hun/ eng
search
my basket

News

George Washington-díjat kap Fischer Iván és a BFZ

Az Amerikai Magyar Alapítvány elismerését kedden adják át a New York-i Lincoln Centerben (Hirado.hu)
George Washington-díjat kap Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar. A díjat az Amerikai Magyar Alapítvány 51. díjátadó gáláján, a New York-i Rose Theaterben nyújtják át kedden este a nemzetközi szereplőgárdát felvonultató Figaro házassága-előadás után - közölte az MTI-vel csütörtökön Hevesi Nóra kommunikációs igazgató. Az Amerikai Magyar Alapítvány 1961-ben alapította George Washington-díját. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik az emberi tudáshoz, így a művészetekhez, a kereskedelemhez, az iparhoz, a tudományokhoz és az emberek, illetve a nemzetek közötti megértéshez számottevően hozzájárultak. Az Amerikai Magyar Alapítvány által 1961 óta a zeneművészet terén kitüntetettek között ott találni Bartók Bélát, Doráti Antalt, Eggerth Mártát, Jellinek Györgyöt, Yehudi Menuhint, Reiner Frigyest, Scholz Jánost, Serly Tibort, Starker Jánost és Szigeti Józsefet. Fischer Iván az idén 30 éves fennállását ünneplő Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zenei igazgatója. A Budapesti Fesztiválzenekart a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon - olvasható az alapítvány honlapján. Mint írják, Fischer Iván zeneigazgató a Budapesti Fesztiválzenekarral Magyarországon számos új koncertformát fejlesztett ki és honosított meg, többek között a Kakaókoncerteket kisgyerekeknek, az Éjféli koncertet diákoknak, a meghirdetett műsor nélküli Titokkoncerteket, a beszélgetéssel egybekötött Egyforintos koncerteket, valamint a tízezreket vonzó, nagyszabású budapesti szabadtéri koncerteket is. Karmesterként Fischer Iván a világ legrangosabb zenekaraival dolgozik. A teljes cikk megtekintéséhez, kérjük kattintson ide!