Váradi Júlia: Honeck úr, a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai nagy örömmel várják a következő Haydn-Mozart koncertjükre. Amikor korábban vezényelte őket, rendkívül jól érezték magukat, ezt bizonyára Ön is jól tudja. Hogy készül a közelgő koncertre?

Manfred Honeck: Nagy boldogság, hogy újra Budapestre jöhetek, igazán szívesen vezénylem a BFZ művészeit. Legutóbb Verdi és Csajkovszkij is szerepelt a programban, ezúttal másfajta, nem romantikus műsornak nézünk elébe. Haydn és Mozart számomra nagyon fontos zeneszerzők.

V. J.: A mostani koncert milyen különlegességeket ígér, hogyan készüljünk mi, a közönség, mire érdemes különösen figyelni?

M. H.: Köztudott, hogy Mozart és Haydn kicsit olyanok voltak, mint a testvérek. Még ha nagy korkülönbség is volt köztük, de a zenében rendkívül közel álltak egymáshoz. Ráadásul Haydn túlélte a fiatalon meghalt Mozartot, aki maga nagyon sokat alkotott rövidre szabott életében. Haydn volt az, aki úgyszólván lefektette a klasszikus zene alapjait. Azt, amire aztán Mozart és Beethoven ráépíthette a saját zenei életművét. Azt az érdekes kombinációt, amely stilisztikailag Ausztriában összekapcsolódik a klasszika, a klasszikus zene fogalmával. Hogy például milyen egy szimfónia, vagy milyen egy teljes versenymű. Saját alkotó szellemükre hagyatkozva komponáltak, és megtalálták a pecsétet, amelyet rögtön észreveszünk ezeken az egyszerre nagyon személyes és rendkívüli színvonalú kompozíciókon.

De felkérésre, alkalmakra és a barátaik számára is írtak zenét, ahogy például a klarinétos Stadler számára a koncertünkön is elhangzó versenyművet. Bármely alkalomra készült is a mű, a zeneszerzés mindig nagy intellektuális igénnyel zajlott, és tudatosan tartották magukat egy kompozíciós szerkezethez. Közben azt is mindig érezni, hogy az emberek számára írtak zenét. Vagyis dallamokat találtak ki, és tudták, hogyan kell elérni és megérinteni az emberek szívét. Haydn például a maga egyedülálló humorával különösen képes volt erre. Zeneileg tökéletesen bele tudott helyezkedni egy-egy adott szituációba, és kifejezést tudott adni annak, ahogy az emberek drámai érzéseket, fájdalmat, vagy éppen boldogságot, szerelmet és örömet élnek át. Mindezt tisztán érezni lehet a dallamaiban.

V. J.: Mozart közismert humora talán egy kicsit eltért Haydnétól. Hiszen nem voltak egyidősek, és Haydn darabjainak nagy része is jóval korábban született. Hogyan képzeljük el a két eltérő karakter barátságát?

M. H.: Gyakran üldögéltek együtt fogadók asztalainál, és nem csak az ételt élvezték, hanem a zenéről szóló beszélgetést is. Fontos különbség a két karakter között, hogy – bár Haydn is írt gyönyörű operákat – Mozartot kifejezetten az opera közegében kell elképzelni, Haydnt pedig ma elsősorban az oratóriumairól és a szimfóniáiról ismerjük. És ez azért érdekes, mert a két zeneszerző eltérő módon rendelkezett elképesztő emberismerettel, és volt képes zeneileg kifejezni az emberi érzelmeket.

Mozart ezeket az érzéseket mélyen beépítette operai világába. Ezért is hiszem, hogy sok szimfóniáját és versenyművét is az opera felől lehet és kell is hallgatni. Vannak néha átfedések, olyan zenekari szituációk a szimfóniákban, amelyeket az operákban is megtalálunk. Ezek engem mindig nagyon meghatnak.

V. J.: A koncerten Haydn D-dúr szimfóniáját Mozart A-dúr klarinétversenye követi majd, a szólista a nemzetközi hírű, torontói születésű klarinétművész, Michael Rusinek lesz. A pittsburgh-i társulat karmestereként bizonyára jól ismeri őt a zenekarából. Mit kell tudni róla?

M. H.: Michael Rusinek egészen kiváló klarinétművész, csodálatos érzékkel a hangzás iránt és kiváló technikával. Nagyon jól meg tudja jeleníteni azt, amiről az imént beszéltünk, vagyis amit egy operában érezni kell, és ami Mozartban, különösen a klarinétversenyben nagyon fontos. Ehhez hihetetlen beleérző készségre van szükség, olyanra, amilyennel ő rendelkezik. És technikailag persze mindent el tud játszani. A hang, amit a hangszerből előhív, egészen kiemelkedő, nagyon érzékeny, szerintem nála hallhatjuk ma az egyik legszebb hangképzést a világon. Ezért ajánlottam éppen őt a koncert szólistájául.

Mindhárom darabnál és általában is arra kell törekednünk, hogy mindig a zeneszerző legyen az előtérben. Szinte mindegy, hogy ki vezényel, hogy ki játszik, a lényeg, hogy megtaláljuk a hangot, amit Mozart megkövetel, a hangfekvést, a tisztaságot, az intonációt, a ritmust. Karmesterként arra fogok figyelni, hogy a mozarti komponens világosan megmutatkozzon. Úgy gondolom, hogy egy szuper jó zenekarral ez mindig lehetséges. A Fesztiválzenekar úgyszólván eleve predesztinált erre a sikerre.