Az 1907-ben átadott Liszt Ferenc Zeneakadémia egyike a világ azon kevés épületének – ilyen például a Moszkvai Konzervatórium is – amelyet egyszerre terveztek arra, hogy helyt adjon a város egyes számú hangversenytermének egyszersmind a zenészképzés egyes számú intézményének. Építése idején a zeneszerző-zongoraművész Liszt Ferenc már rég halott volt, ám az akadémia, amelynek 1875-ben elnöke lett, egyre gyarapodott, fejlődött és virágzott, úgyhogy új épületre volt szüksége; a ház, amelyben az akadémia Liszt idejében működött, és amelyben Liszt is lakott, most egy Liszt Múzeumnak is helyet ad. Ez a korábbi épület a látványos neoreneszánsz stílusú épületeiről híres Andrássy úton áll. Az akadémia későbbi otthonának – a mostani Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc térre néző épületének - ugyancsak vannak neoreneszánsz jegyei, a Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte ház neoreneszánsz külseje azonban lényegében art nouveau szerkezetet takar. A teremben és az előcsarnokokban Apollón-, Dionüszosz-ábrázolások és egyéb, a görög mitológiából vett motívumok vegyülnek egyiptomi és közép-keleti elemekkel. A ragyogó színes üvegablakok Róth Miksa művei. A közel 45 millió euróba, illetve 60 millió dollárba kerülő rekonstrukció során mindent megtettek, hogy olyan anyagokat használjanak, amelyek a legközelebb állnak az eredetihez, ahol pedig lehetséges volt, megkeresték az eredeti anyagok gyártóinak utódait. A rekonstrukció során a teremben végrehajtott talán legszembetűnőbb változás az, hogy a semleges barna borítás helyett az eredeti fekete-arany mintát kapták a falak, ezenkívül hogy a két udvarból kávézó, illetve fogadásokra és kiállításokra alkalmas terem lett. A felújítás költségeinek 90 %-át az Európai Unió állta. A termet október 22-ikén, Liszt 202-ik születésnapján gálakoncerttel nyitották meg, ám a november 10-iki hangverseny, amelyen Takács Nagy Gábor vezényelte a Budapesti Fesztiválzenekart, különösen figyelemreméltó volt, nem utolsósorban szólistája, Mihail Pletnyov miatt.  Eredetileg  Martha Argerich lett volna az est szólistája, a művésznő közismerten gyakran lemondja hangversenyeit. Mihail Pletnyov pedig az utóbbi években nem lépett fel zongoristaként, karmesterként pedig az általa 1990-ben alapított Orosz Nemzeti Zenekar élén enigmatikus és egyéni interpretációival tűnt ki, valamint a zeneszerzésnek szentelte energiáit. Mindazonáltal tehetségének legjobb kifejezőeszköze a zongora. Körülbelül egy éve zongorista-minőségében is visszatért a koncertpódiumra. A Zeneakadémián Mozart egyik C-dúr zongoraversenyét játszotta, nem a leghíresebbek közül valót. Mozart húszesztendősen írta 246-os Köchel-jegyzékszámú darabját. Abból az eleganciából és abból az éneklő hangból, amely már az első témánál Pletnyov ráérős megszólalását jellemezte, érezhettük, hogy keze alatt a Mozart-koncert nagy művé formálódik majd. És azzá is formálódott, a lassú tételben kihozta a zene mélységeit és feltárta a menüett-rondó invenciózusságát, gondosan kidolgozott cadenzái pedig tisztelettudón bántak Mozart ötleteivel. A közönség lelkes tapsát ráadásként Schubert Gesz-dúr Impromtu-jének(op.90,no.3) álomszerű, részletgazdag tolmácsolásával hálálta meg. Az est programján szerepelt még Liszt Mazeppa című szimfonikus költeménye és Mendelssohn 5. (C-dúr, „Reformáció” szimfóniája. Mindkét mű vibráló, rezonáló előadásban szólalt meg – a terem akusztikája minden zenekari hangzást ilyenné tesz. A terem bármely pontján ül is az ember, a földszinten, vagy a diákok erkélyén (a diákok ingyen látogathatják a hangversenyeket), a zenekar kellős közepén érezheti magát, körülöleli a zenekari hang. Ez az oka annak is, hogy kamarazenei és szólóestek megrendezésére is előszeretettel használják a termet, amelynek akusztikája szerencsére a rekonstrukció után is változatlan maradt. Mindazonáltal a nagyterem viszonylag kicsi: a férőhelyek száma a felújítás után 900-nál is kevesebb lett, ami annak is köszönhető, hogy megnövelték a sorok közötti távolságot. A Liszt- és a Mendelssohn-mű a terem korlátait feszegette, egy nagy Mahler-szimfónia már túl sok lenne neki, Mahler inkább a másik jelentős budapesti hangverenyterembe, a 2005-ben megnyitott Művészetek Palotája nagytermébe illik. Mindenesetre az akusztika különösen izgalmassá tette ezeket a ragyogó tolmácsolásokat. Különösen a Mendelssohn-szimfóniában hallottunk nagyon emlékezetes pillanatokat, a dinamikai spektrum mindkét végéről. A zárótételben a zeneszerző bonyolult, Bach korálra emlékeztető dallama áhítatot keltőn és erőteljesen bontakozott ki, a a „drezdai ámen” halk kísérete pedig intenzív izzással szólal meg a vonósokon. Még csak ezután nyílik meg az akadémia felújított kamaraterme, amely egy ideje használaton kívül volt, de sokan emlékeznek még rá, hogy itt rendezték az akadémia vizsgakoncerteket. A kis terem Solti Györgyről, a nagy magyar karmester nevét viseli majd: a 375 személyes termet decemberben, A varázsfuvola produkciójával avatják. Még egy ok, hogy újra ellátogassunk a Liszt Ferenc Zeneakadémiára.