Korántsem véletlen, hogy énekesi pályára lépett, hiszen valódi muzsikus családból származik. Sőt, az első énekleckéit is az édesanyjától vette. Hány évesen kezdett énekelni? Anna Lucia Richter: A családomban szinte mindenki muzsikus. Az édesapám hegedűművész, az édesanyám énekesnő és tanár, a bátyám nagybőgőn, a nagybátyám pedig csellón játszik, a nagyanyám brácsaművész, a nagyapám zongoraművész, a dédapám pedig karmester volt. Egy családi anekdota szerint a családfánk egészen Mendelssohnig vezethető vissza. Nem tudom, ez igaz-e. A zene számomra mindig ugyanolyan fontos volt, mint a levegővétel, az evés, vagy az alvás. Négyéves koromban úgy döntöttem, a hegedű lesz az én hangszerem, de nem volt hozzá tehetségem, és pár hónap után abbahagytam. Később a nagyapám tanított zongorázni, fagottozni és orgonálni, de közben mindig énekeltem. A szüleim szerint előbb énekeltem, mint beszéltem. 8-9 éves koromban aztán tudatosan kezdett tanítani az édesanyám, aki bár nem volt benne biztos, hogy ez jó ötlet, végül hat évig volt a tanárom. A kölni dóm kórusában is énekelt, ami teljesen más, mint egyedül állni a színpadon. Mikor vált egyértelművé, hogy egy szólókarrier küszöbén áll? A.L.R.: Csodálatos nyolc évet töltöttem el a kölni katedrális leánykarában, ez pedig a szólókarrieremet is maghatározta. Megtanultam, hogyan gyakoroljak, hogyan koncentráljak, vagy hogy hogyan kell blattolni. De már akkor is arról álmodoztam, hogy egyszer profi szólóénekes leszek. Még csak 24 éves, de a nemzetközi zenei világ máris valódi csillagként emlegeti. Ezt teherként éli meg, vagy ajándékként? A.L.R.: Boldoggá tesz, hogy lehetőségem van énekelni megannyi csodálatos muzsikussal. Természetesen – mint az összes többi foglalkozás – ez is lehet stresszes, de olyankor sem felejtem el, hogy ez a szenvedélyem. Rengeteg pozitív kritika jelent meg Önről. Az egyik ilyen cikk szerint nagyon természetesen énekel, amit remélhetőleg senki nem akar majd megváltoztatni, vagy elrontani. Mi határozza meg művészként a működését? A.L.R.: Mindig az ösztöneimre hallgatok. Fontos, hogy legyen bátorságunk nemet mondani, akkor is, ha mások azt akarják: mondjunk igent. Mi volt az eddigi élete legnagyobb sikere? A.L.R.: Az, hogy énekesnő lettem. Az, hogy élek, hogy vannak barátaim, és egy csodálatos családom. Korábban is koncertezett már a Budapesti Fesztiválzenekarral, de akkor egy beugrásról volt szó. A.L.R.: Igen, csodálatos koncert volt. Emlékszem, hogy felhívott Fischer Iván, és azt mondta: „El tudna ma jönni Budapestre, próbálni és Mozartot énekelni?” Szerettem ezzel a melegszívű, elhivatott zenekarral énekelni, Fischer Ivánt pedig nagyon nagyra tartom. Csodálatos ember és szenvedélyes zenész. Novemberben egy barokk műsorban énekel majd. Milyen a viszonya ezzel a korral? A.L.R.: A barokk az egyik kedvenc időszakom. Bachot vagy Händelt énekelni olyan érzés, mintha otthon lennék. Ez a zene igaz, tiszta és őszinte. Az előadás előtt Sigrid T’Hooft, a barokk gesztika specialistája fogja felkészíteni a színpadi mozgásra és jelenlétre. Sőt, barokk öltözékben fog énekelni. Ez segíti vagy hátráltatja az előadást? A.L.R.: Ez egy új tapasztalat lesz számomra. Szeretek játszani a színpadon, és korábban már dolgoztam együtt Sasha Waltzzal is, aki Monteverdi Orfeo című operáját vitte színpadra, de az sokkal inkább szólt a színjátszásról és a táncról. Ez most más lesz, a barokk gesztusok kerülnek a középpontba. Kíváncsian várom ezt a munkát.