„Ez a fesztivál nagyon fontos, és Európa is nagyon fontos. Nem úgy van az, hogy csatlakozunk egy családhoz, és akkor minden rendben lesz, hanem meg kell ismerni egymást. Meg kell szeretni egymást. Ezért döntöttünk úgy, hogy minden évben bemutatjuk egy-egy európai ország kultúráját.” (Fischer Iván)
„Az európai kultúra ereje mindig az itt élő népek együtt élésének és együtt alkotásának egymásra hatásából táplálkozott. Ahhoz, hogy ezen tradíciók alapján kultúránk újraszülessen, párbeszédet kell folytatnunk, találkoznunk kell egymással. Erről szól a Bridging Europe – Európai Hidak fesztivál.” (Káel Csaba)
A Bridging Europe – Európai Hidak művészeti fesztivál idén is izgalmas és sokszínű programokkal jelentkezik. A BFZ és a Müpa minden évben más-más, jelentős zenei hagyományokkal rendelkező európai ország kultúráját mutatja be, elsősorban a zene műfaján keresztül. A fesztivál célja, hogy nyitottabbak legyünk egymás iránt, megismerjük és megszeressük egymás sokszínű kultúráját. Az európai párbeszéd elindításához pedig a legszebb nyelv a művészetek nyelve.
A tavaly nagy sikerrel debütált, a cseh kultúrára fókuszáló fesztivál után idén szeptember 10. és 16. között a német kultúra kerül a középpontba. A közönség így népszerű vagy éppen kevésbé ismert produkciókat is hallhat Muffattól Brahmson és Weillen át a kortárs zene reprezentánsaiig. A Bridging Europe fesztiválon a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével több Brahms-koncertet is ad. A programsorozatban emellett élőben hallható majd Tony Lakatos, Michael Wollny, illetve Nils Wogram és a Nostalgia Trio is.
Bár a híd minden évben más ország kultúrájához vezeti el a fesztivál közönségét, az állandó pillérek egyike egy nemzetközi konferencia, amelynek idei tematikáját a határnyitás 25. évfordulója adja. A kerekasztal-beszélgetés fókusza a történelmi esemény német-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatokra gyakorolt hatása lesz. Az összesen 15 programból álló Európai Hidak fesztivált 11 zenei produkció, két szabadtéri, ingyenes filmvetítés, valamint egy német-magyar irodalmi sanzonest is színesíti.
Az Európai Hidak fesztivál programja megtalálható a Müpa és a BFZ honlapjain: www.mupa.hu és www.bfz.hu.
Az Európai Hidak- Bridging Europe fesztivál részletes programja
Szeptember 10.
Weill-Hauptmann-Brecht: Aki igent mond
Kurt Weill és Bertolt Brecht iskolaoperája a reformpedagógia szellemét tükrözi: a cél az együttes zenélés és színjátszás révén a közösségi élmény és a zenei nevelés összekapcsolása, egyszersmind egy újfajta zenés színházi gondolkodás terjesztése. A kérdés: helyesen döntünk-e, ha gondolkodás nélkül, saját sorsunkért nem vállalva a felelősséget, vakon mondunk igent olyan helyzetben, amikor más választásunk is lehetne.
Szeptember 11.
A BFZ német kortárs estje
A vakmerő zenerajongóknak ezen a koncerten újszerű élményben lehet részük. A kortárs esten a nézőtér üresen áll majd, hiszen a közönség is a színpadon ülve, a zenészek közvetlen közelében élvezheti a muzsikát. A program fényét Sonia Wieder-Atherton csellóművész emeli.
Szeptember 12.
A BFZ nagyzenekari estje
Ezen az estén két újító elme találkozik: Johannes Brahms és Fischer Iván. A német zenei óriás III. és IV. szimfóniáját hallgathatják meg a klasszikus zene szerelmesei.
Szeptember 12.
Berlin Songs
Ezen a keserédes koncerten a legszebb német kuplék, dalok és slágerek csendülnek fel. Utazás lesz ez a weimari varieték és lokálok világába, Marlene Dietrichtől Nina Hagenig.
Szeptember 13.
Berlin terasz
Úttörő nosztalgia! Az ezen a délutánon fellépő két fiatal német hármas a legmodernebb zenei utakat feltárva tekint a múltba. Nils Wogram harsonás a reneszánszát élő Hammond-orgonával és dobbal teljes csapata már tíz éve eleveníti fel a legízesebb jazz-funk és soul jazz hagyományait. Mindhármukat hazájuk legfigyelemreméltóbb muzsikusai között tartják számon.
Szeptember 13.
A BFZ nagyzenekari estje
Ezen az estén két újító elme találkozik: Johannes Brahms és Fischer Iván. A német zenei óriás III. és IV. szimfóniáját hallgathatják meg a klasszikus zene szerelmesei.
Szeptember 13.
Tony Lakatos Quintet
Számunkra az ötvenöt éves szaxofonzseni mindig magyar marad, még ha Németország úgy tekint is rá, mint egyik legkiemelkedőbb szólistájára.
Szeptember 13.
Kertmozi – Wim Wenders: Berlin fölött az ég
A film vetítése (magyar felirattal) a Goethe Intézet támogatásával valósul meg.
Szeptember 14.
A BFZ nagyzenekari estje
Ezen az estén két újító elme találkozik: Johannes Brahms és Fischer Iván. A német zenei óriás III. és IV. szimfóniáját hallgathatják meg a klasszikus zene szerelmesei.
Szeptember 14.
Berlin terasz
Jobb már az elején tisztázni: a berlini 17 Hippies együttes tagjai soha nem voltak hippik, és 17-en sem voltak sosem. Kizárólag akusztikus hangszereken játszanak - hegedűn, csellón, gitáron, trombitán, klarinéton, harsonán -, a kelet-európai, a francia és az amerikai népzenék összeboronálásával teremtve meg a maguk jellegzetes, "berlininek" nevezett stílusát.
Szeptember 14.
Michael Wollny & Tamar Halperin koncertje
Ki gondolná, hogy a zongorán, amely a jazzben oly alapvető, központi szerepet játszó és végeláthatatlan irodalommal rendelkező hangszer, még mindig lehet forradalmian újat alkotni? Pedig Michael Wollny játéka kétségtelenül csak Michael Wollnyéra hasonlít.
Szeptember 14.
Kertmozi – Pina Bausch: Cafe Müller – táncfilm
Pina Bausch 1987-ben filmre vitt darabja életrajzi forrásokon nyugszik. Az 1940-ben született (és 2009-ben elhunyt) koreográfusnő a németországi Solingenbe kalauzol a második világháború idején.
Szeptember 15.
Volt egy álmunk – német-magyar irodalmi sanzonest
Ez az est az eleven kulturális kapcsolatok talaján minden hivatalosságtól mentes, fergeteges műsort kínál a berlini falbontás huszonöt éves évfordulóján. Olyan estet, amelyen a Magyarországon is jól ismert Terézia Mora és Ingo Schulze Németországban is népszerű magyar írókkal, Esterházy Péterrel, Bán Zsófiával és Dragomán Györggyel beszélget majd az irodalmi kapcsolatok "motorjának" számító Dalos György moderálásával. A program a Goethe Intézet támogatásával valósul meg.
Szeptember 16.
A BFZ német barokk estje
A Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesét ezúttal az egzotikus szépségű hegedűművész, Midori Seiler vezeti majd, a koncert szoprán szólistája, Yeree Suh pedig korabeli barokk öltözékben, és szintén a kornak megfelelő barokk gesztusokkal énekel majd.