Váradi Júlia: Horváth Pétert hosszú évek óta ismertem, és az volt a benyomásom, hogy az egyik legelkötelezettebb ember volt, akivel valaha találkoztam. Mindaz, amit a magyar kultúráért tett, fenomenális. Mi mindent támogatott?

Irmgard Nille: Horváth Péter 1956-ban a népfelkelés után Magyarországról Németországba menekült. Ennek ellenére a magyar kultúra iránti szenvedélye végigkísérte egész életét. Szerette a zenét, az irodalmat és a magyar lelket. Különösen közel állt szívéhez minden, ami a nemzetközi megértést elősegíti. Ugyanennyire törekedett arra, hogy minél több fiatal tehetséget támogasson. Ezért is támogatta a Budapesti Fesztiválzenekart és annak akadémiáját, valamint évente irodalmi díjat ítélt oda fiatal, elsőkönyves magyar íróknak. Ezen kívül támogatta a budapesti Liszt Múzeumot és a magyarországi holokauszt kutatást, ahogy a stuttgarti Magyar Kulturális Intézetet is.

V. J.: Miből táplálkozott a kultúra, különösen az irodalom és a zene iránti nagy lelkesedése? Gyerekkori benyomások?

I. N.: Horváth Péter sikeres tudós és vállalkozó volt, de emellett rendkívül kifinomult szellemű, a világ iránt mindig nyitott úriember is. Fiatal korától kezdve szerette a klasszikus zenét, de a jazzt is, valamint a jó könyveket, különösen a 20. század eleji írókat. Rengeteget olvasott, így szinte mindent tudott. Bizonyára ez is fontos ellensúlyt jelentett számára kimerítő szakmai tevékenységéhez. A sportról nem is beszélve. Huszonkétszer futotta le a New York City Marathont, és a futball is szenvedélye volt.

V. J.: Mikor és hogyan került Münchenből Stuttgartba?

I. N.: Németországi tanulmányai és a vállalati gyakorlatokon szerzett tapasztalatai után Münchenben habilitált, majd meghívást kapott a Darmstadti Műszaki Egyetemre, ahol megalapította az első németországi kontrolling tanszéket. 1981-ben átvette a stuttgarti egyetem kontrolling tanszékét, és tudósként nagy nemzetközi hírnévre tett szert. A controlling úttörőjeként tartják számon a német nyelvű világban. Ugyanakkor 1981-ben társaival megalapította a Horváth Management Consultingot. Ma a Horváth AG mintegy 1200 embert foglalkoztat.

V. J.: Hogyan döntött úgy, hogy támogatja a BFZ-t? Mikor látta először a zenekart?

I. N.: Egy magyarországi tartózkodása során találkozott Fischer Ivánnal, és azonnal megragadta karizmatikus személyisége – talán azért, mert sok párhuzamot fedezett fel kettejük között. Ezután, ha tehette, elment a koncertekre, olykor a turnékra is elkísérte a zenekart, ami mindig nagy örömet szerzett neki.

V. J.: Tudja-e talán, hogy melyek voltak a legnagyobb élményei a Fesztiválzenekarral kapcsolatban?

I. N.: Úgy emlékszem, a legszebb élmény számára a BFZ Baráti Körének olaszországi útja volt. Az ott rendezett gyönyörű koncertek, a lenyűgöző fogadások nemes BFZ-barátokkal a palazzókban, és a közös grappa-kóstolás Fischer Ivánnal. Ennek minden percét nagyon élvezte.

V. J.: Mi késztette őt arra, hogy a vagyonának igen jelentős részét kultúrára fordítsa, különösen irodalomra és zenére?

I. N.: A Horváth Péter Alapítvány nemcsak a művészetet, hanem a gazdaságot és a nemzetközi megértést is támogatta, és támogatja ma is, különösen Németország és Magyarország között. De mindig a fiatal tehetségek megsegítése állt a középpontban. Talán azért, mert amikor Péter 1956-ban fiatal menekültként megérkezett Németországba, hamarosan komoly tanulmányi ösztöndíjjal egyengették az útját, és a segítség igen sikeres jövőhöz vezette. Talán egy életen át ezt akarta meghálálni azzal, hogy továbbadta, amit kapott.

V. J.: Horváth Péter halála után mi az Alapítvány jövője?

I. N.: Én magam és a munkatársaim gondoskodunk arról, hogy a Horváth Péter Alapítvány az ő szellemében folytassa az életművét úgy, ahogy ő szerette volna. Így marad felejthetetlen.