azzal kezdeném, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezzel foglalkozom. Például több olyan kamarazenekar alakult az utóbbi évtizedekben, ahol szintén egy kamarazenei játékmód megőrzése, ápolása volt a cél. Ilyen volt New Yorkban az Orfeus, vagy nálunk a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Sok fiatal együttes is van, közülük most a Spira mirabilis nevűt tartom a legérdekesebbnek. A Fesztiválzenekarnál én egy lépéssel tovább mentem, mert az volt a cél, hogy ezt a kreatívabb játékmódot egy karmesterrel működő szimfonikus zenekarnál valósítsam meg. Ehhez két dologra volt szükség. Egyrészt, hogy fennmaradjon a zenészek kreativitása, amit azzal oldottam meg, hogy számos olyan lehetőséget teremtettem, ahol a zenészek szólistaként, vezetőként, kamarapartnerként muzsikálhassanak. Másrészt saját karmesteri módszeremet úgy kellett kialakítanom, hogy a hagyományos utasítgatás mellett minél több teret engedjek annak, hogy a zenész a mű egészét, lényegét lássa, hogy saját kreativitását is használhassa.
A teljes cikk megtekintéséhez, kérjük kattintson ide
