hun/ eng
keresés
kosaram

Hír

einflussreicheleute.wordpress.com - Fischer Iván

Fischer Iván karmester és zeneszerző, 1951-ben, Budapesten, magyar zenészcsalád gyermekeként született. Budapesten zongorázni, hegedülni és csellózni tanult, majd a bécsi zeneakadémián Hans Swarowsky karmesterosztályába járt. A vezénylés mellett Bécsben is folytatta csellótanulmányait és Nikolaus Harnoncourt növendékeként és asszisztenseként régi zenei stúdiumokkal foglalkozott.
1976-ban Londonban megnyerte a Rupert Alapítvány karmesterversenyét. A versenygyőzelmet követően Fischer Iván olyan brit zenekaroknál vendégeskedett, mint a BBC Symphony Orchestra és a London Symphony Orchestra. Ez utóbbival 1982-ben nagy, nemzetközi turnét is abszolvált. Amerikai bemutatkozására 1983-ban, a Los Angeles Philharmonic Orchestra hangversenyein került sor. 1983-ban Fischer Iván hazatért Magyarországra, ahol megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, amely az eredeti alapítói szándék szerint évi néhány hangverseny erejéig, „részmunkaidős” muzsikusok szerződtetésével szerveződött csupán, 1992-ben azonban állandósult. A BFZ-vel Fischer Iván a mindennapi gyakorlatba is átültette a zenekari működésről alkotott szokatlan, újszerű elképzeléseit, amelyekbe éppúgy beletartozik a zenekari tagok bevonása a hangversenyprogramok összeállításába, mint a gyermekeknek rendezett „kakaó-koncertek” rendezése. A zenekar hagyományaihoz hozzátartozik a „titok-koncertek” sorozata, amelyek műsorát a közönség a helyszínen tudja meg, és hozzátartoznak a karmester zenei  ismeretterjesztő bevezetőivel elhangzó „egyforintos koncertek”, valamint a sok tízezer hallgatót vonzó szabadtéri hangversenyek. Fischer Iván több fesztivált is alapított, köztük egy budapesti nyári barokk zenei fesztivált és a Budapesti Mahler-Ünnepet, amely egyszersmind a kortárs zenei fórumaként is működik, mivel a zenekar minden évben  új művet rendel,  amelyet a Mahler-Ünnepen mutat be. A Budapesti Fesztiválzenekar felvételei korábban a Philips Classics lemeztársaság kiadásában jelentek meg, a zenekar felvételeinek jelenlegi kiadója a Channel Classics Records. Az Egyesült Államokban Fischer Iván hét évig töltötte be a Cincinnati Symphony Orchestra első vendégkarmesteri posztját. 2006-ban a washingtoni National Symphony Orchestra első vendégkarmesterének hívták meg, majd 2007-ben, Leonard Slatkin távozása után kinevezték a zenekar vezető karnagyának. Ezt a feladatot két évig látta el. Fischer Iván 1984 és 1989 között az angliai Kent Opera művészeti igazgatójaként működött. Ugyanezt a posztot töltötte be 2000 és 2003 között a Lyoni Nemzeti Operában. Az általa vezényelt lyoni Ariadne Naxos szigetén előadás elnyerte a francia zenekritikusoknak az év legjobb operaprodukciójáért odaítélt díját. Vendégként többek között Mozart-ciklust vezényelt a bécsi Staatsoperben, de számos zürichi, londoni, párizsi, brüsszeli, stockholmi és budapesti előadást is dirigált. 2006-ban a Così fan tutte új produkciójával debütált a Glyndebourne-i Fesztiválon. 2006-ban Fischer Iván az  Orchestra of the Age of Enlightenment  négy első karmesterének egyikévé nevezték ki, 2011 februárja óta ő a berlini Konzerthaus főzeneigazgatója és a Konzerthausorchester vezető karnagya. Fischer Iván kompozíciói többségükben kis hangszeres és énekegyüttesre íródtak. “Spinoza-Vertalingen” című darabját, amelynek szövegéül egy 17.századi Spinoza-mű holland fordítása szolgál, szoprán hangra és kamaraegyüttesre komponálta, Hollandiában, majd Magyarországon is bemutatták. Női karra komponált kórusművei közül a jiddis szövegre szövegre írott “Sait gesund” és “A nay kleyd” (Rokhl Korn) címűek ősbemutatójára a II. világháború holland áldozatainak emléknapja (Dodenherdenking) alkalmából került sor, a hangversenyt a Holland Nemzeti Televízióis közvetítette.  Leggyakrabban előadott műve, az  “Eine Deutsch-Jiddische Kantate”, amelyet eddig Hollandián kívül Németországban, Ausztriában, az Egyesült Államokban és Svájcban is bemutattak.