A BFZ társalapítója, Kocsis Zoltán „zenei óriás volt, a ritka zsenik egyike”, írta róla Fischer Iván 2016-os halálhírére reagálva. Néhány felvétel őrzi a közös zenélés emlékeit.
A Budapesti Fesztiválzenekart Fischer Iván Kocsis Zoltánnal alapította 1983-ban. Kocsis 1992-ben a BFZ művészeti vezetője, majd első vendégkarmestere, szólistája és kamarazenésze lett. Bartók Béla zongorára és zenekarra írt műveinek Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral készült felvételeiért Edison-díjat kapott.
Szeptember végén a Müpában kétszer is eljátszottuk Liszt 2. zongoraversenyét, a szólista a fiatal horvát zongoraművész, Dejan Lazić volt. 1987-ben a Zeneakadémián adott koncertünkön a szólót Kocsis Zoltántól hallhatta a közönség – kivételes előadásban. A teljes felvétel itt hallgatható meg.
Egy másik hangversenyen Rachmaninov 3. zongoraversenye hangzott el, és szerencsére erről is készült felvétel.
Egy Bartók-zongoraverseny közös előadásából is megőrzött a digitális emlékezet két és fél percet, méghozzá a koncert kirobbanó energiájú utolsó két és fél percét. Tehát: a zongoránál Kocsis Zoltán, vezényel Fischer Iván.