hun/ eng
search
my basket
Lukács Miklós

Interview

Lukács Miklós

Olyan koncertre várja a Budapesti Fesztiválzenekar Lukács Miklós cimbalomművészt, amelyen talán a közönség legnyitottabb és legszabadabban gondolkodó tagjai vesznek részt. Március 9-én a BMC-ben adunk közös koncertet, ahol egy Eötvös Péter darabot játszik.

Jól gondolom, hogy ez egyfajta jutalomjáték is Önnek?

Lukács Miklós: Úgy érzem, jutalomjátékra készülhetek, mert a Fesztiválzenekar a világ egyik legjobb zenekara, Eötvös Péter pedig a világ egyik legjobb zeneszerzője. Én pedig ott ülök a hangszeremmel és ezzel a zenekarral, miközben Eötvös darabját játszom, ráadásul azt a cimbalomversenyt, amit kifejezetten nekem komponált, a «da capo»- t. A címet idézőjelbe kell tenni, hiszen ez a mű Mozart töredékeiből állt össze.

Azért kell a címet idézőjelbe tenni, mert Eötvös Mozartot is segítségül hívta a komponálásnál?

L. M.: Elsősorban azért, mert nem nevezhetjük egyértelműen cimbalomversenynek, hiszen Mozart műveire épül, ráadásul a cimbalom mellett kamarazenekar is szerepel a darabban. 2014-ben én mutattam be Eötvös Péter darabját Portóban a Remix Ensemble-lel, és azóta hál'istennek itthon is és külföldön is nagyon sokszor játszhattam.

Mire utal ez a cím? Pontos fordításban azt jelenti, hogy „elölről".

L. M.: A zeneszerző Mozart műveinek sok-sok apró részletét dolgozta fel, persze nem klasszikus hangzásban, hanem az eötvösi kortárs zenei gondolkodást és stílust megjelenítve. Vagyis elölről újragondolva Mozartot. Számomra rendkívül izgalmas ez a mű. Igazán szeretem játszani, Péter ugyanis nagyon jól ismeri a cimbalmot, és jól megdolgoztat engem és a hangszerem is. Gyakorlatilag az aljától egészen a legtetejéig be kell dolgoznom a hangszert – számomra pedig ez az igazi jutalomjáték!

Azt feltételezem, hogy ez fordítva is igaz, mert tudomásom szerint Eötvös Péter számára Lukács Miklós jelenti a cimbalmot. Vagyis Ön is „megdolgoztatja“ Eötvöst, nem igaz?

L. M.: Amióta megismertük egymást, azóta ez valóban így van, de korábban a kiváló cimbalomművésznek, Fábián Mártának komponálta az erre a hangszerre írt műveit. 2004-2005 óta viszont valóban én vagyok a cimbalomra komponált műveinek előadója. Azt hiszem, fogalmazhatok úgy, hogy „gondolkodik bennem“.

Amikor egy-egy Eötvös által írt darabra készül, mennyire működnek együtt? Beleszól esetleg abba, hogyan játsszon?

L. M.: Persze! Ilyenkor nagyon intenzív a kapcsolat kettőnk között. Én mindig kíváncsi vagyok, milyen instrukciókat tart fontosnak a saját darabjának előadásakor. Nemrég volt a nagy cimbalomgála, amelyen Eötvös Psy című kamaraművét jászottam. Előtte el is hívtam Pétert, mert nagyon sokat tud adni a muzsikusoknak ilyenkor. Minden egyes koncert új színt kap azáltal, hogy ő maga is változik időközben. Én ezekre az új megfontolásokra nagyon vevő vagyok. Persze vannak olyan fix dolgok, amelyekhez ragaszkodom. De sok újat tud mondani az előadásmódra vonatkozóan, és ezt nagyon szeretem.

Egy kicsit beszéljünk az életútjáról. Azt már többször is elmondta, hogy kicsi gyerekkorában egy erős migrénes fejfájás miatt merült fel, hogy cimbalmoznia kéne. Hogy is volt ez pontosan?

L. M.: Édesapám is cimbalomművész és valahányszor, amikor kisgyerekként hallgattam őt gyakorolni, az állandó gyötrő fejfájásom elmúlt. Így aztán orvosi utasításra kezdtem én is cimbalmozni. Ez valóban sokat segített.

A cimbalom a kevéssé hozzáértők számára olyan hangszer, amely valamiért egymagában áll, szinte nincs köze a többi közismert, gyakran használt hangszerhez. Ha ez így van, mi az oka?

L. M.: Egész életemben azért küzdöttem, hogy ezek a sztereotípiák eltűnjenek. Ez a hangszer semmiképpen sem különbözik a többitől. Ugyanaz a gyönyörűség és fantasztikus világ megtaláltatik benne.

A félreértés talán abból származik, hogy a többi hangszerre, pl. hegedűre vagy zongorára több darabot komponáltak, mint cimbalomra. Bár Magyarországon szerencsére a cimbalomnak is nagy irodalma van. Hasonló helyzetben van a tárogató, amit szintén a ritkaságok között szoktak emlegetni, holott azt sem szabad kirekeszteni a fontos hangszerek köréből.

Az én életem és zenei tapasztalataim azt mutatják, hogy bárhol a világon megszólal a kezem alatt a cimbalom, legyen az dzseszz, pop, rock vagy klasszikus koncert, az emberek fölkapják a fejüket, ha a hangszert először hallják, és pillanatok alatt egyenrangú patnerként kezelik a többi hangszer mellett. Az, hogy Magyarországon még mindig léteznek ezek a sztereotípiák, az valamilyen maradi gondolkodásból eredeztethető. De épp egy ilyen koncert, amiről beszélünk, sokat segíthet a cimbalom itthoni értékelésében.

Lukács Miklós március 9-én muzsikál együtt a Budapesti Fesztiválzenekarral a Budapest Music Centerben. A koncert telt házas.