hun/ eng
keresés
kosaram
Erdődy Orsolya_foto Balogh Róbert_2.jpg

Erdődy Orsolya, menedzser-igazgató

Erdődy Orsolya menedzser-igazgatóként 2020 januárjától vezeti a világ legjobb zenekarai között jegyzett Budapesti Fesztiválzenekar stábját. Hatalmas eredmény, hogy 2022-ben a Fesztiválzenekart a nívós brit Gramophone Magazin közönségszavazásán Az Év Zenekarának választották. Orsolya ugyanebben az évben a 6., 2023-ban pedig már a 4. helyen szerepelt a Forbes A legbefolyásosabb magyar nők a kultúrában listáján.

Vezetésével állt át a zenekar a pandémia alatti online és alternatív működésre: bérházak udvarán előadott több száz szerenádkoncert, online karanténkoncertek, streamelt hangversenyek biztosították a közönséggel való aktív kapcsolatot, miközben a BBC Classics újra a világ 10 legjobb zenekara közé választotta a BFZ-t. Szintén igazgatósága alatt lettek a muzsikusok a zenekar alkalmazottai.

Erdődy Orsolya 2011 óta dolgozik a BFZ-vel, kinevezése előtt 8 évig volt a zenekar igazgatóhelyettese, akkor elsősorban a kormányzati kapcsolatok, a zenei nevelési programok és a közösségi projektek tartoztak legfontosabb területei közé.

A Fesztiválzenekar előtt a vezető számos nemzetközi kulturális projekt szervezésében szerzett tapasztalatokat, ilyen volt az „Ungarischer Akzent” Németországi Magyar Kulturális Évad (2006-2007), a Haydn Év 2009, az Erkel-Mahler Év 2010 és a Liszt Év 2011. 2008-2011 között a KLASSZ Zenei Iroda alapítójaként és vezetőjeként dolgozott, 2009 és 2017 között pedig több tisztséget töltött be kulturális intézményeknél: volt a Szent Efrém Férfikar kórusigazgatója, a Nemzetközi Liszt Társaság főtitkára és az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar magyarországi egyesületének elnöke. Orsolya a diplomácia és azon belül a kulturális diplomácia működését már gyerekkorában látta működni: édesapja, Erdődy Gábor bonni és vatikáni nagykövet volt, édesanyja, E. Csorba Csilla művészettörténész, muzeológus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként dolgozott, így korán megtapasztalta a kultúra politikai és gazdasági kapcsolatokat támogató erejét. Fontosnak tartja a női zenei menedzserek képzését, szakmai fejlődését, stábjában többségben vannak az elhivatott, professzionális női menedzserek.

A menedzser-igazgató Bonnban végezte a gimnáziumot, majd az ELTE BTK-n folytatta tanulmányait, ahol német nyelv és irodalom szakos, valamint politikaelmélet szakos diplomát szerzett. A Magyar Iparművészeti Egyetem Kulturális Menedzserképző Intézetében kulturális menedzser szakot végzett. Külföldi tanulmányokat Bonn mellett Saarbrückenben, Marbachban és Rómában folytatott.

Erdődy Orsolya több magyarországi felsőoktatási intézmény (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Andrássy Universität Budapest, Werk Akadémia) rendszeres előadója. Szabadidejében érdeklődik a lakberendezés és a magyar design, elsősorban az ékszerek iránt, szeret olvasni, filmeket nézni, utazni és túrázni.