Váradi Júlia: 2019-ben volt az első alkalom, amikor a BFZ-t vezényelte. Hogyan emlékszik vissza, milyen érzés volt együtt dolgozni a Fesztiválzenekarral?

Lahav Shani: Az egyik legszebb pillanat volt, amikor találkoztam a zenekarral. Élveztem a vezénylés minden percét és a közös munkát velük. Beleszerettem a zenekarba, a zenészekbe, abba, ahogyan muzsikálnak, ahogyan közelítenek egymáshoz. Rendkívül élénknek és életerősnek tűntek. Élveztem megtapasztalni a rajongásukat a zenélés iránt. Ahogy ők játszottak, az egyértelmű bizonyíték volt számomra, hogy ez a helyes módja a zenélésnek, és ha ezen az úton haladunk, akkor bármi lehetséges.

V. J.: Emlékszem, hogy 2019-ben a nagymamája Izraelből ide utazott, hogy lássa az unokáját Magyarországon vezényelni. Mert hogy ha jól tudom, ő Magyarországon nőtt fel.

L. S.: A nagymamám Csehszlovákiában született, és igen, Magyarországon nőtt fel, és itt is maradt egészen a negyvenes évek közepéig. A második világháború alatt életveszélyben, bujkálva élte túl a szörnyűségeket Budapesten. A háború után elhagyta Magyarországot és Izraelbe ment, de szoros kapcsolatban maradt ezzel az országgal. Gyerekkoromban szinte minden évben Budapestre utaztunk, amit nagyon élveztem.

V. J.: Tud néhány magyar szót is?

L. S.: Csak a “köszönöm szépen” és a “jó estét kívánok” maradt meg, tehát sajnos nem sokra emlékszem a magyar nyelvből.

V. J.: Mikor találkozott Fischer Ivánnal?

L. S.: Még azelőtt találkoztam vele, mielőtt ő találkozott volna velem. 2009-ben történt, amikor Berlinbe költöztem, hogy karmesterséget tanuljak. Ott rövid idő után összeismerkedtem és nagyon szoros kapcsolatba léptem Daniel Barenboimmal, akitől tanulni akartam, ahogyan Fischer Ivántól is. Sok olyan koncerten vettem részt, ahol ő vezényelt. Abban az időben a Konzerthaus Orchester vezető karmestere volt. Igyekeztem minden lehetőséget kihasználni, hogy meghallgassam a koncertjeit. Rajongok érte mint zenészért, mint karmesterért, mint gondolkodóért. Ezek az élmények nagyon sokat jelentettek számomra. Ma már vannak saját tanítványaim, de be kell vallanom, hogy még mindig tanulok tőle. Később többször találkoztam vele, és azóta is szoros kapcsolatban vagyunk.

V. J.: Röviden össze lehet foglalni, mi a legfontosabb, amit tőle tanulhat az ember?

L. S.: Azt hiszem, talán a ritka adottságát annak, ami a zene és a mély filozófiai gondolatok közötti hidat képezi. Azt, hogy hogyan kell megpróbálni megérteni a zene lényegét. Ugyanakkor a csodálatraméltó nagyszerű kreativitása és az egyedi látásmódja volt rám nagy hatással. Ez valószínűleg összefügg azzal, hogy ő maga is nagyszerű zeneszerző. Tehát egyszerre sokféle nézőpontból tekint a zenére. Tisztában van a technikával is, és azzal, hogy hogyan lehet nagyon konstruktív módon elérni azt, amit el akar érni. Nemcsak a zenéről magáról, de a zenekarral való munka pszichológiai oldaláról is sokat tanultam tőle. Ezek mind egyformán fontosak, mert lehetnek csodálatos ötleteid, de ha nem tudod, hogyan közvetítsd őket a zenekar felé, nem jutsz messzire.

V. J.: Több világhírű karmesterrel dolgozott már együtt. Mi a legfontosabb, amit felidézne róluk, mitől olyan különlegesek?

L. S.: A legfontosabb, hogy mindegyiküktől lehet tanulni. Például Zubin Mehta zenekarában játszottam nagybőgősként, aztán később szólózongoristaként. Az asszisztens karmestere is voltam. Nagyon tisztán emlékszem, milyen volt vele játszani. Mindenki tudja, hogy nagyszerű komponista is, és ez segített neki abban, hogy pontosan megértse, mit éreznek a muzsikusok, amikor eljátszanak egy-egy darabot. Ezért tudja tökéletesen irányítani a zenekart. Rendkívüli magabiztossággal tudja megmutatni a helyes utat.

V. J.: Budapesten egy kortárs izraeli zeneszerző, Cvi Avni egyik darabjával kezdi a koncertet. Ismeri őt személyesen?

L. S.: Igen, természetesen jól ismerem. Vicces, hogy úgy néz ki, mintha hatvan-hatvanöt éves lenne, pedig nemrég töltötte be a kilencvenet. Hihetetlen. Ma is tele van ifjúi hévvel és állandóan új ötletei vannak. Izrael legjelentősebb élő zeneszerzőjeként tartják számon. Az utóbbi időben nagyon érdekelte az avantgárd, valamint az elektronikus zene. De a darabja, amit Budapesten játszunk, a 90-es években íródott. Ez a német stílusú zene és a helyi izraeli népzene ötvözete. Cvi Németországban született, ez magyarázza a német zene iránti érdeklődését.

V. J.: Az „Imádság a vonószenekarért” cím miatt az ember óhatatlanul a közelmúltban Izraelben történt és még mindig zajló tragikus eseményekre asszociál. Mit gondol erről?

L. S.: A programot még jóval az október 7-i mészárlás előtt terveztük, véletlen az egybeesés. De az említett dátum után körülöttünk tényleg minden új perspektívába került. Szükségünk van az ilyen imákra és az érzelmi nyitottságra. A másik két darab, a Sibelius és a Rachmaninov is különlegesen szép és sokatmondó kompozíciók.