Kati és férje éveken át voltak zenekarunk bérletesei, egészen addig, amíg Miklós meg nem betegedett. Koncertekre ezután nem mertek járni, de kitaláltak egy különleges megoldást arra, hogy lélekben mégis ott lehessenek. Ünnepeljük zenekarunk 40. születésnapját BFZ-történetekkel – fogadják szeretettel sorozatunk következő részét!
Éveken keresztül jártunk a BFZ koncertjeire a férjemmel bérletesként. Azon túl, hogy professzionális zenészek, Fischer Iván kisugárzása is nagyon megfogott bennünket. Egyszer láttuk például, amikor elbúcsúztatott egy nyugdíjba vonuló kolléganőt. Figyeltük, ahogy a zenekar tagjaival kommunikált. Az egész lénye Kodályra emlékeztet, olyan elszántan akarja megismertetni és megszerettetni a zenét az egész országgal, elvinni a muzsikát a legszegényebb rétegekhez is.
Persze a legfontosabb, hogy csodálatosan játszanak. 2009-ben is megvettük a bérletünket, de sajnos kiderült, hogy a férjem súlyos beteg, így nem mertünk koncertekre járni. El is adtuk a bérletet, de éreztem, hogy Miklósnak ez végtelenül fáj. Annyira szerette a hangversenyeket!
Amikor eljött az első koncert időpontja, kitalálta, hogy ne hagyjuk ki a Fesztiválzenekart aznap sem. Felöltöztünk, mintha koncertre mennénk, leültünk a nappaliban a kanapéra, elővettünk egyet a lemezeink közül, és szépen, ünnepélyesen végighallgattuk. Így is nagy élmény volt: bár nem voltunk ott, kicsit mégis részt vettünk a koncerten!
A férjem 2012-ben ment el, de ez azóta is szorítja a torkom. Azt hiszem, Miklós sem bánná, hogy elmeséltem.
A fotót Máté Gábor készítette.
