A Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezénylésével adott, döbbenetes hatású koncertje elbűvölő meglepetést is tartogatott az ünnepi játékok közönségének.
A Steinway valósággal beleremegett, mintha az életét féltené, amikor Yefim Bronfman a ráadásként előadott Prokofjev VII. zongoraszonátájának 3. tételében (Precipitato) megmutatta játékának hatalmas erejét és lehengerlő manuális tudását. Égszakadás - földindulás. És ha már a ráadásnál tartunk, időzzünk is el itt: a Fischer Iván zeneigazgató-karmester vezetésével fellépő, lehengerlő Budapesti Fesztiválzenekar, miután viharos sikerrel adta elő Mahler 4. szimfóniáját, megkapó meglepetéssel tetézte a sikert vasárnap este a salzburgi Großes Festspielhaus színpadán.
Miah Persson erőteljes, fiatalos hangján mély őszinteséggel szálltak fel Mozart végtelen szépségű „Laudate Dominum”-ának dallamai a „Vesperae solennes de confessore”-ból. És ekkor felemelkedtek a nagyszabású Mahler-szereposztás után apró Mozart-együttessé zsugorodott zenekar feladat nélkül maradt tagjai; kórus született. Csodás előadás volt, már-már professzionális hangzással, valódi bájjal. Fischer Iván nem véletlenül sugárzott a jól sikerült fordulat után.
A magyar karmester a nemzetközi elitben is otthon van – hogy mégis csak alig-alig kelt feltűnést, az minden bizonnyal szerénységének köszönhető. Míg fivére, a hangját a politikai jobbra tolódás és a csírázó antiszemitizmus ellen nyíltan felemelő Fischer Ádám nagyobb ismertségre tett szert Magyarországon, Fischer Ivánt mintha kevésbé érdekelnék hazája politikai viszonyai. Szabadtéri koncertjeivel, koncertmaratonjaival vagy új fesztiváljaival az ország kulturális kiválóságai közé tartozik.
Mindettől függetlenül Fischer Iván káprázatosan irányítja a zenekart. Már Bartók Béla öt Magyar képe is megmutatta a zenekar erősségeit. Az első kép, az Este a székelyeknél fuvola által megtermékenyített idilljét súlyos léptű Medvetánc űzte el. A melankolikus Melódia után a Kicsit ázottan készítette elő a szilaj Kanásztáncot. Pazar előadás.
Bartók III. zongoraversenyének – bár nem sokkal a szerző halála előtt látott napvilágot –, csak középső tételén sejlett át melankólia. Yefim Bronfman a fináléban kirobbanó előadásra váltotta mindaddig érzékeny, festői zongorajátékát. Az este fő darabja briliáns előadásban szólalt meg: Fischer Iván kristálytisztán, lenyűgözően kidolgozva adta elő Mahler IV. szimfóniájának minden egyes taktusát, a zenekar soraiban ülő nagyszerű zenészekkel összhangban, a feszültséget megszakítás nélkül fenntartva. Az érzelemdús 3. tétel még nagyobb intenzitást vitt az előadásba. A befejező tétel szelíd dalában Miah Persson szépen, mindazonáltal nehezen érthetően énekelt a „mennyei életről”.
